Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - — m —: Az emberi beszéd költészete - Kilko Waika: Hatalmas kondorkeselyű - Salvador Palomino: Zokogj, zokogj qiwayllu
az emberi beszéd költészete A dél-amerikai kecsua indiánok költészetét bemutató korábbi írásomban és összeállításomban szándékosan tekintettem el a kortárs költészet taglalásától. Ez esetben ugyanis egy olyannyira szép és gazdag területről van szó, amely megkívánja, huqy külön fejezetben foglalkozzunk vele. Három költőt mutatok be itt, minden különösebb kommentár nélkül. Elöljáróban csak annyit jegyeznék még meg, hogy minden társadalmi visszásság és nehezítő körülmény ellenére sem tudok szebb hivatást elképzelni, mint kecsua költőnek lenni. Egy olyan nép költőjének, amelynek sója és kenyere a költészet. A kecsuák nemcsak a népköltészetnek tulajdonítanak mágikus erőt, hanem a modern költők verseinek is, amelyeket nagy ünnepeiken jellegzetes népi hangszereik kíséretével, qena és quiwayllu kísérettel énekelnek. Ezek a költők valóban elmondhatják, hogy „... népük szíve dalaik ritmusára dobog” (G. Herrera).-mKilko Waika hatalmat kondorkeselyű Eget hasító szárnyon lebeg az isteni kondor, rettegve hullnak érdre előtte a reá pillantó hegyek. Kiterjesztett szárnyának árnyékába bújnak a falvak, nagy folyóvizek viszik hátukon a képét. Meglebbenti szárnyát és eloldozza az örvénylő szelet, mint a könnyű haraszt, menekülnek a vadak az erdők mélye felé. Egyedül ő tud csak szemközt nézni a nappal, senki sem ismeri úgy, mint ő, az embert, tekintete a szív mélyére hatol. Ékes urunk, fehér világ ura, miért jöttél most, miért szálltál le kunyhóm tetejére? Magas taréjod vágó acél, csőröd miként a tőr, pikkelyes lábadon késnyi karmok. Tán csak nem apám vagy anyám vesztét jelented? Ha vért akarsz — íme az enyém, tépd fel a testem, és idd meg, uram! Salvador Palomino zokogj, zokogj qiwayllu Zokogj, zokogj qiwayllu, hangod minden erejével szíved minden vércseppjével. Zokogj, zokogj qiwayllu, bőröd erős bika árnya, dalod sóhajunk virága. Anyácskámnak, apácskámnak vidámitsad napjait, tömpe orrú juhocskámnak szaporítsad lépteit. Zokogj, dalolj qiwayllu, fájó szívem elringassad, hegy haragját csitítgassad. Qiwayllito, qiwayllu erős szlvű qiwayllu, azt mondják, hogy lenn a téren a vad bika bődül éppen, azt mondják, hogy forró vére épp most omlik ki a földre. Zokogj, zokogj qiwayllu, sírjál-ríjál trombita, hogy fájdalmunk messze hangzzék, hét mérföldre elhallatsszék.
