Irodalmi Szemle, 1975

1975/6 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Petőfi és a csehszlovákiai magyarság (3.)

ellenes tüntetésein is felcsaptak — nagymértékben hozzájárult a Sarló további radi- kalizálódásához, mely aztán csakhamar a munkásmozgalomhoz való csatlakozáshoz vezetett el. A csatlakozást szentesitő 1931-es Sarló-kongresszus napjaiban, pontosan 1931. szeptember 29-én történt az az eset, amikor a Sarló néhány tagja feltörte a városi marhaistállóban elhelyezett pozsonyi Petőfi-szobor faburkolatát, és koszorút helyezett el a szoboralakon. Ez az új koszorú a budapesti koszorú mása volt, és szalagjai — e Sarló kelet-közép-európai elképzeléseihez, koncepcióihoz hiven — a Duna menti népek sorsközösségét, érdekazonosságát fejezték ki.

A Sarló Petőfi-kapcsolatának ezeket a nagyszerű eseteit gyakran felidézték a harmincas évek második felében is, amikor egyébként az itteni népfrontpolitikus programokban Petőfinek rendkívül nagy szerep jutott. Maga Fábry Zoltán mozgósító példaként és figyelmeztető riasztásként kétszer is visszamutatott a Sarló felejthetetlenül szép Petőfi-tisztelgéseire. Egyik cikkében — melyben a pozsonyi Petőfi-szobor visszaállításáért folytatott sajtóharc konjunkturális kihasználóit leplezte le — többek között ezeket írta:

„Petőfi szobra csak Petőfit manifesztálhatja. A pozsonyi szoborrevízió azonban kezd a mások ügye lenni: érdemhajhászók prédája, mellveregetők apropója és álprogramok igazolása. Petőfi szelleme helyett eddig csak a Jarossok és Stundák szelleme hangoskodott. És ez a szellem az érdemhajhászás fortisszimója ... A Jarossok és Csömörök vitájához Petőfinek nincs semmi köze. Petőfi az ellentéte mindannak, amit ezek a nevek reprezentálnak. Petőfi demokratikus magyarsága és világszabadság-etikája a fasizmus itteni szálláscsinálóinál és a kisebbségi kérdés eddigvolt dezertőrjeinél legfeljebb bűntudatot eredményezhetne. De hol ennek legcsekélyebb nyoma?... Petőfi nem lehet azoké, akik a szoborkonjunktúra pillanataiban érdemet profitálnak belőle, da azoké, akik köitelességmaximumként vállalták mindig és mindenhol ... Érdekhajhászóknak itt nincs helye, de mert a fórumon ma ők ágálnak, emlékeztetni kell az illetékeseket és a mai mellverdesőket azokra, akiknek ma mindenki másnál több joguk lenne Petőfi szlovenszkói igényperében a döntő szót kimondani. — Az elnémult Sarló helyett beszélek. A Petőfi-szobor nem mindig volt érdemhajhászók objektuma. Ami ma érdem, az valamikor bűn volt. Ami ma az érdemtelenek szájából mellverdesően hangoskodik, az nem is olyan régen fehérfoltosan némult el Az Út hasábjain ... Petőfi szobra nemsokára Pozsony legszebb terét fogja ékesíteni, de ki vállalta, ki gondozta, ki tartotta számon ugyanezt a szobrot, amikor az a marhaistállóban porosodott? Ki ásta ki széna- rejtekből, ki koszorúzta börtönében, ki nem engedte elsikkadni a szobor ügyét? Az a korszerűen szociális magyar értelmiség, melyre úgy a Jarossok, mint az Orbánok, a Gömbösök és Stundák kígyót-békát kiáltottak, azok a fiatalok, kiknek Petőfi nemcsak cégérszimbólumot jelentett, de magyar sorskérdést. Tiszta lelkiismerettel és teljes joggal ma csak az vállalhatja a szlovenszkói Petőfit, aki a marhaistállóban is vállalta. A patentmagyarok és az aktivisták igénypere ezen a tényleges vállaláson bukik el. Aki ezt elmulasztotta, aki ezt a hűséget nem gyakorolta, az ma frázisszólamokkal csak önmagát és táborát nyugtathatja, de ennek a nyugtatásnak nincs köze a Petőfi lényeghez. Ma Stundák és Jarossok hangoskodhatnak Petőfi nevében, de ia sarlósok Petőfi- áldozásának, állhatatosságának visszhangját elfojtották, elvágták Pozsonyban csakúgy, mint Pesten... Petőfi pozsonyi szobra a Sarló megtartó és vállaló szelleme nélkül néma szobor, hamis szobor. Érdekhajhászók érdekszobra. A Sarló igénypere: Petőfi szlovenszkói igénypere. ...”

A sarlósok Petőfi-tisztelgéseire visszamutató másik Fábry-cikk már baljós időben, 1938 júniusában íródott. Benne Fábry — a magyarországi németbérencek, náciszállás- csinálók gyalázatos Petőfi-törleszkedésein keseregve — felelősségre riasztó példaként idézi fel a Sarló forradalmas Petőfi-vállalását:

„Petőfi budapesti szobráról, melyet ma már a Kéméri Nagy Imrék koszorúznak, majd tíz év előtt rendőri segédlettel távolították el a Sarló Petőfinek szóló hódolatát. A Sarlónak az összes dunai nemzetek színeivel ékesített koszorúja — ez a régvolt naiv, de becsületes kísérleti demonstráció —, mely akkoriban parlamenti vihart idézett fel, ma a történelmi lomtár kelléke. A dunai népek testvérisége nem szökhetett virágjába, a gyűlölet vetését ma mindenütt a német fasizmus aratja... Jó magyar ma csak az lehet, aki szomszédot tud gyűlölni és negligálni, hogy a nevető harmadik — a német