Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN (2.) - Farkas István: Találkozásaim az irodalommal
Mikor a Dunántúlra kerültünk (ha Jól tudom) harmadfél éves koromban, a csornai szürke nénikhez (apáoákhoz) jártam óvodába. Édesanyám költői, álmodozó vére volt bennem, a homokbon egyedül játszogattam, álmodoztam. Egyszer annyira belefeledkeztem a játékba, hogy a homokban szépen elaludtam. Már sötét volt, amikor a szürke nénik is, édesapám is mindenütt kerestek. Végül lámpafénynél akadtak rám, az igazak álmát alvóra. Csornáról Sopronba kerültünk, ott beírattak 1906-ban a hosszúnevű Sopron-belvárosi Római Katolikus Elemi Fiúiskola I./b osztályába. Itt tanultam meg a betűvetést, mégpedig olyan gyorsan, hogy decemberben már majdnem folyékonyan írtam, olvastam. A Jézuska karácsonyra Pósa bácsi ismert gyermeklapját, Az én újságom-at hozta. Testvérbátyám, aki négy és fél évvel volt idősebb nálam, Petőfi összes költeményeit kapta ajándékba. Akkoriban a nagy ebédlődívány előtt térdeltem, ráfektettem az olvasnivalót, és úgy olvastam. A gyermeklap mellett édesapám a Filléres könyvtárból is vásárolt nekem való könyveket. De én magam is bele-belenéztem bátyám Petőfijébe, s jókat nevettem, amikor a „Szeget szeggel” című verset olvastam: „Jaj, a hátam, jaj, a hátam, odavan...” Elsős elemista koromban már édesanyám Oj Időkjét tettem magam elé a díványra és olvastam, olvastam. Nyolcéves koromban már ismertem néhány író nevét is, s nemcsak a magyar íróktól, hanem külföldiektől is olvastam. Ma is emlékszem Wells láthatatlan emberére, dr. Moreau szigetére, Kaffka Margitra, Krúdy Gyulára, akiket kis elemista koromban az Oj Időkből ismertem meg. Néha mondogattam, hogy ha írásban nem is vetekedhetem Petőfivel, de egyben teljesen hasonlítok hozzá, mert ő is négy városban végezte a négy elemi osztályt, akárcsak én (Sopronban, Felsőpulyán — a mai Oberpúllendorfban —, Pécsett és Léván). Édesapám korai halála után Lévára költöztünk, a család ugyanis onnan származott. Itt aztán megtanultuk, mit jelent nyugdíjas özvegynek lenni, mit jelent az „arany” békeidőkben vidáman éhezni. Enni bizony keveset ettünk, annál többet olvastunk. Könyvet elég szívesen adtak kölcsön, kenyeret mindennap nem „kölcsönözhettünk”, így történt, hogy nagy olvasottságra tettem szert. Később németül tanultam. Eböpn sokat segített az is, hogy 1917 telén az álmos román fronton a sors a mi századunkba sodorta Becher Frigyes tizedest, egy svájci óragyár könyvelőjét, aki megtartotta magyar állampolgárságát, s így a magyar honvédségnél kellett szolgálnia. Ű nagyon szívesen beszélt velem németül s vagy két hónapi együttlétünk alatt már majdnem folyékonyan beszéltem németül, olvtasni is minden nagyobb nehézség nélkül megtanultam, csak a gót betűket nem szerettem. 1918-ban ismertem meg a Reclams Universal Bibliothek sárga regényeit, ezeket a huszas évek közepéig olvastam. 1923-ban újra megtanultam szlovákul, annak ellenére, hogy magyar környezetben éltem. Felhagytam a német könyvekkel és igyekeztem minél többet szlovákul olvasni, úgyhogy később a szlovákok gyakran csodálkoztak, hogy milyen jól beszélek szlovákul. 1923 őszén, telén már megpróbáltam szlovák prózát fordítani. 1924-ben a Kassai Naplóban sikerült elhelyeznem egy J. C. Hronský-novellát a „Karácsonyest az őrházban”-t, amely aztán megjelent olvasókönyvekben, a nyitrai Híd antológiájában és természetesen az általam kiadott és szerkesztett Szlovák Prózai Antológiában is. 1927 szeptemberében nagy fába vágtam a fejszémet. Egyszerre „mindent” akartam. Előkészítettem a Szlovák Prózai Antológiát, tíz akkor élő szlovák író egy-egy elbeszélésével (az írókat a nemrégen elhunyt Rudolf Kliačko, a Matica akkori másodtitkára ajánlotta). írtam a horvátországi Lipik fürdőben élő Kukučínnak (polgári nevén dr. Matej Bencűrnak), hogy adjon engedélyt a Dom v stráni lefordítására. Nagyon szívesen meg is adta, bár azt írta, hogy ő minden szerzői jogot a Matica slovenskára ruházott át. A könyv hosszas vajúdás után végre 1935-ben jelent meg. Büszkén mondhatom, hogy én voltam Kukučín egyetlen magyar „levélbeli” ismerőse. Amikor 1928- ban meghalt, írtam is róla a Slovenské pohľady 1928. évi októberi számába. Milyen jólesett, amikor Andrej Mráz szllovák irodalomtörténész 1928. március 14-én azt írta a Slovenský denník-be: „Farkas István, príčinlivý priekopník slovensko- maďarského literárneho zblíženia”.* Megtettem, amit lehetett, s amikor a Nyugatban * Farkas István, a szlovák-magyar irodalmi közeledés Igyekvő úttörője.
