Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Sellyei József: Napló

Inkább szeretném a népballadák romlatlan lelkiségét ismerni, a mai parasztban is. Németh Lászlótól is és magamtól is tudom, hogy ia lélek megromlott. Nincs kollektív vonzódása. Eltaszltja magától az embertársát. A hétköznapjai örömtelenek, mert az örömök fölérzésére csak az a lélek képes, aki a szeretést fölérezni is tudja, sugározni is.

Csütörtök, 1936. április 16.

A ház kapuja nyitva volt. Be lehetett látni az udvarra. A közepén egy gémeskút állt, mellette egy lucskos lány mosott valami dézsában, és egy kutya sunnyogott körülötte. Hátrább egy legény trágyát rakott a szekérre. A lovak a kocsi előtt szénát rágtak egy kosárból. A legény térdig göngyölgette fel a kendergatyáját és úgy állt mezítláb, piszkosan a gőzölgő ganajrakáson.

Mögötte, hátrább nagy szalmakazal gömbölyödött az ég felé.

A kút jobboldalán ólak voltak, tele visító malacokkal, röfögő disznókkal. Baloldalon nyitott ajtajú istálló volt.

Az udvar tele tyúkokkal, kacsákkal, libákkal.

Olyan udvar volt az, amelyikre azt szokták mondani: jó gazda lakik ott.

Az istállóból egy tehén jött ki. Magasra emelt fején egy madzagokból készített kantár, hozzákötve egy hosszabb istráng, mint gyeplő.

A tehén az udvarra érve, szaladni kezdett. A tehénen egy ember ült. Mereven ült rajta, mint lovon szokás.

A lány látta meg legelőbb. Amikor megpillantotta, elsivalkodott és befutott a házba.

A legény elvetette a vasvelláját és a rohanó tehén után szaladt. A szérű kapujában érte utói. Elkapta a szarvát, és menten megállította.

Komor faarcai szólt a lovaghoz:

— Eriggyen le róla.

— Nem mék — mondta az ember. — Engem erissz a csatába, te rongy cibil.

— De édes apám, eriggyen le róla — szólt most a legény hangosabban.

— Hagyj csak, fiam — mondta az ember. — Majd hozok neked kardot.

A legény nem várt több szót. Leemelte az öregembert és leengedte a földre. Az öreg gyámoltalaná vált, elbukott, mint a rongy. A legény újra talpra állította.

— Eriggyen be! — szólt a legény az apjához. — De rögtön eriggyen be!

A konyhából a gazdasszony jött elő.

Odament a gyámoltalanul álló emberhez és megfogta a kezét.

— Gyere be Ferko — mondta neki, és húzta, vonta maga után. Nem kérdezte, mi volt, mit tett.

Az uccán bámész emberek álltak.

Az asszony bevezette az embert a konyhába.

A legény bement az istállóba, de pár perc múlva, amikor a tehenet a jászolhoz kötötte, újra kijött. Ismét a trágyarakáshoz ment és tovább hányta a kocsit, látszott rajta, hogy megszokott dolgokat végzett mostanig is.

— Bolond? — kérdezte valaki az uccán.

— A háborúban huszár volt. Kilőtték alóla a lovat, golyó is ment a vállába. Három napig feküdt a földön, körülötte volt az ütközet. Azóta bolond a szegény öreg.

így magyarázta valaki az uccán.

— A háború sok embert ölt meg, olyanokat is, akik pedig még élnek.

A lovak a kocsi előtt szénát zabáltak a kosárból.

Mögöttük a kocsin a rohadt trágyából felhőnek párolgott fel a gőz.

Péntek, 1936. május 1.

Ez itt a Borka Ferenc.

Ez a valahavolt duhaj legény most már megcsöndesedve hordja a vállain azt a regényt, ami a kuszaságával és a kuszaságok kibogozásával az élete volt.