Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN (2.) - Mészáros Károly: Éjszaka, régi képekkel
1956 őszén szekérre raktuk a holminkat és elindultunk a falu felé. Véget ért a tizenöt évnyi tanyasi élet; apám fiatalos erővel kezdett neki ú] házunk — első ízben saját tulajdonunk — rendbeszedéséhez. 5 Ez a ház nem volt valami takaros: hosszúkás, vályogfalú, nádfedeles. A falu főterén állt. Mindenki kinézte onnan, de apám könnyen és olcsón jutott hozzá. Boharecz, a tulajdonos, ez a maszek dohányárus más vidékre költözött és sürgősen eladta a házát. Apám azzal a szándékkal vette meg az öreg, kiszolgált épületet, hogy helyére később újat épít. A szomszéd telken a szülőházam málladozott, teljesen lakhatatlanul, lebontásra várva. A kertek alatt az iskola hosszú szárnya nyúlt el. Ekkor már az általános iskola utolsó évfolyamába jártam. Idegen tájszólásom miatt az osztálytársaim kicsúfoltak, s eléggé visszaestem a tanulásban; az órákon nem mertem megszólalni, csak sunyitottam, feszengtem a padban. Különösen az „a” betűt ejtettem furcsán: mélyen, elnyújtva. Még ma is elhibázza néha a nyelvem. Apámék a szövetkezet toiepén taposták a sarat, nevelték az anyadisznókat, malacokat. Anyámat ezekben az években láttam igazán elkeseredni; lehet, ha fájdalom érte, korábban ir sírt. csendesen, félrehúzódva, most azonban hangosan, panaszosan. Elúszott a megtakarított pénz, a kis vagyon, melyből új házat akartak építeni. A rájuk nehezedő munkát csaknem ellenszolgáltatás nélkül végezték. A szövetkezet hónapokon keresztül nem tudott fizetni. Ezekre az évekre úgy emlékszem, mint valami rossz álomra. Gimnáziumba készültem, s anyám könnyein keresztül láttam és ítéltem meg a világot. ítéleteim nem mindig voltak helytállóak. Apámat azokban a napokban a telepről mentőautó szállította a kórházba. Tüdővérzés. Mikor meggyógyult, újból munkába állt, de évek teltével egyre többször kereste fel a szanatóriumokat. A harmadik vérzés után rokkantnak nyilvánították — egészen alacsony járadékkal. Érthetően, nem lehetett magasabb járadéka, mert az akkori évi keresete alig haladta meg a létminimumot. Dugába dőlt a házépítés terve. Maradék pénzünket apám a ház foltozgatására költötte; a vályogfalat évenként bepucoltarbta, a nádfedelet többször átfonatta. Azon a nyáron vízvezetéket vezettek be a faluban. A főcsővezetéket a házunk mellett fektették le. A mély árkot nehéz bulldózer ásta ki, mintha ősgyík mászkálna az utcákon, dübörgésébe beleremegett a föld. Házunk falai nem bírták ki a hosszantartó rengéseket, hátul megbicsaklottak, s nagy porfelhőt csapva, kihányták magukból a rozsdás mórt. Késő délután lehetett, ijedten rohantunk ki a konyhából; anyánk jajveszékelt: jaj, ránk dőlt a ház, jaj, ránk dőlt a ház! Sápadtan nézegettünk. Bizony, kidőlt a hátulja. Nagy kerek lyuk tátongott rajta, mint a lőtt seb. Szerencsére a tűzfalat nem rántotta magával. Apánk lóhalálban rohant a .telepről; neki azt mondták, összedőlt a háza, s nem tudta, élünk-e vagy halunk. A szomszéddal aztán frissen vágott vastag fűzfacölöpökkel dúcolták alá a mennyezetet, a gerendákat, azokban a helyiségekben, ahol újabb veszély fenyegetett. A konyha közepére vastag oszlop került. Eleinte furcsállottuk, neki-nekiütköztünk jártunkban-kel- tünkben, de később megszoktuk. A friss fűzfacölöp oldalán zöld hajtások fakadtak. Nem rajtunk múlott, hogy csaknem egy évig laktunk még benne. Minden éjjel vártük, hogy ránk szakad. Apánk mindent megmozgatott, hogy segélyhez jusson, de alacsony rokkantsági járadéka uitán nem kapott sehol. Az állami biztosító bizottsága úgy állapította meg, hogy a ház elhasználódása miatt málik széjjel, s csak egészen kis pénzösszeget juttatott a családnak. A helyi nemzeti bizottság szociális osztálya sem segített. Apánk ekkor került másodszor kórházba. Fél évig nyomta a szanatóriumi ágyat. 6 Fekszem és hallgatom az éjszaka neszeit. Apámék kint alszanak a kisszobában, talán egymáshoz bújnak, mint régen valamelyik tanyán. Athallatszik apám fél tüdejének sípolása.
