Irodalmi Szemle, 1975

1975/6 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN (2.) - Mészáros Károly: Éjszaka, régi képekkel

A perespusztai ház harmadik házunk volt születésem óta. Az első kettőről nincsenek emlékeim. A szülőházamat anyám mutatta meg tíz évvel később, amikor visszajöttünk erre a vidékre. Ott állt a falu főterén, vályogfala elkopott, lemállott, mint a koldus, ruhája, és nádfedele is itt-ott kilyukadt. Akkor már nem lakta senki, csak a gólyák költöztek évről évre vissza a kéményre. Mikor beköltöztünk a faluba, lebontották. Helyén üzletház épült.

A háború alatt Szentgyörgyhalmán laktunk. Két házra meg egy hosszú istállóra emlékszem innét, aztán egy furcsa repülőgépre is, amely többször elszállt a házunk fölött. És emlékszem a lábatlani cementgyár gyakran felhangzó szirénázására.

3

Amikor apámék Lángpusztára költöztek, nyolcéves voltam. Nem tudtam semmit a világról, és nem szerettem iskolába járni. Inkább a szőlőhegy vonzott. Hányszor végigrohantunk Jaksa Lacival — aki nemrégiben a Dunába fulladt — a szőlőtőkék között, a meleg homokban, de a kis erdőbe, ahol csodálatosan el lehetett rejtőzni a világ elől. S amikor meguntuk a csavargást, anyám mellé ültünk a hatalmas dohányszárítóba és elnéztük, hogyan fűzi egy hosszú, tőrszerű késre a zöld leveleket. Tudtam, hogy apám dohánygazda, már kora reggel kimegy anyámmal a földekre dohányt törni. Mire mi felkelünk, a lovaskocsi már megrakottan döcög át a pusztán, a dohányszárítók felé. Anyám — reggelizés helyett — iskolába készít bennünket. Nem emlékszem akkori: arcária, de tudom, hogy megcsókolt, nagy barna szemével rám nézett, és így szólt: — Jó> legyél, kisfiam!

De barátommal általában csak a hínárral bevont kis patakig jutunk, ott lekerül hátunkról a táska, és békákat fogdosunk, fűzfasípot csinálunk és versenyben fújjuk délig.

A lángpusztai házunk annyival jobb volt a perespusztainál, hogy a szobához konyha, is tartozott. Lakásunk egy hosszú cselédház legvégében volt, háttal a pusztának, a szőlőhegy felé nézett. Ha kitekintettem az ablakon, előbb a két nagy silőgödröt láttam, mellette mindig ott állt a szecskavágó, amellyel — mi gyerekek — cserebogarakat daráltunk délutánonként. A barátom bátyja itt vesztette el középső ujja felét, mert a cserebogarakkal együtt túlbuzgóságunkban azt is ledaráltuk. Hátrább a szérű volt. A két szalmakazal minden évben újrateremtette magát; mögötte szántóföld, aztán szőlősorok: és erdő.

Amikor elköltöztünk a pusztáról, sírtam, és sírt Laci is, és oly mély volt a fájdalmunk, hogy el sem búcsúztunk egymástól.

4

Kövecsespusztán volt a legjobb házunk és a legrosszabb szomszédunk. Az állami gazdaság földszintes új épülete két család részére szolgált. Mindenkinek jutott két szoba,, konyha, folyosó, pince, veranda.

Szomszédunk durva, kegyetlen ember volt, gyermekeit is saját modorában nevelte. Mi mindig hajba kaptunk valamin velünk egykorú gyerekeivel, s a szülők között iy állandó volt a veszekedés. Talán azért is laktunk csak két évig ebben a lakásban. De- másért is. Messzire esett a falu. A legközelebbi iskola öt kilométerre volt: a szülőfalumban, Felbáron. Ide jártunk a reggeli autóbusszal, és az órák végeztével kint fagyos- kodtunk a délutáni autóbuszindulásig. Akkor ritkábbak voltak a járatok. Hogy miért nem az iskolában vártuk az autóbusz indulását? Nem tudom. Talán mert senki sem javasolta, hogy ott várjuk.

Mindig agyonfáradva érkeztünk haza. Anyám nem győzött gyógyítgatni bennünket.. Öcsémmel együtt súlyos fertőző bőrbetegségbe estünk. Én kisebb mértékben, az öcsém súlyosabban.

Hónapokig nem járhattunk iskolába, az öcsém csaknem egy évig. Hogy mégsemi kellett évet ismételnem, osztályfőnökömnek, Kohut Piroskának köszönhetem, aki minden tantárgyból külön lefeleltetett. Öcsém rosszabbul járt, ismételnie kellett.

Ekkor határozták el apámék, hogy beköltözünk a falluba. Anyagilag jól állhattunk,, hiszen ezekben az években már minden évben öltünk disznót, és apámnak az álíamii gazdaságban rendes havi fizetése volt.