Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - MŰFORDÍTÓI VERSENY (3.) - Zs. Nagy Lajos: Két vers - Varga Erzsébet: Két vers
A folyosón megfogta az orvos karját. — Meg kell mondanom, doktor úr, ez az új kórház egészen jól sikerült, de három alapvető hiba tüstént szemembe tűnt. Ha az én osztályom tervezi, ez nem fordul Rio. Nézze, kérem, az oldalpavilon teljesen el van különítve, holott annak szorosan kapcsolódnia kellene a főépülethez. Aztán itt van ... jí-í Zs. Nagy Lajos a zseni kulcs nélkül Bíbor sátrában a vén bölcs mit akarhat a lánnyal, aki meztelenül heverészik kebelén két tulipánnal? Leplét levetette, kincseit ledobálta, jókedvűn lehevert a gyöpágyra. Tűnődik a bölcs, tünúöklik a lánytest, szép szem sarkából inteni sem rest. Am nem azért született ily lángész a világra, hogy meghátráljon, ha esetleg gyöngül a Gárda. Nézi a kis nőt, a pajzánul nevetőt, s ráhajít hanyagul egy arany-lepedőt. Kassák Lajos nikkel szamováron elein repül, pedig nem őt várom, nyúzott füzek szomorú tövén orosz teát kínálgat felém. Kassák mester érzi, szomjazom, szamovárom nem forralhatom, nikkel gépén így repül elém: túlvilági szigorú legény. Nem őt vártam, hanem kulcsokat, kulcsokat a zöld fűzfák alatt. Ideje már elbolyongani, de ajtóm nem akar nyllani. Lajos bácsi nikkel szamováron galoppol, mint juhász a szamáron, s én a nyúzott fűzfák ajtaján dörömbölök, kulcs nélkül, bután. Szappho szerelmes éneke (az első nagy európai lírikustól ránk maradt töredékek alapján) Hűs veríték önt el, egész valómban reszketek, zöldebb vagyok, ím, a fűnél — ó. ne kérdezd, édesanyám, miért nem perdül a rokka. Felszökik mellem közepén a szívem; lázban égek, már a szemem se nem Iát — jaj, ne kérdezd, édesanyám, a szálak mért szakadoznak. Röpke tűz futkossa be bőröm; édes hangot immár nem tud az ajkam adni — meghalok tán, édesanyám, halálos vágy nehezül rám. A sudár, szép Aphrodité legyőzött; ám erős tölgy lenne a testem újra, hogyha látnám, édesanyám, Agalliszt — szép szeretőmet. Varga Erzsébet egyszerű költemény valahol valahol közel valahol távol rám is vár valaki kinek lába előtt alázatosan meghajol a hajnali fű kinek tenyerében már éled a simogatás mely lepke képében száll majd a homlokomra
