Irodalmi Szemle, 1975
1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Gágyor József: A tallósi Maticza malom
A malomban még egy csengő van, a kőpad alatt. Rendeltetése ennek is az volt, mint az előbbinek. A szoba bal sarkában egy vaskályhát láthatunk. Kedvezőtlen időjárás esetén vagy hűvös éjszakákon gyújtottak benne tüzet. A szoba kőpaddal szomszédos falába 63X43 cm nagyságú ablak van építve, hogy a bent tartózkodók odapillantva bármikor láthassák, mi történik a malomházban. Az ágy fölött is van egy kis ablak, amin át a Kis-Dunára látni. Magán a malomházon csak két ablak látható. Az egyikhez a kőpadot jobb oldalt kerülve juthatunk. Ez a folyóra néz. Szélessége 59 cm, teteje körívszerű, legkisebb magassága 55 cm, a legnagyobb pedig 60 cm. A padlózattól mindössze 95 cm magasságban kezdődik, éppen ezért egyúttal ia vízikerékhez vezető kijáratként is szolgál. A malomház másik ablaka a bejárati falon, az ajtótól balra látható. A 40 cm szélességű és 20 cm magasságú kis ablak a padlózattól kb. fejmagasságban van a falba építve. Az ablak melletti sarokban egy polc húzódik meg, rajta különböző szerszámok. A cölöpökön nyugvó külső és belső vastag gerenda, amelyeken a „vízikerék” 4 és fél méter hosszú tengelye fekszik, alkotja ia „völgyhídat”. A tengely kerülete átlag 125 cm. Végeit vastag vasabroncsok védik a kopástól. A jelenlegi vízikerék szélessége 2,5 m, átmérője 7 m, súlya pedig 25 q. A kereket tulajdonképpen két egyforma nagyságú „vasabrincs” alkotja, amelyeket bizonyos távolságban a deszkalapátokat tartó téglalap alakú v-asrámák fognak össze. A lapátok hosszúsága kb. 2 m, szélességük pedig 38 cm. A kerék küllőinek a száma 8. A régi vízikeréknek — melyet „kalácsfá”-nak neveztek — faabroncsa volt. Fűz- vagy jegenyefából készítették, mert az nem reped, s így jól tudták ékelni. Rendes küllői mellett voltak még „vendégkörösztök”-nek nevezett mellékküllői is. Ezeknek egyik vége a rendes küllők alsó részébe, másik vége pedig az abroncsba volt ékelve, mindig két szomszédos küllő közé. Lapátdeszkáinak hosszúsága elérte az 5 m-t is. Ezeknek rögzítése úgy történt, hogy a kalácsfa felső részébe fúrtak két lyukat, a körív peremén egymástól olyan távolságra, amilyen vastag volt a lapátdeszka. Ezekbe a lyukakba gondosan kifaragott fákat ékeltek, majd a fák közé becsúsztatták a lapátdeszkát s végül a fák végét, amelyeken általában kisebb kiugrást szoktak hagyni, dróttal jó erősen összehúzatták és többsorosan átkötötték. Később a két fa helyett egyetlen kökényvesszőt használtak, amit még előzőleg párolt állapotban meghajlítottak. Ezeket a kökényvesszőből hajlított koszorúkat „karisták”-nak nevezték. Előnyük az volt, hogy nem kellett őket dróttal átkötni. A malomkő megforgatása tulajdonképpen négy kerék segítségével történt. A hagy vízikerék percenként általában egyet szokott fordulni, ezalatt a malomfal melletti kinti és az ugyanolyan nagyságú, malomfalon belüli vaskerék 5-öt s a korong alatt elhelyezkedő 35 cm sugarú, 15 cm abroncsszélességű vaskerék 10-et fordul. Természetesen e négy fő keréken kívül a malomnak még további kerekei is vannak; ezek többnyire szíjjal kapcsolódnak egymáshoz. A vízikereket egyszer, a gyorsan forgó részeket pedig naponta háromszor is meg szokták kenni, illetve olajozni. A malomhoz tartozott még egy 4—5 m nagyságú, fából készült egyszerű, zsindelytetős házikó is. A malomkezeléshez szükséges szerszámok voltak benne elhelyezve, többek között egy gyalupad is. Ebbe a raktárhelyiségbe hordták be az őrlésre vagy srótolásra váró búzát, rozsot, zabot, kukoricát, árpát, kölest és borsót. Némelyik gazda lucernát is hozott, ugyanis a malomban a „herefejtés v. herebugázás” is szokásban volt. Jelenleg a szóban forgó deszkaépítmény a Maticza-család fáskamrájául szolgál. A gabona őrlését mindig három dolog szokta megelőzni: a „tisztítás, a „koptatás” és "a „nedvesítés”. Tehát először is a gabonából sziták segítségével eltávolították a konkolyt és a fűmagokat, azután a köveket megfelelő távolságra szétnyitva, a szemet végigengedték az őrlőszerkezeten, hogy a külső vöröses részt lekoptassák róla. Koptatás után a gabonát benedvesítették, 1 q szemre kb. 10 liter vizet öntöttek. Az így előkészített gabonát 8—10 óráig „pihennyi” hagyták, s csak ezután kezdődött a tulajdonképpeni őrlés. A megőrölt vagy lesrótolt gabonából a molnár az előírásoknak megfelően kivette a vámot. Ez volt a munkája utáni bére, pénzjutalmat nem kapott. Srótolásnál 8 százalék, őrlésnél pedig 14 százalék volt a részesedése. Srótolás esetén legtöbbször minden zsákból 2 „köpöce” gabonát merített ki. Ez a köpöce egy fából készült, füllel ellátott hordószerű edény volt, kb. 2,5 kg űrtartalommal. A százalékba beleszámították
