Irodalmi Szemle, 1975
1975/6 - MŰFORDÍTÓI VERSENY (3.) - Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre: Miroslav Válek versének fordításai és miniesszék
a t«v« Tóth László fordítása Teve lép a kimérdébe, szinte dadog siettébe': „Hordót ide, vízzel tele! Szomjas vagyok mint egy teve”. Szól a csapos: „Na még ilyet! Adom máris azt a vizet. Felhörpinti kimérdémben, vagy tán tartaléknak mérjem?” A cirkusz, hol a teve lakott, fölülmúlt minden tevelakot. Esténként a púpjai közt borsszem herceg tevegelt, a porondon mégis mindig sivatagi teve volt. S mivel a sivatagban nem szokás a fényűző kiszolgálás, közönyösen szól a teve: „Mindkét púpom öntse tele! Az elsőbe egy hordója, a hátsóba kettő-három folyjon, ha ezt ön is szavatolja. Hisz a víz a teve sorsa!” Űnt a csapos — nincsen már baj: mélyen meghajol a teve, s elhullámzik tevebájjal. Rózsás kedve beragyogja a világot. Miként nincs végérvényesen lezárt s befejezett vers, nincs ugyanilyen végérvényesen lezárt s befejezett fordítás sem. Az alkotás — így a műfordítás is —: soha meg nem szűnő folyamat; mindig-újra-értelmezés, mindig átértékelés. Értékek közvetítése és aktualizálása. Fordítást említettem az imént — két ízben is —, holott most, ebben az esetben, valami másról van szó. Valami másról: az olvasásnak „irányított alkotás”-volta értelmében. Nem egyszerű átültetésről, nem egy idegen nyelvű szöveg lehető leghűbb [tolmácsolásáról. A költő ebben a versében játszik. És a verssel új játékra hívja ki az olvasót. így a „fordító” (hogy is nevezzem?) sem tehet mást: elfogadja a kihívást. Veszi a lapot, s a költő által aktivizálva továbbjátssza a játékot. S mivel a játék kísérőszövege nem csupán a hangok puszta jelzésrendszerére épül, hanem — ha úgy tetszik — értelmes szöveg, teszi ezt már a sajáit anyanyelvén. A „fordító” persze — itt — nem egyetlenegy lehetséges megoldásra esküszik. Sőt, legszívesebben maga is néhány játék-variációját tenné közzé. Elképzelése szerint ugyanis — talán — ezeknek a variánsoknak az egybeolvasásából kerekedhetne csak ki az eredeti (értelmes) szöveghez (bocsánat: játékhoz!) megközelítőleg hasonló kép. Megjegyezni illőnek találja még, hogy a játék hevében nem győzte magát fegyelmezni, s nem győzött óvakodni azoktól a „túlkapásoktól”, amelyek olykor-olykor elragadják a játszó embert. Tudatában volt azonban annak is, hogy drákói szigorú önfegyelmezése — ez esetben — könnyen a játék tisztaságának, őszinteségének és természetességének
