Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Gágyor József: A tallósi Maticza malom

53 cm, magassága 52 cm. A felső kör alakú záródeszka közepén 15 cm átmérőjű lyuk van, ezen keresztül ömlik a szem a „garatbú” a kalodában vízszintesen fekvő kövekre. A garat a kaloda fölött van elhelyezve. Felső, négyzet alakú nyitott része 77X77 cm nagyságú, oldaldeszkái 80 cm hosszúak, alja pedig 32X24 cm-re szűkül. Teteje a kőpadtól kb. 160 cm magasságban van. Hogy a sajtárokból a szemet könnyebb legyen a garatba önteni, az első oldallap tetején körív alakú, közepén 10 cm mélységig terjedő kivágás van. A garat alja a „garattartó”-ban nyugszik. Ez négy darab 50 cm hosszú szíjon függ alá a garat felső részének magasságában elhelyezett oldallécekről. Egy kis fogaskerékbe illeszkedő ékkel szabályozni lehet, hogy a garat milyen magasra kerüljön a korongtól. Közben a fogaskerék tengelyére a szíjból feltekeredik, illetve a tengelyről letekeredik a szükséges szíjhosszúság. A garattartó aljának oldalán 7X7 cm nyílás látható. Erre a nyílásra van erősítve egy kb. 20 cm hosszúságú és

5 cm sugarú bőr-, illetve vászoncső.

Őrlés alkalmával a kőpad balodali részén álló molnár a sajtárakból a garatba öntötte a szemet. A garatba egyszerre 1,5—2 métermázsa a gabona fért bele. A gabona útja innen az előbb említett vászoncsövön keresztül a kalodában elhelyezett malomkövek közé vezetett, majd őrleménnyé morzsolódva a „fülvonókon" keresztül a kőpad jobb oldalán a malomház padlójára helyezett zsákokba, melyek szája a kőpad magasságában a felvonók végéhez volt erősítve. Az őrleményét egyszerre két zsákba lehetett felfogni. A két fölvonónyílás mellett van még egy, a többiekhez hasonló, „súber” nevű kí s be tolható, pléhből készült lapátszerű zárószerkezettel ellátott harmadik nyílás is, ahová az őrlemény közvetlenül a malomkövek közül csurgott. Ezt csak akkor használták, ha valamilyen oknál fogva a felvonójáratokban üzemzavar keletkezett. Ezt nyitották meg akkor is, ha a malom „bezabált”, vagyis hogyha a zsákok már megteltek, s a felhalmozódott őrlemény nem tudott hová csurogni.

A köveket hetente egyszer „élesíttennyi” szokták. A kalodából való kiemelés előtt a kőpad jobb oldala mellett elhelyezkedő „szállítócsavar” segítségével a felső forgó követ kissé eltávolították az alsó álló kőtől, s néhány „papot” raktak közéjük. Ilyenkor természetesen a garatot le kellett emelni, s a kalodát is szét kellett nyitni. Ezután az ékkel alátámasztott felső követ egy vassal oldalra billentették, és kiemelték a kőpad üres részére, s itt nekitámasztották a kőpad víz felőli szilárd deszkaoldalának. Az alsó követ fekve élesítették, nem vették ki helyéről. A kövek helyes élesítése külön tudománynak számított. Egy kőműveskalapácshoz hasonló, de mindkét végén élbe futó szerszámot használtak erre a célra. A köveket először „kimellezték”, vagyis sugaruknak kb. egyharmadában egy kört kalapáltak a közepükbe. A belső kör területét simán hagyták, a két körív közti részen pedig a középpont irányába mutató egyenes rovátkákat kalapáltak ki. A másik kőnél ezek a rovátkák már nem egyenesen futottak, hanem körívekben. E kétfajta rovátkázásnak az volt a célja, hogy megkönnyítse az őrlemény kiszóródását a kövek közül. Ugyanezt a követ az egyik héten így, a másik héten pedig amúgy élesítették. A jó molnárnak mindig volt tartalékban is néhány malomköve. Ezeket a régi időkben szlovák fuvarosok árulták. Egy-egy kő általában 30—35 cm vastag és 1 m átmérőjű volt, de akadtak nagyobbak is. A legnagyobb „42 colos” volt. Súlyuk nemegyszer elérte az 5 mázsát is. A vidék nyelvjárása szerint az „őrlés” emberi, a „srótullás” pedig állati használatra fordítandó őrlemény előállítását jelenti. A molnár főleg őrlés előtt igyekezett kiválasztani a két legmegfelelőbb követ. Legfinomabb lisztet akkor kaptak, ha az egyik kő kemény, a másik pedig egy kissé puhább volt. Idősebb Maticza János molnárgazda ezt így szokta mondani: „Ha a kövek szeretik egymást, jól dolgoznak”. Természetesen a szállítócsavarral beállítható kövek közötti távolság helyes megválasztása is óriási jelentőséggel bírt.

A malomház kőpad melletti bal sarkából egy kis szoba van kikerítve. A szoba a malom hosszúságából 175 cm-t, szélességéből pedig 2 m-t szel ki. Rövidebbik fö falához erősítve a deszkafal teljes szélességében egy négy lábon álló emeletes faágy áll. Míg a malom működött, a molnár ide szokott ledőlni, hogy kissé megpihenjen. Éjszakai munka esetén, ami szintén gyakori volt, a gazda és inasa beosztották maguk között az Időt. Az egyik éjfélig, a másik pedig éjfél után kezelte a gépet. A szolgálatosé volt mindig az alsó ágy, a másiké pedig a felső. Az alsó ágy melletti falon egy kis csengő látható. Azért szerelték oda, hogy szükség esetén — ha például a garatból kifogyott a szem — megszólaljon, és az elszunyókáló szolgálatost felébressze.