Irodalmi Szemle, 1975

1975/6 - Ordódy Katalin: Kiküldetés (Regényrészlet)

Ordódy Katalin

f Regényrészlet)

Este volt, szemerkélt az eső a stüszi kalapokra, de Hertha meg Walter oda se neki, hősiesen álltak a peronon, nem akartak előbb elindulni, mint ahogy nekilódul a gyors. Judit alatt megmozdultak a kerekek, s megindult az állomás is, visszafelé futott minden, egyre gyorsabban. A lámpák, neonok és szemaforok fényei színes, villogó csíkokat húztak maguk uitán, aztán ez is elmaradt, csak a sötétbe burkolt ismeretlen táj, s a vidékre nehezedő szürke felhők vették körül.

Idefelé jövet Hertha az ő fülkéjükbe szállt be. Utazótáskáját a csomagtartóba tette. Kalapját is feldobta rá. Hanyagul lehetett feltéve, mert alighogy elindultak, Milan fejére esett, s gyönyörűen megült rajta, csak éppen fordított fekvésben. Ellenállhatatlanul kedves jelenet volt. Mindannyiukból kitört a nevetés, az új útitársnő mentegetőzött, s az egész fülke — hat utas —, akik eddig állig begombolkozva ültek újságukba merülten, vagy kinézve az ablakon, most közvetlen és kedélyes hangon diskurálni kezdtek.

Ha a stüszi kalap akkor nem esik Milan fejére, a kimért öregúrról máig is azt képzeli, hogy magasabb rangú állami hivatalnok, nem pedig egy brüsszeli német cirkuszba igyekvő illúzionista, aki holnap a mellette ülő jóval fiatalabb partnernőjét a levegőbe varázsolja. A fiatalember, aki folyamatosan kinézett az ablakon, s akit főiskolásnak vagy sportolónak nézett, egy eviani hotel pincére volt. Az újonnan felszállt hölgy pedig, amint kiderült, ugyanabból a célból utazik Svájcba, mint ők. Róluk Hertha azt gondolta, hogy Olaszországba tartó turista házaspár, de mihelyt kiderült, hogy rokon szakmában dolgoznak, főleg ekörül forgott a társalgás.

Az ipari és az alkalmazott gyógyszerek közötti összefüggésről beszéltek.

— Mivel kórházban dolgozom, állandóan értekezem iaz orvosokkal — mondta Hertha.

— Ahányféle beteg szervezet, egy-egy gyógyszernek annyiféle változata lenne ideális. Kiküszöbölni a mellékhatásokat. De hát ez elérhetetlen álom egyelőre.

— Szép szakma a maguké — szólalt meg a fiatal pincér. — Csakhát... éppen ott maradtak még alul, ahol a legnagyobb segítségre lenne szükség. Hányan, de hányan várják mindennap, köztük a nevelőapám is, hogy szétrepül >a hír a világon: feltalálták a rák elleni biztos gyógymódot.

— A világ már csak világ marad — bölcselkedett az illuzionista — a halandó ember pedig halandó.

Ezek után fölöslegesnek tartották tovább folytatni a szakmai társalgást.

Az osztrák kolléganő főleg annak örült, hogy csehszlovákiaiakkal találkozott, mert már régóta szeretett volna ellátogatni a szomszéd államba, de teljesen idegenül nem akart kóborolni, s ez visszatartotta. így persze egészen más lesz, útbaigazítást adhatnak neki, lesz hová fordulnia, ha valami érdekli. Még az úton meg kellett ígérnie, hogy visszafelé okvetlenül betekint hozzájuk legalább egy napra. Nagyszerű, hogy így összeismerkedtek, hiszen könnyen lehet, hogy a kongresszuson elkerülték volna egymást.

Megígérte Herthának, hogy „ha csak módjában lesz”, nála tölt egy napot útban hazafelé. Dobogó szívvel gondolt rá, hogy ugyan lesz-e az életben még „hazafelé”.

A vonatkerekek csattogtak, a külső világból nem látott semmit, de tudta, hogy az expressz kelet felé tart, és minden perccel közelebb viszi hazájához. A krízisen túl van, és Bálint néhány hét múlvia talán megint abba a messzeségbe kerül, ahová az utolsó néhány év közéjük ülepedett rétegei tolták.

kiküldetés