Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Jakab István: Nyelvművelésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai

nyelvi tárgyú előadások tartására, a sajtótermékek nyelvének értékelésére; pályázatokat Írunk ki többek között nyelvművelési tárgyú munkákra is stb. Nyelvművelésünk tehát szervezettebb lett, és hatóterülete is kibővül. De szóljunk erről a kérdésről részletesebben isi

Tíz—tizenöt évvel ezelőtt lapjaink nyelvművelő rovatában csupán néhány névvel találkozhattunk: főként az Orbán Gáboréval és a Jakab Istvánéval. Ma a régi nevek helyén vagy mellett újakat is találunk; például a Morvay Gáborét, Kapás Ferencet, Zsilka Tiborét, a magyarországi, de a mi nyelvhasználati problémáinkról írogató Dob=iy Béláét — hogy csak a leggyakrabban előfordulókat említsük. Persze ehhez mindjárt hozzá is kell tennünk, hogy még mindig kevesen vagyunk, a szükséglet jóval nagyobb, mint hogy azt ennyien fedezni tudnánk. Még az Űj Szóban sem tudjuk a kéthetenkénti folyamatosságot biztosítani, ezért a szerkesztőség Magyarországon megjelent nyelvművelési cikkekkel kénytelen a hiányt pótolni, arról nem is szólva, hogy más lapok is szívesen közölnének nyelvhelyességi tárgyú cikkeket.

A kisebb cikkek mellett néhány nagyobb is megjelent; ezek fontosságukat tekintve is túlnőnek amazokon. A sajtó nyelvét vettük 1969-ben elemzés alá. Az Irodalmi Szemle közölte is az elemzések nagy részét. Grétsy László magát az Irodalmi Szemlét, Mayer Judit a Szabad Földművest, Deme László a Hét című lapot, Zeman László a Természet és Társadalom című folyóiratot, Teleki Tibor az Új Ifjúságot, Jakab István az Oj Szót elemezte ilyen szempontból. Sajnos, még jó néhány lapunk elemzését nem tudtuk elvégezni, mert nem akadt több olyan szakember, akit be lehetett volna vonni a munkába.

Nyelvművelésünknek, valamint nyelvművelés-szervezésünknek eddig a legnagyobb segítséget a magyarországi Deme László nyújtotta, aki öt évig működött nálunk egyetemi vendégtanárként. Számos cikkel, tanulmánnyal — ezeket 1970-ben a Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról című gyűjteményköitetben jelentette meg a Madách Könyv- és Lapkiadó — gazdagította nyelvművelő irodalmunkat. Több fontos, a nyelvművelésünkhöz szorosan kapcsolódó kérdést tisztázott bennük, s ő volt az első, aki felmérve nyelvhasználatunk állapotát, nyelvművelésünk legfontosabb feladatait megjelölte. De nemcsak alapozó cikkeivel és stílusvizsgáló tanulmányaival, hanem előadásaival is segítette ügyünket. Sokat köszönhetnek neki újságíróink: továbbképző' nyelvi tanfolyamuknak nemcsak itt-tartózkodása idején volt az előadója, hanem távozása óta is működött ebben a minőségben.

Vannak tehát eredményeink, de problémáink, nehézségeink is vannak. Nyelvművelésünk helyzetét röviden jellemezve elmondhatjuk, hogy az ösztönösségert felváltotta ugyan a tudatosság és a szervezettség, de annyi a feladat, hogy megvalósításukhoz nincs elég szakemberünk. A nyelvhasználat problémái iránt elég nagy ugyan az érdeklődés, de ez az érdeklődés általában passzív. Sokan látják, sőt tapasztalják is a problémákat, de még az arra képzettebbeket sem igen lehat az aktív nyelvművelésnek megnyerni. Például a terminológia ügyével eddig eredményt felmutatón még senki sem foglalkozott. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a lapok szerkesztőségei csak ritkán jutnak megfelelő felkészültségű nyelvi dolgozóhoz: lektorhoz, fordítóhoz stb. S bár a szerkesztőségek sokat tesznek dolgozóik képzettségének növeléséért, a tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire éppen a képzetlenebb lektorok, fordítók stb. tanúsítják a legkevesebb érdeklődést felkészültségük növelése iránt. így történhetett meg már nemegyszer, hogy amikor sikerült is egy-egy sajtónyelvi előadáshoz szakembert szerveznünk, az előadás éppen a hiányos részvétel miatt nem érte el célját, esetleg hiúsult meg. Nem csoda hát, ha az a törekvésünk sem hozta meg gyümölcsét, hogy a lapok nyelvi dolgozóit bekapcsoljuk az anyaggyűjtő tevékenységbe, s az általuk gyűjtött anyag vizsgálata alapján vitassuk meg velük a nyelvhasználat problémáit, illetve ennek alapján elméleti következtetésekhez jussunk nyelvművelésünk feladatainak a meghatározása céljából. A nyelvi dolgozók passzivitása tehát egyrészt gátolja az eredményes nyelvművelő munkát, másrészt — a lapokban naponta előforduló tömérdek hiba miatt — súlyosbítja a nyelvművelés gondjait, szaporítja feladatait.

Mi hát a kiút ebből a helyzetből?

Mindenekeiőitt az, hogy meghatározzuk nyelvművelésünk elveit — eddig erre még nem került sor —, s az elvek alapján és nyelvhasználati problémáink ismeretében még pontosabban megjelöljük feladatait: mire irányuljon ez a munka; kijelöljük működési területeit, és meghatározzuk a tevékenység formáit, módszereit. A szervezés terén arra