Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Jakab István: Nyelvművelésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai

Jakab István

i

A csehszlovákiai magyar nyelvművelés kezdetei az első köztársaság idejére nyúlnak vissza; már akkor észrevették a kétnyelvűség elkerülhetetlen velejáróját, hogy tudniillik a többségi nyelv hat a kisebbségiek nyelvhasználaitára. Rendszeres, szervezett nyelvművelés azonban nem volt ebben az időszakban, csupán alkalmi megnyilatkozásoknak tekintő figyelmeztetések, tanácsadó jellegű írások jelentek meg.

Nyelvművelésünknek a felszabadulás utáni időszaka az ötvenes évek elején szintén ilyen alkalmi megnyilatkozásokkal kezdődött: a szükség hozta őket létre a nemzetiségi élet kibontakoztatásának éveiben. A szocialista fejlődés megindulása után szinte zúdultak ránk az új fogalmak, amelyeket helyzetünknél fogva a szlovák nyelv közvetítésével ismertünk meg, s közülük nagyon sok szlovák néven, esetleg tükörfordításban élt a köztudatban. Bár Magyarország is a szocialista fejlődés útján haladt, az új fogalmak magyar nevének felkutatása és átvétele nem lett volna könnyű feladat, hiszen sem a két ország lakossága közötti személyes érintkezés nem volt olyan mérvű, mint ma, sem a tömegtájékoztatás távközlési eszközei nem álltak a fejlettség mai fokán (a televízióhálózat később épült ki), sem az intézményes kulturális együttműködésnek nem voltak olyan széles alapjai, mint napjainkban. A magunk erejéből próbáltunk tehát a problémákkal megküzdeni, amelyek elsősorban a szókincshasználat területén jelentkeztek. Persze, az összehangolás hiányában nemegyszer más nevet kapott a fogalom nálunk, mint Magyar- országon. Nyelvművelésünk tehát nagyon is ösztönös volt, és aránylag szűk területre korlátozódott: a szókincshasználat problémáival küszködtünk, esetleg a pongyolaságok ellen harcoltunk. Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején figyeltünk fel jobban arra, hogy nyelvhasználatunk negatív jelenségei között nemcsak olyanokat találunk, amelyek a szókincsfejlődés összehangolatlanságával magyarázhatók, hanem sokkal veszélyesebbeket is, olyanokat, mint például a magyar szavak idegenszerű szerkezetekbe állítása (a szlovákos raghasználat: a pedagógusok az iskolára tanítanak; vagy a szlová- kos vonzathasználat: az előadó valamilyen témára ad elő stb.). A szavak ugyanis szerkezetbe állítva mondatokban fordulnak elő, a mondat pedig a gondolat megnyilvánulása. Az idegenszerű szerkezetek előfordulása tehát azt jelezi, hogy a nyelvi tudat meggyengülése következtében megbomlott bennünk anyanyelvűnk nyelvtani, mondatszerkesztési rendszere, s ha ezt nem tudatosírtjuk idejében, gondolkodásunk is felemássá válik.

Nyelvművelésünk csak 1967-ben kezdett szervezettebb formát ölteni: a CSEMADOK Központi Bizottsága mellett megalakult a nyelvi szakbizottság a nyelvművelés és a nyelvjáráskutatás szervezésére, irányítására. Ebből ia szakbizottságból lett 1969-ben a Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság, majd ez 1972-ben nyelvi szakbizottsággá alakult vissza. E szakbizottság keretében szakcsoportok működnek, jelenleg öt: a sajtónyelvi és terminológiai, az ismeretterjesztő, az iskolai nyelmű- velő, a dialektológiai és a toponímiai csoport. Amint ebből is látszik, a bizottság a nyelvművelés következő területeire terjeszti ki működését: a sajtó nyelvére, a terminológiára, az iskolai nyelvművelésre, az ismeretterjesztő csoport tagjai pedig életünk szinte minden területéről írnak nyelvhelyességi kérdésekkel foglalkozó rövid cikkeket. Fő rendezvényünknek a Kazinczy nevét viselő nyelvművelő napokat tekintjük, de mint szakmai irányítók részt veszünk a helyes kiejtés versenyeinek rendezésében is. Ezenkívül szakembereket biztosítunk az oktatásügy vagy a CSEMADOK keretében szervezett

nyelvművelésünk helyzete, elvei és legfontosabb feladatai