Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Koncsol László: A népi dallam modern és archaikus rétegeiről

ugyanaz a nyugodt, mély ív, mint a Ki megy amorfban: „A szoknyáit ott sulykolja”. A harmadik sor a dráma. „Könnyeitől nem is látja”, mondjia a szöveg, s .a melódia is elcsuklik, mondhatjuk stílszerűen, felső és alsó tartományra szakad ketté: mi-^e-do-ree

II so-la-so-faa. A negyedik sor, módosított íi-jével — ellágyulásával, zenei nyelven: moll- ba moduláltan — és ereszkedő vonalával csupa sajnálat: „Tiszta már mind a ruhája", azaz: dooo-ta-la-so-la-sooo-ree-ree. A részvétet — akinek van füle, az hallja — itt is a hangnemváltás adja hozzá a szöveghez.

„Ez a birka Gömbölyűdről való nyáj” — közli az első sor az elemzett típushoz méltó, de a helyzethez kevésbé illő zenei légkörben (la-la-la-so-la-la-la-so-do-do-repee —). A második sor egyszerű közlés: „Vezérürüm tizedik éve szolgál”, ds a dallam nyugtalankodik, egy ponton ki is lendül az ereszkedő irányból (mi-re-do-ti-la-so-do-ti-so- laaa-laa —). A harmadik sor melódiája csupa — összesen négy — törés, apró irányváltás, a sor legvégén, a ti-fá lemenő ugrásban rideg és ijedt bővített kvarttal: do-re II la-soo II re-re-mi-re II la-ti II jaaaa —. A sor szövege: „Hallgasd bacsó, merre szól a réz- kongó" — ebből értjük meg a dallam riadozását, kapkodó lélegzetvételét, hiszen itt derült ki, hogy a nyájnak nyoma veszett. Ezúttal a zárlat sem nyugodt, az utolsó sorban is benne hullámzik még nemcsak az izgalom, hanem a fölháborodás is: „A bojtárom hétről hétre csapongó”, zenében: do-do-re-re-la-la-so-ja-do-reee-ree.

Érdekes az AABC szerkezetű, kevert hangnemű és alighanem tempóváltó „Szén’ Mihály táj, Szén’ Mihály táj közeledik” szöveg-dalliam összjátékia. Ez az egység különösen a 3. sorban, a 2. és 3. versszak folyamán szoros. Az első két sor közlés: „Szén’ Mihály táj, Szén’ Mihály táj közeledik, A juhászok juhaikat számba szedik”, a szokott figyelmeztető-riasztó dallammal (laa-la-la so-laa-la-la-so-do-so-do-reeee —, kétszer, változatlanul). Ebben a zenei tartományban, a dallam monotóniájával szoros egyetértésben minden szakasz első sorpárja tele van ismétlődő nyelvi elemekkel: „Hajtja, hajtja, hajtja, hajtja hazajelé, Ej a básti, ej a básti csárda jelé” — mondja a 2., és „Gyerünk innen, gyerünk innen, feleségem, Aranyos kis, aranyos kis jeleségem" — mondja a 3. szakasz eleje, vagyis a zenei ismétlést logikai-nyelvi elemek ismétlődése tölti ki. A harmadik sor háromszor szakad meg, és egy helyen az énekes is tágította a törést, erős nyújtással: mi-re-do-ta-la-so-laaa / re-re-re-do / fa-so-laaa. A 3. sor szövege az első szakaszban alig indokolja a dallam izgalmát: „Ennek van egy ürüje, rajta van a cjöngöje”, de a második szakasz 3. sora már izgalmasabb: „A csárdába behajtja, kocsmárosnénak adja”, nemkülönben a harmadik szakaszé: „Mer’ ha soká itt leszünk, sokat elköltöge tünk”. íme, a juhász családi mikrodrámája, ivással, duhajkodással, síró feleséggel. A 2. szakasz zárósora szóval is elmondja, amiit a dallam negyedik sora állhatatosan jelez- „Felesége úgy siratja”. Zenében: ta-la-so-do-ta-la-soo-reeee. Ez a bánattól, részvéttől és megbánástól ellágyult sor az 1. szakaszban a „Hajtja, hajtja hazafelé,” a 3. szakaszban az „Ingünk se lesz, mit felvegyünk” szöveget dajkálja.

A gyűjtemény első dalának első sora elég dinamikus tényt közöl: „Elindultam hosszú útra”. A dallam nem hoz kvart ugrást, helyette fölfutó dallama van a sornak: la-la-ti-la- szi-la-ti-do. A szi-la-ti-do menet az érdekes, vezérhang funkciójú szi és a do közötti szűkített kvart révén nyugtalanító hatást kelt: mintha a dallam elárulna valamit a hosz- szú útra induló legény tudatalatti félelméből. A 2. sor kudarc („Eltört a szekerem rúdja”) — és a dallam is letört: ti-la-ti-la-mi-mi-re-do. A 3. sor új nekibuzdulás: „Szilaj csikót fogok bele” — de a dallam is feltör, megszakad, újra nekilendül, újra megszakad és elpihen: mi-fa / mi-laa / mi-fii-szo / -ji-miii. A negyedik sor szerény, alázatos, a fiú — tékozló fiú? — megtér a falujába: „Ügy ballagok Csúcsom jele”. A dallam fájdalmas, vontatott, egymást követi benne a belépő bővített szekund és a kistere, közben több kisszekund is, a szorongás és a bánat zenei jelképei.

A 4. dal melódiája magasról, a felső alaphangról indul, de lehajlik, majd a sor végén megjelenik a figyelmeztető felső kvart: re-re-re-re-mi-re-do-so-do-do-reeee —. Mi az, amit a dallamnak ilyen magasfeszültségében közöl az énekes? — „Az Alföldön láttam én egy bacsólányt...” A következő sor kiegészíti a közlendőt: „Három szamáron hur- coltatta magát”. Az ereszkedő dallam a negyedik fokról visszapattan a felső hetedikre, és onnan száll vissza a sorzáró harmadik fokra: mi-re-do-ti-la-so- / do-do I ja-jaaa- jaa —. A közlés tartalma enyhén groteszk, elismerés, ámulat és mosoly is van benne, s ezt nemcsak a „hurcoltatta magát”, hanem a dallam vargabetűje is elárulja. A harmadik sor részben ismétel, részben kiegészít, egészében a látottakat veszi számba: