Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Koncsol László: A népi dallam modern és archaikus rétegeiről

szaggatott, töredezett, de ha nem törik is meg, erősen hullámzik, és nagy, kitöltetlen ugrásokkal tág hangterjedelmen cikázik át. A töréseket az énekesek a „vak1’ hangok emfatikus megnyújtásával, sokszor ösztönösen hangsúlyozzák, s így külön feszültséggel töltik meg. (Lásd az 1. 3. 4. 6. 9. 10. 11. 12. 15. 16. 17. 19 számú dal harmadik és a 18. sz. dal második sorát.) Ebben a sorban teljesedik ki a dallam drámaisá&a, ez az utolsóelőtti sor a zenei mikrodráma — a népdal — utolsóelőtti felvonása. A negyedik sor egyenes vonalban, vagy apró rezdülésekkel, vagy nagyobb ívben mindig ereszkedik, s az alaphangra érve minden feszültséget fölold. A dallam dialektikáját röviden úgy jellemezhetnénk, hogy a páratlan sorok létrehozzák, a párosak föloldják a feszültséget, de a dal egészének szüntelen lassú ereszkedésében.

Nagyon valószínű, hogy az ilyen típusú dalokban az első sorvég kvartja megközelítőleg kvart hangközű figyelmeztető kiáltásokból finomult zenévé. (Folyónál, pusztán, erdőben — nagy távolságra — ma is hallani, magunk is hallatunk ilyen föllépő kvart jellegű kiáltásokat: A-póóóó! Vi-gyááázz! Si-eeess!)A sorvégi kvart riasztó, feszültségteremtő hatása mindenképpen vitathatatlan.

Itt áll hát előttünk a rendkívül elevenen lüktető és drámai apró zenei forma, a népi dallam, s most az a kérdés, lényeges kérdés, a népdal esztétikai alapkérdése, hogy ebbe a beszédes zenei formába hogyan simul bele a szöveg. Vajon dallam és szöveg két külön tartomány-e, amely csak véletlenszerűen, külsődleges formai egybeesések (sor- és szótagszám) jóvoltából lép alkalmi szövetségre, vagy mélyebb okai is vannak-e a szimbiózisnak?

Vizsgáljunk meg egy dalt ebből a szempontból.

A Ki megy amott... kezdetű, 17. számú dalról van szó, Ádám Margit énekelte 1957- ben, Ojbáston (Volt Egyházasbást). A dal első sora kérdés, de fontos lehet, mert a kérdező kétszer teszi föl: „Ki megy amott, ki megy amott...” A dallam ugyanilyen izgatott: ha a dalt alapjában dór rendszerűnek vesszük, akkor a következő hangokon fut végig az első sor: la-so-la-so-la-so-la-reee. Az ugrás előtt érezhető tétova izgalom remeg végig a melódia szapora hangjain. Az énekes hatalmasan megnyújtotta a főicsapott utolsó hangot, a kvartot, s utána hosszú szünetet tart. Az első sor izgalmát a második sor szövege teszi logikailag is érthetőbbé: lány került a legény látóterébe: „Kinek a babája van ott?” — kérdezi tovább. A dallam itt az első sor finálisánál egy fokkal magasabbról, mi-ről indul, lehajlik, fölemelkedik, és visszahull Iá-ra (mi-re-do ti do-re- laaa-la). Kérdés, de elég közömbös, távoli, inkább csak sűrített információ, egyelőre semmi közelebbi személyes érdek nem fűzi a kérdezőt: a látóterébe került objektum birtokosa határozatlan — ettől olyan nyugodt a dallam mély hulláma. A harmadik sorba viszont belép az „én”, a szubjektum, s a dallam vonala is megszakad: „Vagy az enyém, vagy a másé” — doo-re-mi-re II la-la-so-jaa. Az „én” hangtartománya a dal ambitusának csúcsán kanyarog (van benne valami sikoltásszerű, ahogy kúszik, magasról, mind magasabbra), de a „más” tartománya már lent, az ambitus középmezejében, megkönnyebülten, lehajló ívben. Az utolsó sor emelkedő és visszahanyatló vonalában ott van a teljes megkönnyebbülés, sőt, a lefelé módosított 7. fok, a tá jóvoltából, amely a sort moll jellegűre hangolja át, még némi meleg, behízelgő íz is vegyül a közlésbe (}a-so-la-ta-la-so-reee-re: „Vagy a kedves pajtásomé.”) — Látjuk, pontosan azt játszotta el a szöveg is, amit a dallam, illetve amit erről a dallamtípusról az előzők során elmondtunk: 1. fölkiáltás; 2. pontosabb — általános — logikai tartalom; 3. dráma; 4. megnyugvás. Dallam és szöveg együtt hullámzik, a kettő belső tartalma szinte hangról hangra azonos. Nyilvánvaló, hogy a kettő nem véletlenül él együtt, s hogy a népdal hatása ebben a művészi egységben teljes: az első sor szövege a dallam izgalmi többlete és önriasztó felső kvartja nélkül sokkal elmosottabb volna; a dallam határozott karaktert ad a kérdésnek. A harmadik sor sikolya és közönye ugyanezt teszi a számos változatban átélhető szövegrészekkel, ahogy a negyedik sor törleszkedő ellágyulása is a zenével lesz autentikus.

A Menyecske áll az Ipóba’ kezdetű dal is ebbe a típusba tartozik, dallam és szöveg ugyanilyen szoros egységét csodáljuk benne. Az első sor figyelmeztető fölkiáltás, la-la-la-soo-la-la-reee dallammal: a dór hangnem főhangjáról, ötödik fokáról, amelynek sűrű, egyenletes ismétlődését csak egyetlen rezdülés (a so) bontja meg, a dallam felszökik a nyújtott első kvartra. A második sor logikai közlés, információ hangról hangra: