Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Gágyor József: A tallósi Maticza malom

Gágyor József

A Kis-Duna és a Feketevlz tallósi szakaszán hajdan jelentős malomipar virágzott. Ennek mindmáig fennmaradt látható emlékei a községtől körülbelül két kilométerre a Kis-Duna vizére épített Matičza-malom és a Feketevíz kastélyparki hídja mellett a meder két oldalán szétszórtan heverő kőmaradványok, melyek valamikor egy malom alapjául szolgáltak.

A Maticza-malomtől felfelé és lefelé a Kis-Duna vizét még további malmok Is tarkították. A Kis-Duna innenső részén a Maticzától fölfelé említést érdemelnek a Csen- kei-, később Szilvási-malom, mely 1945 után ment tönkre, a Magyarics-, később Káz- mér-malom, a Légrádi-malom, a patonyí rév közelében pedig a Jancsiné-malom. A csallóközi oldalon a Maticza-malom legközelebbi felső szomszédja Széllé Vince (majd öröklés után Széllé Gyula) lábas malma volt, mely 1936-ban szűnt meg működni. Tőle feljebb, közvetlen a patonyí kompnál a Takács-malom állt. A Maticzától lejjebb Tallóshoz tartozott Brell Ignác lábas malma. Ez a malom adásvétel útján később a Kukán család tulajdonába került, ettőlfogva „Kukany-malom” név alatt emlegették. Az első világháború előtt szűnt meg. A Kukan-malomtől lejjebb, a Kis-Duna Itatónak nevezett szakasza alatt ugyancsak Tallóshoz tartozott a Pogrányi-malom és a Varga- malom.

A kastélyparki malom minden valószínűség szerint a község legöregebb malma volt. Története, illetve egykori gazdája még a szépirodalomba is belekerül. Gyönyörű leírást olvashatunk róla:

„Sehol egész Mátyus földién, de még följebb a Fehérhegyek vidékén sincs olyan nevezetes malom, mint a tallósi öreg malom. A sziget alatt gubbaszt a vízen, ahol a gyors sodrású Feketevíz két ága ismét összefut és kiszélesedik a folyómeder. Amolyan régről ittfelejtett hajósmalom ez, tetejének hajlataiba beleette magát cl moha, gerendáit pedig feketére marta a múló idő. Aki azonban érti a malomépítés nehéz munkáját, az ugyancsak megnézi hatalmas lapátkerekeit, a malomház ácsolatait, meg a jégtörő rovátkák kettős sorát. Az volt csak a mester, aki megépítette, ide a kanyarba. Mert nem akármilyen malom volt ez a szigetalji hajósmalom, hanem remekbe szerkesztett mestermunka. Nem amolyan „pokolidő-malma”, amelyet csak az égzengéses zivatar moccant munkára s nem is csak az őszi meg a tavaszi esőzések idején őrlő „felhőt-kiáltó-malom”. Ez a malom soha nem állt. A mester úgy elfogta itt a sziget alatt a víz sodrát, hogy a legnagyobb szárazság idején is zakatolt zihálva, csikorogva a malma.

Messze kornyékről itt őrölteinek legszívesebben az emberek, pedig a Dunán meg a közeli Dudvág mentén, mióta beköszöntött a németes világ, úgy elszaporodtak az újmódi szitásmalmok, mint a tavaszi kikerics a vizenyős partokon.” (R. Várkonyi Agnes: A kuruckor hősei. Budapest, 1962.)

Az idézet befejező része a kuruc korszakba visz bennünket. Amint a mű további részéből megtudjuk, ebben az időben a malomnak egy Koncz Márton nevű göthös öregember volt a gazdája. Messze földön úgy Ismerték őt, mint választott embert, aki ismeri a jövő titkait is. Amikor Rákóczi kibontotta a felkelés zászlóit, Márton gazda elhagyta az öregapjától örökölt malmot, és Bercsényi szolgálatába állt. A malomban szerzett ismeretsége lehetővé tette számára, hogy az ellenség terveit kifürkéssze, azoka tallósi Maticza malom