Irodalmi Szemle, 1975
1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Mészáros László: Kettős konverzáció
Igazad van, néhány gyakorlati felhasználási alkalomtól eltekintve azért van az asztalomon ez az abakusz, hogy a nap bármely pillanatában ránézve lássam a megtelt utat... De mindjárt három, gyere, menjünk! Igen, ha leszámítom a főiskola előtti négyéves világcsiavargásomat, akkor tulajdonképpen egyenes úton, voltaképpen az iskola elvégzése után kerültem ide. Kutatóközpontunk fő feladata: integrált statisztikai információs rendszer megalkotása. Az én csoportom a mezőgazdasági-statisztikai információs rendszer egy prototípusának a megalkotásán munkálkodik. A konkrét feladatom: mezőgazdaságstatisztikai adatokat tartalmazó idősorokból adatbázist készíteni, majd feltárni ezen idősorok számítógépen történő elemzésének a lehetőségeit. Nos, itt is vagyunk. Amint látod, a terminál voltaképpen néhány gépegység: ez itt a kártyaolvasó, ez a sornyomtató és ez — a tévé és az írógép kereszteződése — pedig a display. Ez komplex összeállítás, de terminált képezhet maga a display is. Mi itt csak két emeletnyi távolságra vagyunk a számítógéptől, de a terminál lényege az, hogy több száz kilométeres távolságból, a normális távközlés vonalain keresztül is rákapcsolható az adott számítógépre. A gépek már bemelegedtek, kezdhetjük a konverzáciőt... Először is kapcsolatot kell teremtenem a rendszerrel: lekopogom és továbbítom ezt a szót: MARS. És már jön is a válasz: WAIT — SYSTEM BUSY. Vagyis várnom kell, mert az operációs rendszer pillanatnyilag éppen foglalt... Ö, nem, a mi esetünkben a MARS természetesen nem a háború istenét jelenti, hanem programrendszerünk elnevezésének a kezdőbetűiből áll össze, Multi-Access .Retrieval System. Vagyis egy többirányú hozzáférhetőséget biztosító programrendszer. Hogy mi az a programrendszer? Egyszerűen arról van szó, hogy néhány ügyes embernek nem kerülte el a figyelmét az a tény, hogy ha például tíz programátornak ugyanolyan segédprogramokat — amelyek például csak az adatokkal manipulálnak, de nem veszik ki részüket az adott probléma megoldásából — kell elkészítenie, akkor nyilvánvalóan elég megcsinálni egy általánosat, amelyet mindenkitől használhat. A programátorok szakosodni kezdtek, az egyik igyekezett megkönnyíteni a másik munkáját, és ma már ott tartunk, hogy a világpiacon több tuoat általános és speciális programrendszert kínálnak a gyártó cégek. Helyes, közben megvillant a képernyő, és a CONTINIE szó azt jelenti, folytathatom a munkát. Most néhány utasításban közölnöm kell a rendszerrel, hogy ki vagyok, vagyis továbbítanom kell azokat a kódokat, amelyek alapján a rendszer hozzáférhetővé teszi számomra az adatokat. Persze, a mi adatainkban nincs semmi titkolnivaló — sót ellenkezőleg! —, de más területeken — például az egészségügyben, a jogi gyakorlattan — bizony az egyes adatok eltitkolása, a be nem (avatottak vagy a kívülállók előtt, fontos követelmény. A programrendszer számol ezzel a lehetőséggel. Hopplá, elsötétült a képernyő! Itt valami zűr lesz... valami műszaki hiba. Elnézésedet kérem, telefonálnom kell a gépterembe ... Néhány perc az egész ... Hm, szóval szerinted bár mindez érdekes, de távol esik az irodalomtól. Nézd, a munka kétirányú. Műszaki jellegét a számítógéppel való közvetlen kapcsolat jelenti, míg az elemzés az általános, elméleti és tudományos sík felé kényszerít. Ez a kettőség magasabb szinten is létezik. Azt hiszem a C. P. Snow által évekkel ezelőtt felvázolt két kultúra probléma ma is él, érvényes. Szerinte ugyanis arról van sző, hogy egyre távolodik egymástól a humán jellegű és a műszaki jellegű kultúra. A tudós és a művész ma már alig talál közös témát, alig értik meg egymást. Azt hiszem a szakbarbárság minden szférában veszélyes. A tudomány — általánosabban: a valóság — problémáit nem ismerő költő (művész) ugyanolyan szakbarbár, mint például a mikroszkópjától elszakadni képtelen tudós. Nyilvánvaló, hogy ma már nincsenek — nem létezhetnek — polihisztorok. De ez az állítás mégis megkérdőjelezhető, mert maga a fogalom eredete is megtévesztő. Ma már nem az a cél, hogy mindent tudni, hanem ez: mindenről tudni. Ismerethalmaz helyett logikára, rendszerelméletre, önálló gondolkodásra és fantáziára van szükségünk. Az információözönben meg kell tanulnunk bánni az információkkal. A két kultúra közeledését valószínűleg nem lehet intézményesen és rendeletek útján megoldani. Nem lehet elrendelni. Valakinek először fel kell rá tennie az életét. Olyanoknak, illetve azoknak, akik nemcsak elméleti problémaként érzik az eltávolodás ve
