Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Bereck József: Vendéglátás felezőidőben

lázadozásaim idején sem volt számomra közömbös, hány egységgel szerepelek vágyai, tervei, reményei, törekvései és megvalósulásai között.

Végül rászánja magát és eljön. Űtjának nem ez az egyedüli célja; délelőtt a kórházban jár, a doktornővel megméreti a vérnyomását. Ellenőrzésképpen. Az eredmény kedvező lehet, mert nem veszi igénybe a liftet; gyalog kaptat fel a hatodik emeletre. Biz’isten megérzem, hogy ott topog gyámoltalanul a visszhangzó lépcsőházban, névtáblás lakásajtóm előtt. Egy pillanatra kiaján gondolatom támad, hogy hagyom: topogjon csak tovább tétovázása partján, a kukkantón meg is lesem, de a gondolatot rögtön elhessegeti ritkán kinyilvánított, de töretlen fiúi szeretetem, s új, immár házigazdái, vagyis ebben az eseitben vendéglátói minőségem tudata. Szélesre tárom előtte az ajtót, s látom, hogy az összerezzenésig meglepődik. De csak egy pillanatra. Ha akarom, nem is veszem észre. Belép, leveti a kabátját; elevszem íőle, az ajtó melletti fogasra akasztom, s őt tovább tessékelem a szobába. Az elsőszobai falitükörben ellenőrizve, egy kicsit elsimítom borzas üstökömet, s mire utánamegyek, már a franciaágyszerű széles heverő peremén ül. Félseggel, természetesen. Erre a pózra előre megesküdtem volna. Nevethetné- kem támad, de türtőztetem magamat, nehogy félreértse.

Emlékszem, hosszú téli estéken sokszor elmesélte háborús sebesülése körülményeit. Kárpátukrajna, negyvennégy, lőporfüstös nyárelő, egy váratlan összetűzés, ostoba gránát, kéken, pirosán dobogó fájdalom, tábori kötözők, katonakórházak, majd néhány hetes itthoni lábadozás. Utólag nevetve mondta, hogy kétnaponként bezárkózott a hátsó szobába, kifőzte a borotvát (mert az induló nyárban nyilván félt a fertőzéstől), s gondosan elvakarta combsérülését (mert ia háborútól jobban félt mint a fertőzéstől). Egy valamiről azonban sosem ejtett szót. Pedig ez is összefüggött sérülésével, lábadozásával. Mindegy, persze, hiszen még alapiskolás koromban visszaszámoltam a kilenc hónapot.

Szóval így lett máig tartó közünk egymáshoz.

A hosszú hengerű, öreg és dögnehéz Pátriát leteszem a fal mellé, az asztal szélére piramist rakok a szerteszét heverő könyvekből, összekapkodom az üres és teleirt papírlapokat, s a dohányszemcséket is a tenyerembe gyűjtöm. Mindezt fesztelenül, mert tudom, hogy figyel. Vörös bort és poharakat teszek az asztalra. Bátortalan, de kifejező kézmozdulattal jelzi, hogy neki nem szabad. De azért az ő poharába is öntök. Néhány korty után cigarettára gyújtok. A délutáni napfény éles szögben csapódik be a szobába, s a cigaretta füstje lomha fodrokat vetve úszik e tavaszi verőfényben.

Nézem az embert, aki eddig életében még egyetlen cigarettát sem szívott el, s részeg is csak egyszer volt: negyvenkilenc elején, amikor a gútai vásáron a Fukszit vette. Kisparaszt-végzetét azonban az az erőteljes lipicai sem akadályozhatta meg; nyáron, éppen aratás kezdetére, a kimerültségtől ágynak dőlt. Mintha egy kiégett fűzfetőrzset fektettek volna a tisztaszoba ágyának hófehér párnái közé — úgy várta az orvost. Fehér vászonöltönyében, szalmakalapjában előbb jött azonban Truman, a jószimatú agitátor. Szó nélkül az utcára nyíló ablakhoz lépett, sarkig kitárta, s döntő érvként mutatott a hegyétei traktorállomásnak a ház előtt várakozó Farmann-traktorára és önkötözőjére. Ezután kiment a konyhába, még mindig szótlanul, leakasztotta a szögről a kisebbik sodródeszkát, a beteg férfi elé fektette a párnára, s töltőtollat nyomott az erőtlen, bütykös-eres kézbe. Bent, a hűvös szobában várakozóan dobolt a csend, kint zsibolygó gyermek- s asszonykoszorú képződött a traktor és az önkötöző körül. fekete férfi némi tétovázás után aláírta az első típusút...

Tekintete egyre bátrabban pásztázza be a szoba zugait, berendezését, ezért arra biztatom, nézzen csak körül, aprólékosan. Kitárom az ajtókat ős visszaülök a vörös borhoz. Asztalomon, mézszínű cserépvázában, egy maroknyi fűzfavessző. A szép vázával (és egy hozzávaló gyümölcsöstállal) a szerdahelyi magyar gimnazisták kedveskedtek néhány napja, mert ún. író-olvasó találkozó keretében elbeszélgettem velük nemrég megjelent könyvemről. A szomorúfűz légiesen hajlékony ágai szépívű áramvonalak gyanánt bújnak ki a váza szűk torkából, s hajlanak vissza egy láthatatlan pólus óhaja szerint. Valamilyen új építkezésnek helyet csinálandó, a szomorúfűzt egy buldózer fordította ki a Jesenský téren. Munkából hazajövet maroknyi gallyat téptem le a kidöntött fáról, mert a makaróni-vékony ágakon szaros kis barkák és csibenyelvnyi levelek ütköztek ki. A kenyérboltban, a Bicskadobálóban és az utcán mindenki megbámulta a markomban szorongatott tavaszt...