Irodalmi Szemle, 1975
1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Zalabai Zsigmond: Történelem — szélárnyékban
...egy újkeletűbb emlék (immár az enyém is): tátra-alji drótosok, szlovák üvegesek járják a falut, beesteledvén nálunk kapnak szállást. Együtt vacsorázunk, bor is kerül az asztalra, furcsa hangsúllyal ejtett szavak keringenek a kékes cigarettafüstben, mesék hegyekről, nagy-nagy havakról, medvékről, farkasokról. Számomra — csemetekoromban erdész akartam lenni — mindez az álmok netovábbja ... ... s ekkor gyorsan összeházasodtunk, mert már jártak a kitelepítési rendeletek; ha visznek, hát együtt vigyenek ... ... még a fazekakat, tányérokat is darabonként szedegettük össze, ez az egyik faluvégről, az a másikról, amaz a kertek alól került elő ... ... harminc kilométert is gyaloqoltunk kiscsibékért, hogy újra benépesítsük a kipusztult udvart... Hangok, képek kísértenek, a születésem előtti évtized látomásai. Huszonhét éves korukra hány világvihart, világrengést éltek át a szüleim s velük együtt a nálamnál csupán húsz évvel idősebb nemzedék! Az első csehszlovák köztársaság felbomlása, Horthy-Miagyarország, világháború, Csehországba deportálás, jogfosz- tottság, kitelepítés, az öröklött paraszti létforma megrendülése, a szövetkezetesítés kezdeti, nem könnyű évei, az új élet- és Szemléletmód kialakításával járó nehézségek — íme életük forgatókönyvének lehetséges fejezetcímei. Huszonhét éves vagyok. Életem: történelem — szélárnyékban. Vagyok, tehát gondolkozom. Próbálom megérteni emlékeimet. Megpróbálom megérteni — Ágoston szavaival — az Idő „jelentőségét” és „belső mivoltát”. „Ezeket a... ezekét a dallokot kislyánkoromba tanólam édésapámtó, mikor az ot fa- ricskát kint, én meg mint gyerek ottan sétyérkátam kürüle, osztán dalóta, hogy: Kissallai kis kössígbe mi történt? Balázs fulcsát a vérié megölték. Tovább versbe nem tudom, de osztán sáncpartra temettík, oszt ollyan csekélyen, hogy á kutyák még ara a vérszagra odamentek .. Mesél a magnótekercs. Egyetemista koromban nyelvjárásgyűjtési feladatként szalagra vettem néhány falubelím beszédéit. Forog a tekercs és magam előtt látom Zsuzsi néné- met; betegen, a sír előtt egy-két héttel nagy, háziszőttes dunyha alatt ül-üldögél a töpörödött, fonnyadt kis öregasszony, s utánozhatatlan ízekkel árad belőle a szó. ,,... Dánosi gyilkosok is vótak. Csak má ászt is éf elejtettem nótára, csak emigy mondom é, szóvá. Azok is betörtek a... izék... mi a fenékhö a... csárdába, osztán éjjé az egész bandát mind meggyilkóták... Ez, ez is nagyon hosszú vót, mek fajin is vót, dalóta akkor az egész környík, dehát má ügyi efelejtéttem, mivé hetvenhét éves vagyok, azőtte se vót eszembe, csak mostan.” A (törökök felől kérdezem, tudván, hogy Pásztó erődítménye ellenük is szolgált (azt mondják, kapcsolatban állt a drégelyi várral); a falu alatti — kutakból, pincéből, egykori gabonavermekből nyíló — alagutakról faggatom, a közeli Esztergom 1543-as török megszállását emlegetem, meg egy bizonyos kóbor poétát, Lantos Sebestyént, aki krónikás énekben örökítette meg „Az szálkái mezőn való viadal”-1. A kis öregasszony gondolkodik, bólogat, helyesel: „Török időkrő is mesétek, csak má éf elejtettem. Hogy évittík a törökök az asszonyokot. Évittík ikét, és úgy bujkáták, ollyan vizes, pocsonyás belekén, lapulevelek alatt. Hoty hát még ne talájják ikét, osztán éjjé hazament éggy asszony, hát monta: Nyissák ki a zajtót, édésanyám! Hát aszonygya: Ki vagy? Hát ém vagyok, a lyánya, nem ismer még? Aszonygya: Az émént, évittík a törökök. Nem él am má.
