Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Duba Gyula: Fábry Zoltán kortársai szemében

vissza, s ezen út a tévedésektől sem mentes. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a forradalmi elmélet és gyakorlait egyeztetése során elkövetett tévedésekről van sző. Egy olyan elmélet gyakorlása során, amely a régi értékrend elvetésével új minőségek kialakítására tőr, az emberi természetből eredően fordulhatnak elő átmeneti tévutak. Fábry Zoltán tévedései is ilyen jellegűek: a marxista gondolkodás és értékítélet fejlődésének történelmi útjával kapcsolatosak, a szocialista eszme tartalmas útkereséséhez kötöttek. Inkább következetességre vallanak, mint felületességre, eszmei indítékúak és nem jellembeliek. Az téved így, aki nagyon átérzi igazságának lényegét és ezért a részletekben kevésbé megfontolt, mert állhatatosan a célra függeszti a szemét.

Fábry Zoltán erkölcsi magatartásának és életművének általános történelmi igazát gondolatainak, fogalmainak és definícióinak utóélete is alátámasztja. Erre egy jellemző példát hozhatunk fel: a közelmúltban a moszkvai Progresz Kiadó magyar antifasiszta művészek írásaiból adott ki egy válogatást. A könyvnek — melyben Bartók Béla, Gaál Gábor, Gábor Andor, József Attila, Radnóti Miklós, Lukács György, Fábry Zoltán és mások írásai szerepelnek — Stílusunk az antifasizmus lett a címe; első pillantásra is észrevehetően Fábrynak A műfaj neve: antifasizmus című írása nyomán. Alekszandr Gerskovícs szovjet irodalomtörténész, a könyv anyagának válogatója elmondja a címválasztás történetét: „Engem mint a kötet összeállítóját kezdettől fogva hol vonzott, hol elriasztott annak a gondolata, hogy Fábry Zoltán A műfaj neve: antifasizmus című tanulmányát, melyet 1960-ban írt, köteteimmé emeljük. Ebben a nemmindennapi formulában én egyrészt megéreztem a rendkívül pontosan megfogalmazott gondolati magvat, másrészt aggasztott a »műfaj« szó, amelynek az orosz nyelvben tisztán szakmai jelentése van, nem lép túl a művészet technológiai keretein. Fábrynál viszont a szó mögött jóval több rejlett. Hogyan magyarázzuk meg a Fábry-i megfogalmazás kitágított értelmét? Ojra és újra bele-beleolvastam a »stószi r&mete« kitűnő tanulmányába, amelyet én a magam részéről a művész-harcos végrendeletének tekintettem és elolvasván tizedszer is a tanulmányt, egyszerre csak tökéletesen világossá vált számomra, hogy Fábry értelmezésében a »műfaf« szónak jóformán semmi köze sincs az esztétikai műfaj — meghatározásához. Ö ebben a sajátos formulában nem is annyira a művészi tevékenység esztétikai, mint inkább etikai oldalát fejezte ki egy olyan történelmi korszakban, amikor az etika fölötte áll az esztétikának, meghatározván nemcsak a művész életbeli magatartását, hanem művének a stílusát, formáját és eszmei tartalmát. Maga Fábry Zoltán tulajdonképpen így fogalmazta ezt meg: »Vannak korok, sorsfordulók, amikor maga az írói magatartás lényegül műfajjá«. Figyeljük csak meg a gondolatnak ezt a bámulatosan mély és finom kifejezését: »lényegül műfajjá«! Véleményem szerint ez a marxista művészetteoretikus Fábry filozófiai gondolkodásának az eszenciája; azé a Fábryé, ,ikt nemcsak arról volt meggyőződve, hogy nincs forma tartalom nélkül, hanem arról is, ami kevésbé népszerű tény, hogy tartalom sincs forma nélkül, hogy minden, forma lényegében bizonyos tartalommal bír.”

Tovább is sorolhatnám az idézeteket, de felesleges lenne, mondjuk el ehelyett inkább nemzedékem Fábry-képét, Fábry-élményét: Zoli bácsi látni tanított minket! Ösztönösen, tapasztalatlanul és jóformán alapismeretek híján kerültünk az irodalomba, tágranyílt szemmel, mégis keveset látva, tapogatózva kerestük az előrevezető, a fölfelé vivő utat, S vívódásunk könnyebbé vált azzal, hogy ő nagyfényű reflektorokkal világított elénk. Könnyebb volt arra indulni, amerre az ő fényei mutattak, járhatóbb és biztosabb volt arrafelé az út. Tőle tanultuk meg: a költő — névadó! S őmaga volt névadóink legnagyobbika, megvolt benne a ritka és nagy képesség: tisztán látni és nevén nevezni a jelenségeket. A közösségek mindennapi élete: külső hatások, rejtett összefüggések és belső ösztönök kölcsönhatásának zűrzavara, mely mögé a dolgok rendje gyakran visszahúzódik és homályba merül. Ezért kellenek az emberi közösségeket vezérlő elhivatottak, akik annyira szeretik az embereket és annyira önzetlenek tudnak lenni, bogy népük érzéseinek, gondolatainak megfogalmazására és kimondására áldozzák életüket, s közösségük szolgálatában égnek el. Kellenek, akik helyettünk is látnak és beszélnek s mi gazdagabbak vagyunk általuk. Fábry Zoltán ilyen látó és szóló kortársunk volt. Nagynak ismertük őt életében, s egyre nagyobbnak látjuk őt.