Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Duba Gyula: Fábry Zoltán kortársai szemében

egyetemben a cigányt vizsgáztatja egy éjszakán át a lévai nagykávéházban és száz magyar nótát játszat el vele, s az összképből egy ellentmondásos, csapongó lelkű és mégis imponáló tartású ifjú író-forradalmár képe tárul elénk, aki már komoly elvi ellentétek metszőpontjába került, de nem veszti el a fejét, tartja magát, és alig két év múlva, egyre egyetemesebb szellemi programja keretében kimondja: Európa beteg!

Hol vannak már ekkor a provinciális esettségekre lecsapó ütések és megsemmisítő fricskák Incinger Ferencék és kvaterkás társaik ellen? A láthatár európai méretűvé tágult; a stószi figyelő a világot tekinti át. Megírja az Éhség legendáját, melyet Gaál Gábor egyedülállónak tart a magyar irodalomban, úttörő kezdeményezésnek, a „szociális riport” olyan fajtájának, melyet az író a „lelkiismeret és tiltakozás hevületével” ír. Szerzője ekkor már — 1926 óta — a Korunk állandó munkatársa, szlovákiai szerkesztője és egyik komoly hangadója. Balogh Edgár írja: „Gaál Gábor romániai és Fábry Zoltán csehszlovákiai munkássága úgy egészítette ki egymást, hogy kölcsönhatásuk eredménye sajátosan új szakaszt nyitott a reális magyar önkifejezésnek, olyan szellemi törekvésnek, mely „valóságirodalomnak” nevezte magát s országhatárokon innen és túl mozgósítani tudta egy egész új írói nemzedék legjobb erőit.” Majd alább: „E menet egészét átfogni és elemezni a szocialista realizmus legjobb, mert legtágabb értelemben vett előjátékának felmutatni, átmeneti és maradandó értékeit egymástól elválasztani és összefüggéseit akár a magyarországi népi írók kibontakozásával, akár a fiatal csehszlovákiai vagy erdélyi realisták fellépésével feltárni a mai magyar irodalomtörténet hivatott”. Ebben az időben — 1931-ben az író portréja új színnel gazdagodik: Fábry Zoltánt fő- szerkesztővé választják. A kommunista párt magyar nyelvű kulturális és irodalmi folyóiratot indít — Az Üt címmel —, szerkesztését Fábryra bízzák. S ez a tény eszmei-politikai értelemben is új vonásokat jelent. A tevékenység megváltozott jellegét két korabeli címidézettel érzékeltetjük a Munkás akkori évfolyamaiból: „Fábry Zoltán a vörös segélybe szólít!” (1931. szept. 9.) „Az Ot szerkesztője, a szlovenszkói magyar proletárírók legjobbja, Fábry Zoltán elvtárs börtönben.” (1932. nov. 13.) Tegyük ehhez hozzá József Attila dedikációjának szövegét a Döntsd a tőkét, ne siránkozz frissen elkobzott- példányáról, hogy az új valóságkép 'teljes legyen: „Fábry Zoltánnak elvtársi üdvözlettel. Bpest, 1931. május 9-én, a kobzás napján. József Attila." Tehát proletáríró és elvtárs— a háború után „ájult bénaságban” heverő, kiábrándult fiatalember alig tíz év alatt óriási utat tett meg, szinte alig felmérhetőt. Amikor 1934-ben Korparancsát megjelenteti, Erdélyből Méliusz József így látja őt: „Elhallgatott író. De hangja valahonnan mélyről, a magyar »uralkodó« irodalom ráborított pokrócai alól is előmorajlik. Akik meghallják, megremegnek. Azért hallgatják el ezt az írót, mert erős, mert nem adta el magát klikknek, ígéretnek, chiméráknak. Mert megmaradt egyenesnek, tántoríthatatlannak. Ez az egyenesség: a kritikai hang, amely semmilyen óhajra nem hajlandó lemondani c bírálat jogáról. Legendák keltek szárnyra az elhallgatott Fábry Zoltánról. Sem ezek, sem az, hogy visszhangtalanságra ítélték, nem ártanak az írónak. Ott hallják és azok, akikhez beszél: a vele együtt pokróc alá nyomottak.” A Nyugat kritikusa nem tud mit kezdeni a könyvvel, fanyalog: „Lám, vitatkozni kell Fábry Zoltánnal, mert nem lehet kritizálni. A könyve vitairat, egy kicsit fáradt, egy kicsit elkopott, egy kicsit már tegnapi attitűdök mellett.” Veres Péter viszont néhány év múlva a Fegyver s vitéz ellen megjelenése után levéllel keresi fel: „Kedves Barátom!. .. Remélem nem veszed rossz néven, hogy félretéve a szokásokat én a baka kezdelek tegezni téged, a tisztet? Ebben a hadseregben, a gondolat hadseregében mindketten közkatonák vagyunk... Nem vesz rólad tudomást a magyar közönség, mert nem juthat hozzád, de mások is voltak már így. A benned levő erőnek transzformálódnia kell és nem elveszni.. . nagyobbra is lehet nézni, s a te kivételesen tájékozott intellektusod és érzékeny idegrendszered igenis képesít téged erre a feladatra...” Veres Péter arra ösztönzi Fábryt, hogy ismerje és írja meg a fasizmus, „a horogkereszt egész ösztönbéli és eszmei zűrzavarát”. Az így kialakuló íróportrét Méliusz József jellemzése teszi teljessé: „Fábry számára a szabadság: az egyértelmű küzdelem jegyeimének következetes vállalása. Ebben az új szabadságban találkozik az író a világ döntő kérdéseivel, hullanak le szelleme előtt a hajdani szűk, magyar korlátok, árasztja a gondolat világosságát, gyújtó humanizmusát irodalmunkban. Ö a küzdő gondolat hordozója és a győzelmes alkotó, ő a szenvedő, az üldözött és a kérlelhetetlen Igazságkimondó.’'