Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - HAZAI VÁLÓSÁG - Duba Gyula: Fábry Zoltán kortársai szemében

Az emberirodalomtól a valóságirodalomig, az önkéntes Fábry hadnagy úrtól Hitler személyes ellenségéig, a halált váró betegtől a kommunista bírói székig és József Attila elvtársáig, ezek a végletek Jelentik Fábry Zoltán írói és emberi arcának másfél évtizedes fejlődését. A háború előestéjén már mitikus alak: remete. Sőt: jelkép, az erkölcsi hajthatatlanság, az elvi hűség és a közösségszolgáló szókimondás szimbóluma. Marxista. Méliusz József jó meglátással fedezte fel, hogy Fábry az eszmének elkötele- zetit harcos fegyelmében látja az emberi szabadság lehetőségét. Ez a filozófiai kategória azóta is érvényes: a történelmi szükségszerűség felismerése és szolgálata biztosítja az ember számára ia cselekvés szabadságát, az egyedüli — mert közösségileg indokolt — választási lehetőséget. Harcost mondtunk s ez így igaz: szinte mindenkivel harcba áll. Neve fogalom, felolvasó körútjai, nyilvános szereplései tömegmozgató társadalmi események. Hitlerről és a fasizmusról, annak hatalmi körzetében nem mondtak még olyan drasztikusan sértő és megsemmisítő jellemzéseket, mint ő. Bírálja kora magyar irodalmát: Karinthyt, Kosztolányit, Móriczot, Kassákot, Reményiket, megsemmisíti Mécs László költői nimbuszát, Szalatnai Rezsőt kioktatja, Győry Dezsőt ingerülten számvetésre készteti. Fenntartások nélkül aligha lehet őt elfogadni, ha nem tudjuk, hogy a történelem embere és a jövőnek dolgozik; s még így is nehezen igenelhető maradéktalanul. Dühösen rikoltozó, összeférhetetlen viharmadár. Rombolva épít, mint a forradalmárok, pusztít, hogy a semmi helyén új születhessen. A támadások sértik, de nem mutatja, mert céltudatos és elhivatott; bár a teste törékeny, de a szíve érc és hite acél. Hite: a marxista gondolat, a szocializmus elmélete. Olyan ez a magatartás abban a korban az ő helyén, mint amikor a katona puszta kézzel áll a tank elé, hogy elpusztuljon, mert elviselhetetlen számára a itank jelenléte, és mást nem tehet. Fábry Zoltán hite csak akkor válik kétségbeeséssé, amikor 1940 karácsonyán rádöbben, hogy már nincs lehetősége átkozódni sem, mert írásai nem láthatnak nyomdafestéket s ő némaságra ítéltetett. Első illavai internálását törvényszerűen a második követi majd, s talán még ettől is tragi- kusabb lehetőség: a fizikai megsemmisülés. Harmadik kötetének — a Palackpostának — a kéziratát ügyvédi letétbe helyezi, hogy átmentse a jövőnek és most már valós nagy magányában felsóhajt: „Elet, mely minden pillanatban várja a halálos csapást: szellem és lélek idegsokkot kapott, és isten sehol.”

„Fábry oszthatatlan” — írta 1963-ban Tőzsér Árpád; meglátásának a pontosabbá tételére tegyük hozzá: Fábry Zoltán jelenség a magyar irodalomban, s mint ilyen, leginkább csak önmagával mérhető. Azért fontos ezt elemezni és bizonyítani, hogy irói, emberi értékeit pontosabban meghatározzuk. Érdekes megfigyelni a személyéről szóló, műveivel foglalkozó kritikákat, ismertetéseket: kevés íróról írtak olyan elismerően az elmúlt negyedszázad során, mint róla. És kevés íróról szólva lehetett felvetni századunk történelmének annyi lényeges kérdését, mint éppen vele kapcsolatosan. A vele foglalkozó írások olvastán mégis marad valami megmagyarázhatatlan hiányérzetünk. Ügy érezzük, hogy nem ásnak le egészen a lényegig. Pontosabban: a szavak erőtlensége miatt, a nyelvi eszközök véges lehetőségei következtében nem is áshatnak le egészen a lényegig. Fábry Zoltán élete: a fasizmus ellenpólusa. Maga mondja a fasizmus lényegének a nyelvi kifejezhetetlenségéről: a fasizmus „nyelvvonatkozás nélküli viszonylat: íme a megfejtés egésze! Emberi módon, emberi nyelven a fasizmus teljesége, embertelen lényege kimondhatatlan, megfoghatatlan. Nyelven kívül esik: emberi tolmácsoláson túli jelenség.” A dolgok természetéből következően a jelenség ellenpólusa — Fábry Zoltán antifasizmusa — is közvetlen kifejezhetetlen, mert a szavak közhelyszerűen csengenek: így csak élni lehet. Fábry Zoltán írói sorsának lényege: korunk embertelenség-maximumának ellenhadában élnie. S ez csupán körülírható, közvetve érzékeltethető. A következő képet is Tőzsér rajzolta az íróról: .. nem tudok szabadulni egy képtől: óriási homokóra a világ, s ő minden erejét latba veti, hogy a humanizmus térfeléből át ne folyjon a homok visszavonhatatlanul a szervezett embertelen- ség, a fasizmus térfelébe. Az utolsó előtti szemcsének érzi magát, s az utolsók, az őrszemek kétségbeesett megszállottságával kapaszkodik, kiabál »Ember-országot!«" A vonások nemcsak érzékletesek, de pontosak is, Fábry Zoltán alapállására — háromezer év kultúrájának az örökösére — utalnak. Következtetni engednek megváltozott szerepkörére is: a háború befejeződésével, ä Vádlott megszólal korszakának tisztítótüze után feladat- vállalása is részben módosult. Balogh Edgár látja hang- és stílusváltását: „A régi