Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Mórocz Károly: Táltosok, tündérek, garabonciások

kulacsából vizet ad az öregasszonynak, aki hálából azt tanácsolja neki, hogy varrasson hét rend gúnyát, <a kastélyban levő sovány lovat simítsa meg háromszor visszafelé, adjon neki enni két kanna parazsat. A legény szót fogadott, hét nap, hét éjjel mászott az égigérő fára, ahonnan a szép aranyszőrű paripává változott gebével kiszabadították a királylányt, és „leugortak” az égigérő fáról.

Szövegeink közül a már tárgyalatkon kívül a 3. tekinthető a szó klasszikus értelmében vett népmesének. Ebben a tündérmesében is nyilvánvalóan nagyon régi eredetű motívumokkal találkozunk. A fehér hajú öregasszony rendkívüli hatalommal bír: olyan varázsszerszámokat ad a férjét kereső fiatalasszonynak (arany fésű, furulya, rokka), amelyek segítségével holdtöltekor megtörheti a víz tündérének az erejét, varázsát. Talán a „levelesbékává” válás is az egykori táltosok tudományának homályos emlékét őrzi.

Negyedik adalékunkban, A csörgőskút tündérében a mese hőse, a szegényember legkisebbik fia, elindul szerencsét próbálni, egy fa mellé ül, melynek tövében kút áll a jóságos tündérrel, aki a pár szem szilvát és a kenyeret szín- arannyá változtatja, végül a legényt főlovászává fogadja, sőt az később „feleségül is veszi a tündérkirálylányt”.

Külön figyelmet érdemelnek a garabonciás diák személyéhez fűződő hiedelmek. Az ő alakja a kutatók véleménye szerint szintén visszanyúlik egészen a táltosok, illetve a sámánok világáig. Az etimológiai szótár 1519-ből származó adata szerint, aki „gyermeksegetevl fogua evredevgy (= ördögi) tudomanban neuekevdevt vala g ar ab o n c h a s vala”. A szó jelentése „ördöngösség, bűbájosság”, s ezzel a mi adataink is megegyeznek. A garabonciás diákok vándorlásaik során, a Galánta környéki néphit szerint is, ha betértek egy-egy házhoz, fekete tehén tejét vagy fekete tyúk tojást t kérték; ha nem kaptak, bosszút Síiták a fösvény gazdán: szélvihart támasztottak, amely elvitte a ház tetejét vagy elverte a vetést, gabonát; ha kellő módon megvendégelték őket, akkor ők se maradtak adósak: a pozsonyeperjesí hagyomány szerint puszta kézzel, meztelen ököllel verték le a karókat (= cölöpöket) az átszakított malomgátba, a deákiak szerint a feneketlen tó mélyéről iszapot, illetve kavicsot hozott fel a garabonciás — miközben a ruhájia száraz maradt —, amivel meggyőzte az embereket, hogy nyugodtan fürödhetnek a tó vizében. (Érdekes, hogy itt szinte felvilágosító, babonás félelmet oszlató feladatot vállalt a táltosivadék!)

1. Mese a juhászlegényről, a galambbá váló gebéről és a királykisasszonyról

Hidaskürt (Mostová), 1972. dec. 23.

Mesélő Bodó Mihály (43 éves)

Lejegyezte Bodó István gimnazista.

Hol volt, hol nem volt, valahol ia tengeren túl élt egy szegény juhászlegény. Egész nap csak a bárányait legeltette. Ha elfáradt, lepihent egy terebélyes fa alá, és csendben énekelgetett.

Egyik nap is így énekelget, amikor egy fehér galamb röpült a fára, és egy levelet ejtett a legény elé. Ö fölvette, 's olvasni kezdte. Megtudta belőle, hogy a király szolgalegényt keres, aki a lovait rendben tartja. A legény hazahajtotta nyáját, és követére a galambot, elindult a királyhoz.

A várhoz érve a kapuőrök rögtön beengedték, és a király elé vezették. Ez a juhásznak jó fizetést ígért, de azt mondta neki: ha estére nem tudja az istállót kitakarítani, fejét veszi. A legény ráállt, és sietett az istállóba, hogy munkához lásson.

Az istállóban gyönyörű paripák voltak, de a sarokban egy sovány gebe állt. Látszott rajta, hogy eddig nem sokat törődtek vele. A legény munkához fogott, dolgozott egész nap, de az istálló továbbra is piszkos, rendetlen maradt.

Naplemente előtt látta, hogy a munkáját már nem tudja elvégezni. Bánatában odament a sarokba a gebéhez, és jósággal simogatni kezdte. Erre a ló emberi hangon megszólalt. Azt mondta a legénynek, hogy meghálálja jóságát, és csapott egyet a farkával. Erre törpék jelentek meg, és percek alatt tisztába öltöztették az istállót.