Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - Szántó György: Beszélgetés Garai Gáborral az alkotásról és a barátságról

— ... Amikor felhőtlen optimizmust diktált a divat, a számra fagyott a mosoly; amikor — szocialista költő létemre — együgyűen közérthetőnek kellett volna lennem, szürrealista tájakra kirándultam; s mostanában, hogy a mímelt el nem kötelezettség és az irracionalizmus divatjának egyeduralma kísért, egyre „direktebben” és egyre dísztelenebb szavakkal igyekszem állást foglalni a versben — igazán nem azért, hogy bárkit is megbotránkoztassak. Inkább csak azért, mert létem megtartó igazát, a kommunizmus reményét kellene elmondanom — akár az évszakokról, akár a népemről, akár a világ minden népéről vagy csupán önmagámról beszélek —; azt pedig nem kendőzhetem sem közönyös homály ködével, sem talmi fények ékszereivel.

Új kérdést szegezek barátomnak: — Most a költővel alkotómunkájának más zsáne- reiről szeretnék beszélni... Egy verses táncjátékot látok itt, nemrég hangjátékodról hallottam és annak is eljutott a híre hozzánk, hogy sikeres színpadi szerző vagy...

— Kezdjük hát a drámai alkotással, s megmondom őszintén, azért, mert ezen a területen érzem magam leginkább kezdőnek. Mi előzte meg ezt a munkát? Lefordítottam Berthold Brecht néhány drámáját, majd német és angol szerzők rádiójátékaiit, s ezeken át jutottam el saját darab-kísérleteimhez. Ilyen például verses rádiójátékom, az Orpheusz átváltozásai, nyomtatásban is megjelent, költői műnek tartom. Aztán még egy másik lehetőség is felébresztette érdeklődésemet. Verses darabot írtam Petőfi Bolond Istók című költeményéből, a magam útján haladva, de tiszteletben tartva az eredeti mű szellemét.

— Azt veszem ki szavaidból, hogy e darabokat kísérletezésnek tartod, erőpróbának, tollhegyezésnek. Hát az egész estét betöltő drámai műved, a Lebegő Atlasz? ... Mondhatnál-e róla néhány szót?

— Arról is tudsz? Ez az első ilyen darabom, tavaly ősszel volt- a bemutatója Pécsett. Saját élményeimből is kiindulok benne. Egy dunántúli faluban játszódik le, a felszabadulás utáni télen, amikor még sok ellentétes erő feszítette a társadalmat. Az embereknek úgy tűnt, hogy a kibontakozásnak több lehetősége és útja van. A vélt és valós lehetőségek azonban szembesülnek a nemzedékek harcában, nem ellenségeskedésről van szó. A fiú felismeri, hogy szobrász-apjának elképzelései irreálisak, nem állnak a valóság talaján és semmi közük az emberekhez, akik a földet művelik; légvárakat építő apja ellen fordul, s a falu népének útját választja.

— Költeményeidet olvasva az jut az ember eszébe, vajon megzenésítettek-e valamit alkotásaid közül...

— Nekem pedig egy szép csehszlovákiai élményem jut eszembe. Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt éppen Prágában fedezték fel egyik költeményemben — Jób könyve a címe

— annak a lehetőségét, hogy oratórium formájában adják elő. A cseh fordításhoz zenei kíséretet állítottak össze és részt vettem a fővárosi ünnepélyes bemutatón. Ha jól értesültem, az oratóriumnak feldolgozott költeményt más cseh városokban is bemutatták. Ez az élményem nyújtotta azt a felismerést, hogy további ilyen lehetőségek vannak bennem és verseimben, azaz, hogy költészetem nem csupán papírra vetve, könyvekben élhet, hanem előadóművészek, színészek, színdarabok alakjai révén is életre kelhet.

— Néha irodalomkritikai tanulmányaidat olvasom. Úgy veszem észre, hogy leginkább a költészettel foglalkozol bennük.

— Eddig három könyvecském jelent meg, amelyek kritikákat, tanulmányokat vagy esszéket tartalmaznak. Ezek többnyire költészetem kísérő jelenségei, ahogyan önmagam számára elmélyülök más költők alkotásának tanulmányozásában, akik legtöbbször hazai költők, kortársak. írtam például Illyés Gyuláról, Vas Istvánról, de fiatalabbakról is, és szinte természetszerűen József Attiláról s a világirodalom némely jelenségéről.

Garai Gábornak már évek óta igen sok köze van a külföldi irodalomhoz. Azelőtt az Európa Kiadó szerkesztője és lektora volt, most pedig a Magyar írószövetségben főtitkárhelyettesi tisztségben éppen a külfölddel kapcsolatos ügyeket intézi. S legelsősorban más népek költőinek alkotásait fordítja. Ezt mondatja velem: — Ügy tűnsz nekom. mint a jószándék diplomatája, aki nem csak a külföldet igyekszik megismertetni nemzete nemes lelkületével, de hazájába el is szeretné juttatni mindazt a szépet, amit a határokon túl alkottak.

— Ebben nagy része van kommunista és internacionalista példaképemnek, Tőzsef Attilának, aki szintén sokat fordított. Amikor a kiadó szerkesztője voltam, a huszadik