Irodalmi Szemle, 1975

1975/5 - Szántó György: Beszélgetés Garai Gáborral az alkotásról és a barátságról

század cseh költőinek antológiáját kellett előkészítenem. Akkortájt ismerkedtem meg Wolkerrel, Nezvallal, Neumannal, Bieblval, Závadával és másokkal... Ez teljesen új világot jelentett számomra. A két világháború közti időszak legnagyobb kulturális szégyenének tartom, hogy mi Budapestről és ti Prágából vagy Bratislavából elláttunk Párizsig vagy Londonig, de nem voltunk képesek ellátni egymáshoz. Még mindig sok a pótolni valónk ezen a téren.

— Mit nyújt neked a műfordítás. Szükségből fordítasz-e? Kielégít ez a munka?

— Első és legnagyobb műfordítói élményem Nezval Edison-ja volt, de nagy örömöt okozott Wolker is, akitől a Svätý kopeček című költeményt és más verseket is fordítottam. A régebbiek, klasszikusok közül Vrchlickýt fordítottam szívesen. Sorra ismerkedem további cseh költőkkel is. Nagy élményeim a szlovákok, elsősorban Novomeský és Válek költeményei... — Elgondolkozik. — Van bennem azonban bizonyos elégedetlenségérzés, azt gondolom, hogy kölcsönösen többet kellene foglalkoznunk az új nemzedék alkotásainak tolmácsolásával. Bizonyára a cseh és szlovák olvasónak is sokat nyújtana, ha műfordítások révén megismerné a mai magyar költészet fiatal áramlatait is. De ha már a műfordítás élményéről beszélünk, hadd említsem meg Szimonov, Dolma- tovszkij, Tvardovszkij, vagy az ifjabbak, Voznyeszenszkij, Jevtusenko és Rozsgyeszt- venszkij költeményeinek fordítását.

— Ismerem Voznyeszenszkij Öza című költeményét, olvastam eredetiben és cseh fordításban is. Hogyan birkózhattál meg a benne rejlő számtalan feladattal? ...

— Nem volt könnyű munka, én azonban szeretem az olyan költői problémákat, mint például a szójátékok megoldása; annál nagyobb aztán az örömöm. Nem ítélhetem meg a s^ját munkámat. Az Öza nálunk könyvalakban jelent meg, s Voznyeszenszkij azt mondta, hogy ez a fordítás a kiadottak közül a legszebb.

— Hogyan közelíted meg azokat a költőket, akiktől fordítsz, mert egyéniségük és költészetük rokonszenves neked, ha nem ismered a nyelvüket?

— Ideális lenne, ha a fordító nem csak költő lenne, hanem a fordításra választott szerző nyelvét is bírná. Nem mindig, sőt, azt mondhatnám, hogy csak kevés esetben adódik ez így. Nálunk az az elv érvényesül, hogy ha valaki olyan nyelvből fordít, amelyet nem ismer, a legfontosabb, hogy költő legyen. A nyersfordítás elkészítőjével szemben az a követelmény, hogy ha nincs is költői alkotókészsége, legyen érzéke a vers, a rím, a szinonimák, az árnyalatok iránt. Én azért fordítok, ha nincs is kellő nyelv- ismeretem, mert tudatában vagyok, milyen sok az, amit nem végeztünk el. Minálunk és talán nálatok is olykor a világirodalom fogalma alatt a világnyelvek irodalmát értik. Nemzeteinknek azonban egymástól is sok tudnivalójuk van.

— Tehettek-e valamit ezirányban a Szövetségen belül?

— Elsősorban az új fordítónemzedéket igyekszünk szakmai szempontból jól felkészíteni küldetésére. Itt nem csupán a tapasztalatgyűjtésre, a partnerek személyes megismerkedésére gondolok, hanem mindenekelőtt intenzív nyelvtanulásra. Azt hiszem, hogy cseh—szlovák—magyar viszonylatban nem aknáztunk még ki minden lehetőséget. Azt szeretnénk elérni, ami a bolgár—magyar irodalmi kapcsolatokban már szinte eszményi, ahol a nyelveket bíró műfordítók a másik nemzet költészetének minden tekintetben művészi tolmácsolói.

Beszélgetésünk oly időszakban folyik, amikor egyénenként s közösen is Európa felszabadításának 30. évfordulójára emlékezünk.

— Számos oly folyóiratot és más kommunikációs eszközt említhetnék, melyekben íróink rövidebb-hosszabb műveket közölnek a felszabadulásról, szülőhelyük, országuk, népük fejlődéséről — mondja Garai. — Több az olyan hivatalos akció is, amelyeknek nemzetközi együttműködés és őszinte barátság a jellege. Ilyen volt például Dobozy Imre, szövetségünk főtitkárának szlovákiai útja, részvétele a szocialista országok íróinak találkozóján a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából. Mi is készülünk egy ilyen akcióra. Szeretnénk meghívni minden szomszédos szocialista országból néhány írót, közös irodalmi esteket szeretnénk tartani, ahol ennek vagy annak a nemzetnek klasszikusait, de vendégeinket és alkotásukat is bemutatnánk. Meg szeretnénk teremteni a külföldi írók és a mi közönségünk találkozásának lehetőségét, a budapesti munkástelepek művelődési otthonaira gondolok elsősorban. Ez igen szép megnyilvánulása lehetne a szocialista együttélésnek és együttműködésnek az alkotómunka területén.