Irodalmi Szemle, 1975
1975/5 - Duba Gyula: A felszabadulás dimenziói
Duba Gyula Harminc éve ért véget a második világháború, amelyet a fasiszta Németország indított hatalmi terjeszkedése érdekében, a világhódltás igényével. Kirobbanása után rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler és politikai köre, a német nagytőke támogatásával és a porosz vezérkar (Reichswehr) segítségével minden idők legnagyobb háborúját indította romboló útjára, melynek következményei beláthatatlanok mind az anyagi értékek pusztulásának, mind pedig az emberi szenvedés tömegessé válásának terén. A pusztítás és pusztulás méretei iszonyúak voltak, s minden összefüggésükben felmérhetetlenek. A háború emberáldozatalnak hozzávetőleges statisztikája szerint a harcokban, a bombázások során és a koncentrációs táborokban éietét vesztette: 520 ezer francia, 400 ezer olasz, 320 ezer angol, 325 ezer amerikai, 364 ezer csehszlovák, 1 millió 600 ezer jugoszláv, 6 millió 28 ezer lengyel, 9 millió 700 ezer német és 20 millió szovjet állampolgár. Ez a statisztika természetesen kiegészítésre szorul; a becslések szerint a második világháború egészében 50 millió emberéletbe került. (S ez 30 millióval lépi túl az első világháború áldozatainak számát,) A második világháborúban keletkezett anyagi károk értéke csillagászati összegekre rúg. Kimutatások szerint a fasiszta német hadsereg 1710 várost és 70 ezer falut rombolt le csak a Szovjetunió területén. Az emberiség történelme fegyveres ellentétek és háborúk sorozata Is egyszersmind, a harcok pedig mindig áldozatokkal és pusztulással jártak: a háború az emberi nem létezésének kezdete óta pusztító, rossz szellem. Tudunk különösen véres háborúkról, ismerjük az olyan pusztító hadjáratok történetét, melyekben a leigázott népet és társadalmi értékeit tűzzel-vassal irtották és pusztították. A háborúkat és az apokalipszis lovasainak patkócsattogását mindig a jajszó és könnytenger kísérte. Mégis megfigyelhető az a jelenség, hogy a történelem során a háborúk jellege méreteikben és pusztító hatásukban egyre növekedett, olyannyira, hogy az első világháború befejeződése után olyan általános vélemény született: ezután már lehetetlenség újabb háborút kirobbantani, mert azzal önmagát pusztítaná el az emberiség. A gondolkodók a jöían észre apelláltak. Századunk első harmadában a haditechnika és a civilizáció akkori fejlettségi fokán már abszurdumnak tűnt fel a háború, pontosabban: az emberiség öngyilkosságának. És mégis — mindezek ellenére — bekövetkezett a második világpusztítás, amely méreteiben és összhatásában minden addigi háborút felülmúlt. így századunk első fele — a nagy világháborúk korának mutatkozott. Érthetően, pontosabban: törvényszerűen. A kapitalista gazdasági forma imperialista szakaszában a hatalmi és gazdasági érdekek olyan óriási ellentétek közepette kapcsolódnak, illetve kerülnek egymással ellentétbe, hogy konfliktus esetén sorsszerűén megosztják és a nemzetek létét érintő ellentétekbe sodorják az egész világot. Ha a második világháború iszonyú méreteit elemezzük, s a növekvő tendencia okait keressük, azokat részben az emberiség általános civilizációs fejlődésében találjuk. A társadalmi mozgás során nemcsak a gazdasági és hatalmi érdekek növekedtek meg óriási mértékben, de a tudományos és technikai eszközök is tökéletesedtek: a fegyverek, a haditechnika pusztító ereje, a bombák és lövedékek hatásfoka, a repülőgépek és tankok hatósugara, a tengeralattjárók torpedóinak pontossága, a gépfegyverek és gyorstüzelő ágyúk tűzszőró sebessége és a páncéltörő gránátok átütő ereje. Általában: századunkban óriásira növekedtek és összpontosultak az emberiség erői és energiái, a felszabadulás dimenziói
