Irodalmi Szemle, 1975

1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Simkó Tibor: A szegénysors komáromi festője (Vázlat Nagy Mártonról)

lakva 1955-ben visszatér ide, s a Duna jobb partján talál új otthont. Ott él családjával mindmáig. Tavaly ősszel a Dunamenti Múzeumban láthattunk válogatást művészetéből, s úgy hallom, jövőre egy újabb, most már átfogó, reprezentatív életmű-kiállítását szeretnék megrendezni.

Tízgyermekes komáromi kisiparos családban született — apja épület- és műlakatos volt — 1901. augusztus 31-én. Szülei úgy tervezték, hogy az elemi elvégzése után munkára adják, de őt már kisiskolás kora óta a rajz érdekelte. Sikerült rábírnia családját, hogy írassák be polgáriba. Az iskolai szünetekben, az első világháború idején, testi munkát is végzett — kubikolt, lőszergyárban dolgozott. 1920-ban, az államfordulat miatt kissé megkésve ugyan, de fölvették a budapesti Iparművészeti Iskolába, a díszítőfestészeti szakra. (Az iskola festő-szakán a nála öt évvel idősebb, somorjai Prohászka István

— a későbbi Tallós-Prohászka — ugyanabba az évfolyamba járt, mint ő. A komáromi Berecz Gyula az ötvös-szakra járt, egy-két évvel fölöttük.) A tanuláshoz szükséges pénzt alkalmi munkával kereste meg — játékokat, címtáblákat festett, színészek mellett statisztált. Bár eleinte elégedettek voltak vele az iskolában, később mégis eltanácsolták. 1923-ban, miután a harmadik osztályból még tett vizsgát, hazajött szülővárosába. Itt a Kultúrpalota toronyszobáját használta műtermül. Mihamar Lenhardt György is betársult, majd a Budapestről visszatért Berecz Gyula is csatlakozott hozzájuk. Később a Bazilides-fivérek meg mások is bekapcsolódtak a közös műtermi stúdiumokba. Aztán megrendezték az első kiállítást, s annak sikerén fölbuzdulva 1924-ben megalakították a JESZÖ-t. Ettől kezdve éveken át rendszeressé váltak Komáromban a kiállítások. De nemcsak Komáromban — Kassától Pozsonyig járták a magyarlakta vidéket. Noha ezek a kiállítások inkább erkölcsi sikert jelentettek, mint anyagit, itt-ott azért ez utóbbiból is kijutott. A Szépművészeti Osztály 1925-ben bécsi tanulmányútra küldi ösztöndíjjal Nagy Mártont, majd 1927-ben Komárom városa ad neki részleges támogatást olaszországi útjához. Itáliát Berecz Gyulával együtt járja be. A sok látvány annyira lenyűgözi, hogy két év elmúltával ismét útnak indul. Észak-Olaszországon, a Riviérán, Marseille- en keresztül Párizsha látogat. Ott ismeri meg a modern művészetet. (Olaszföldön leginkább a reneszánsz hatott rá.)

Az itthoni sikerek — a külföld nagyjainak példájával tetézve — megnövelik önérzetét. Elhatározza, hogy saját műtermet épít. A JESZO műtermében, a kultúrpalotai toronyszobában már nem érzi jól magát. 0, aki az Iparművészetibe való bejutása előtt háromnégy hónapig maga is látogatta a Harmos vezette rajzkurzust, sőt, Pestről hazatérve asszisztált is a tanfolyamon Harmosnak, a JESZO megalakulása után mind gyakrabban kerül szembe egyokri tanárával. (Harmos volt ugyanis a JESZO elnöke.) Bírálja a Szép- művészeti Osztálynak azt a gyakorlatát, hogy dilettánsokat vesz föl tagjai sorába, de bírál sok minden mást is. A Jókai Egyesület egész, polgári-konzervatív vezetőségével szembehelyezkedik.

Rokoni összefogással, alig fél év alatt, föl is épül a Temető soron, a szülői ház szomszédságában az új műterem: messzi vidéken az első, amelyet külön erre a célra terveztek. Az emberek, a kollégák megcsodálják, irigylik, egynéhányan utánozzák is.

Nagy Márton szókimondásával, erősen szociális és antimilitarista jellegű munkásságával, a baloldali mozgalmakhoz való kötődésével sok ellenséget szerez magának, de szakmai körökben elismerik a művészetét. A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság is tagjai közé választja. Szűkösen él, különféle nem művészi föladatokat is kénytelen elvállalni, hogy fönntartsa magát — kulisszát fest hivatásos színtársulatnak és műkedvelőknek, órákat ad az iparostanuló-iskolában, képeket másol megrendelésre, s olykor még címtábla-festésre is ráfanyalodik.

A saját műterembe való költözés után csaknem teljesen megszakad a kapcsolata a JESZÖ-val. Képeit sem a Kultúrpalotában állítja ki, hanem a haladó szellemű fiatalság kulturális egyesületének, a balodali Alkotásnak a helyiségeiben.

Egyéni kiállítással Komáromon kívül Érsekújvárott jelentkezik. Három képével részt vesz a Kassán 1939-ben megrendezett, „Felvidéki képzőművészet” elnevezésű tárlaton. A budapesti Műcsarnok és Nemzeti Szalon is bemutatja.

A második világháborúban behívják katonának. A frontszolgálattól ugyan megmenekül, de az ízig-vérig pacifista művészt így is megviseli a katonáskodás. A háború után