Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - Egri Viktor: A Thália öt esztendeje

se nem is egyeztethető össze a kimondottan kamarajellegű színház eredeti célkitű­zéseivel. Mesterházi Lajos Tizenegyedik parancsolata is kockázatos válalkozás volt, csak nagyon gyakorlott színészi gárda képes megbirkózni a íiagy színpadi technikát is igénylő darabbal. Az együttes tagjainak teljesítményével lapjaink minden alkalommal bőven foglal­koztak, ebben az összegező írásomban ezért inkább a lelkességüket és rajongásukat kell kiemelnem. Színjátszóink anyagi helyzete nem mondható rózsásnak, lényegesen kisebb a keresetük, mnit a hasonló helyzetben élő vidéki magyar színészeké, akik rádió- és tévészerepléssel növelhetik járandóságaikat. Havonta 15—16 előadást meg felelő színvonalon tartani csak ezzel az igazi áldozatos ügyszeretettel, a színpad iránti rajongó szeretettel lehet, s ez lényegesen többet érdemel a néző tapsánál, pil­lanatnyi elismerésénél. Valóban a nemzet napszámosai ők, akiknek áldozatos, lelkes munkájáról a kritikus csak nagy ritkán talál érdeméhez méltó szavakat. Beke Sándor, a Thália legaktívabb művésze, gyakran és szívesen nyilatkozik, ami nem fölösleges, ha ezekben a nyilatkozataiban, interjúiban a lényeget érinti. Nem rovom föl hibájául, ha a bemutatók előtt tájékoztat intencióiról, megvilágítja az elő­adásra kerülő darab problémáit, sajátos eszmevilágát és fölvilágosítja a nézőt, miért éppen a szóban forgó színmű előadásával kívánja a Thália kulturális életünk szekerét előbbre tolni. Fölösleges mindenfajta nyilatkozat, amely az elmúlt évad eseményeit veszi számba, helyénvaló azonban, ha a következő év célkitűzéseit érinti, s bemutatásra kerülő játékok jelentőségére hívja fel figyelmünket, s ha egy-egy darab ürügyén nem csu­pán a színház elkötelezettségéről beszél, hanem szól azokról a belső munkálatokról is, amelyek az előadást megelőzik, amint ez a Kakuk Marci esetében történt. Egy beszélgetésünk során megemlítette, hogy szeretne darabokat fölfedezni. Ez min­den rendező vágyálma, éš jelen esetben a lehetőségek adva vannak: mozgósítsa fiatal prózaíróinkat és lírikusainkat, hogy drámaírással is próbálkozzanak. A kamaraszínház jellegű Thália Színház ilyen elengedhetetlenül szükséges próbálkozásra minden tekin­tetben alkalmas. Rokonszenvesek a fiatal rendező távolabbi tervei. A drámák, amelyeket említ, meg annyi erős próbatétel, igazi gyűrkőzés a szellem, a legnemesebb szépségek, a humá­num szolgálatában. Jó választás Bert Brechtnek, az epikus színpad költőjének Szecsuáni jólélek című drámája, hogy az elidegenítés problematikáját tisztázza magában, felismerje, hogy a tragikumban a rettegés és a részvét azonosulása egyszersmind megértést is jelent, s hogy a katarzis nem a jellemben játszódik le, hanem a nézőben. (Ungvári Tamás.) Ugyanilyen jó választás Federico Garcia Lorca Vérnásza, ez a tragikusan kicsengő népi játék, hogy a költői szimbólumok erejét és a nézőre tett hatását kipróbálja. Végül Csehov Sirály a. Ez volna a csúcs, amelyre a legnehezebb felkapaszkodni, mert Csehov ma is a legmaibb drámaköltő, a gyónó, panaszkodó ember leglíraibb és egyút­tal legdrámaibb kifejezője, aki hiába üzen, hiába tárja föl magát, sehol és semmikor nem talál meghallgatásra.

Next

/
Thumbnails
Contents