Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - Egri Viktor: A Thália öt esztendeje

„A fiatal rendező... formában, szerkezetben olvas... A sző nála tett, akció, semmit se közöl, minden drámai történés.”

És a színészekről:

„... az ember, aki annyira csalódik azokban a szuverén színészekben, akik — a felkészülésre való idő hiányában is — egyik szerepet a másik után vállalják, mondván, hogy tehetségükből még erre is futja, megbecsüléssel és hálával gondol ennek az előadásnak a színészeire, akik a figurákba oly sok sajátos, élő vonást sűrítenek. Pontos, a részletekig kidolgozott jellemrajz, törekvés arra, hogy semmi se legyen hozzá vetőleges és bizonytalan, általános és határozatlan ...”

És végül a legnagyobb elismerés, amely egyformán szól mind a rendezőnek, mind a színészeknek:

„Kitűnően hozták ki a második felvonást — ami a Szlovák Nemzeti Színház Kis Színpadán drámaiatlan, gátlón Informatív, mozgalmasság nélküli, az itt élénk, szinte túl sok akcióval telített...”

Az utolsó évadban két magyar darab került színre a Tháliában, éspedig Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marcijának zenés változata és Örkény István Tóték című tragikomédiája, mindkettő Beke Sándor rendezésében. Kivált a Tóték sikeres színrevitelével igazolta Beke ismét a rátermettségét.

„... Örkény István érdekes humanista drámát írt: szellemes haraggal az emberi megaláztatás ellen, fölényesen biztos írói fegyverforgatással” — írta Pándi Pál a Nép- szabadságban a tragikomédia ősbemutatója után. Beke szerencsére nem emelte ki a játék bohózat! elemeit, nem tévedt az abszurd drámák ingatag talajára sem, hanem realista — nem földhöz tapadó — játékstílussal mutatott rá a meghibbant agyú őrnagy „embert és gondolatot tipró szeszélyességére, korlátoltságára”. Ennek tulajdonítható, hogy a játék humanizmusa, antifasizmusa hatásos formában jutott érvényre.

A Kakuk Marci esetében Beke dramaturgként is közreműködött. Amennyiben ia regény ismert színpadi változatát más Kakuk Marci-prózák hálásnak ígérkező motívumaival bővítette. Tersánszky par excellence prózaíró, kiváló novellista volt, színpadi művei nem mutatják írói arculatát a maga ízes színességében, és Beke is csak azt éreztethette, mennyire kedvelte Tersánszky az élet peremére szorult kisembereket, mennyire szívügye volt a megalázottságuk és kiszolgáltatottságuk.

Az öt esztendő folyamán Osztrovszkijnak már méltatott Viharja mellett más orosz, illetve szovjet írók műve is szerepelt a Thália műsorán, Alekszej Arbuzov két alkalommal is. A mindössze három szereplőt igénylő Én szegény Maratom rendezője Ján Ivančo, az eperjesi Ukrán Nemzeti Színház főrendezője volt, a Jó reggelt, boldogság! című másik darabé Beke Sándor. [Ennek az utóbbi színműnek eredetileg Az Arbát meséi a címe, és kérdéses, vajon helyes volt-e a nézőt ezzel az előadás megtekintésére ösztönző, erősen tangódal ízű címmel megtéveszteni.)

A két esztendővel ezelőtt tragikusan elhunyt Alekszandr Vampilov Búcsúzás júniusban című komédiája is jó választásnak bizonyult. N. V. Gogol Leánynézője a fiatal Takáts Ernődnek, a prágai Művészeti Főiskola rendező-szakos növendékének adott alkalmat, hogy a MATESZ Thália Színpadán is bebizonyítsa rendezői rátermettségét.

És a negatívumok?

Kirívó kevés akadt. Talán fölösleges volt Oscar Wilde komédiájának felújítása. A csaknem minden alkalommal segédrendezőként szereplő Lengyel Ferenc, a felújítás realizálója, meghagyta az angol komédia bohózati jellegét. J. P. Sartre Az altonai Joglyok című drámájának bemutatója már nagyobb műsorpolitikai tévedés; szerencsére tíz előadás után lekerült a Thália műsoráról. Th. Brandon Szerelmem Donna Rita című zenés játékát a fölösleges engedmények közé sorolom. Hiáha olvasom a műsorfüzetben két rendezőnek és a főszerepben Szombathy Gyulának, a szolnoki Szigligeti Színház fiatal művészének nevét, koreagrafusként pedig Szigeti Károlyét — aki korábban két alkalommal dolgozott Beke Sándorral (Rómeó és Júlia, Liliomfi) — úgy vélem, hogy a ráfordított munka és áldozat nem állt arányban az elért eredménnyel, műsorra tűzé