Irodalmi Szemle, 1975
1975/4 - HAZAI TÜKÖR - KOMÁROM ÉS VIDÉKE - Dunajovec, Jozej: Hajók, hajógyárak, révkalauzok
Az utolsó görögkeleti vallási! hivő olyan meggyőzően agitált, hogy végül is megkérdeztem tőle: „Mondja, véletlenül nem kommunista maga?” „Nem vagyok párttag” válaszolta. „De mielőtt Komáromba jöttem volna, Szerbiában két évig tag voltam.” Megeredt az eső. Szvetyiszlavnak edényeket kellett a lyukas tető alá raknia, mert — a műemlékvédelmi hivatalnak köszönhetően még a hatvanas évek derekán is — bizony elég gyakran áztatta az ég áldása a kis templom harminc millióra becsült emlékeit. Szvetyiszlav a láda fedelét is becsukta. Tehát a bizalomnak mégis csak van határa, gondoltam magamban, s ettől egy kissé elszomorodtam. Ez az ember a hajógyárban végzett munkáján kívül lényegében egész életében ezeknek a remekműveknek s az általuk hirdetett eszméknek él. És mégsem akad senki, akinek gondjaira bízhatná a „hallgatagok templomát”. „Tudja, van egy fiam... Teológiát végzett. De még az orrát sem dugja ide. Egyszerűen képtelen vagyok idecsalogatni őt. Most üzemi közgazdász. Pedig olyan szívesen megmutogatnám neki legalább a ládikóban rejlő sok értékes gyönyörűséget. Neki még a zár kinyitásának titkát is elárulnám. Hiszen el kell egyszer árulnom valakinek, nem gondolja?” Csupán most tudatosítottam, hogy tulajdonképpen egy nagyon jóságos, dolgos és szívélyes emberrel beszélgetek. Éppen csak a fia nem „sikerült” teljesen úgy, ahogy szerette volna ... Ennek az értékes komáromi történelmi műemléknek a megismerése, egyben a hajógyáriak nyomára is rávezetett. Éltem hát az ismeretséggel, s még egyszer meglátogattam Szvetyiszlav Marsalovicsot, ám ezúttal egy más „templomban” kerestem őt föl. Bátran állíthatom, hogy itt sem sürgött kisebb szenvedéllyel. Fiatalosan szaladt föl az állványzat lépcsőjén, sietve átlépkedte a kábeleket, a szerelők szerszámait meg ládi- kóit, aztán mosolyogva kitárta a hajó ajtaját. „Tessék, lépjen csak beljebb”, invitált a tekintete. S ami ezután következett, az valóban lekötötte ia figyelmemet. Ez a motoros teherszállító hajó, amelynek egyelőre még se neve, se kapitánya, és leendő legénysége sem ismeri még egymást, most büszkén tárta fel előttem a belsejét. Mintha egy gondosan berendezett szállodai szobában jártam volna ... Az a kormányos, aki itt lakik majd, bátran meghívhatja ide a feleségét. Egy korszerűen berendezett, kombinált háló lakószobája, jól fölszerelt konyhája, fürdőszobája és egy kis kamrája is lesz itt. Sőt, a kormányost külön dolgozófülke várja. Korszerű berendezésű a tizennégy főnyi legénység számára épített hajórész is. Szvetyiszlav Marsalovics nem felejti el kitárogatni a legkülönfélébb ajtókat, megmutatja a kajütöket meg a gépházat. A teherszállító hajónak ebben a kis térségében kereken ezer lóerő összpontosul. Egyszerre 2700 tonna, azaz öt tehervonatnyi áru szállítására képes. És ez az, amire Szvetyiszlav Marsalovics büszke, hiszen ő is a hajó építőinek egyike. És joggal büszke munkahelyére, a komáromi Steiner Gábor Hajógyárra is. A hajónak egyelőre nincs még neve, és azt sem tudni, milyen sorszáma lesz. Pedig ez különösen fontos dolog, mert az 50, 100, 150, 200, 250, 500, 600-as stb. sorszámmal jelzett hajót zeneszó mellett, vidám ünnepségek keretében engedik vízre. Egy-egy kerek számot kapott hajó átadása a hajóépítő számára is külön örömet jelent. Az a két hajó, melyeknek gyártását Marsalovics irányítja — az egyik már befejezés előtt áll, a másikon pedig megkezdték az egyelőre még alaktalannak tűnő hajóváz építését — csupán egy része a többezer hajógyári alkalmazott szorgalmas munkájának. Nála fiatalabb művezető tizenegy van a gyárban. Tervrajzokkal a kezükben futkosnak az állványzatokon, szüntelenül telefonálnak, szervezik a munkát, azokat a mesterembereket hívjálr a hajójukra, akikre éppen szükségük van. Mindezt olyan leírhatatlan zajban, zörejben és lármában teszik, amilyet csak a szorgos munkások tömege csaphat, ha a vas, az acél, a gépek és a hajófák tonnáinak óriási mennyiségéből büszke hajóikat építik. Itt született 1950-ben — az akkoriban még épülőfélben levő komáromi hajógyárban — az első vontatóhajó is, amely a Georgij Szedov nevet kapta. Egy esztendővel később
