Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - FIGYELŐ - Koncsol László: Egy novelláskötet hármas útja (Gál Sándor: Első osztályú magány)

De csak egy pillanatra: „A volt és a lesz közé szorítottak mindent: a van lett a lényeg, az, ami a tegnap és a holnap között terül el, s ami holnap és holnapután is ugyanaz marad ..Aztán a kesernyés paradoxon: . a vándorkövek emlékét az ember tovább érzi, mint az asszonyokét...” A szerelem Gál figuráinál — itt, ebben a harmadik novelláskö- tetben — egyszerű testi ügy, érzékek, tapintás dolga. Tárgyias, primőr, felületi. Vagyis — mint a kudarc tárgyalásakor láttuk: a pillanat, a távlattalan létezés állapotát éli a hős a szerelemben is. „Csak vagyok, mint erdőtűztől valami véletlen folytán megmenekült, félig élő, félig holt fa az elpusztult, leégett világ közepén’’ — mondja a Jeronimo „én”- figurája. Az Amit a folyó partra vet fiú szereplője más dimenzióban ugyanezt mondja: „Mert az ember csak szemmagasságig mer nézni. Ami annál magasabb, az már félelmetes”.

Ebből Jön a csömör: a „van”-ból, az ilacsony horizontból, a szeszből, a primőr szerelemből. Az egyik novella hőse „kicsit sajnálta”, hogy nem volt még értékes, tartós nyomokat hagyó kapcsolata nővel; a Jeronimo „én”-alakjából áradva buzognak az undor igéi, ószövetségi próféta-tűzzel, átkozódva, maga fölött is, aki — bár lelkiismerete és értelme egy fejjel magasabban világít — szintén a pillanatok csömörletes lenti világában él.

Jeleket hagyni magunk után: ez volna íz eszményi, a férfias, a természethez mérhető föladata az embernek, mondja két Gál-figura is a kudarc legmélyén, az öngyilkolás kísértésében. „S az ember azért született erre a világra, hogy valamit elvégezzen; valami nagyon fontosat, amit rajta kívül senki más nem végezhet el, s ha valaki úgy tűnik el, hogy semmit se hagy maga után, akkor amit nem végzett el, mindenkinek hiányzik.” — így az Adria szomorú hőse. „Szerteszét szóródunk, keresünk valamit, talán a nyugalmat, talán a boldogságot, miközben a víz észrevétlenül tovább sodor lefelé, egyre lejjebb a soha nem találkozó partokon, és nem hagyunk magunk után semmi jelet...” — gondolja a folyóparton táborozó, hősi cselekedetekben kételkedő fiú az esti vízparton.

Ez az a vékony fénysugár, amelyről fönt szóltunk, s amely képes arra, hogy egy-egy figurát kivezessen a magány teljes sötétjéből. De ez csak gondolat, csak szó, csak program. Hogyan, milyen feltételek között működik a gondolat a mindennapi cselekvésben? — kérdezzük, és egy Gál-figura, az átlagon felül érzékeny lelkiismeretű és intelligenciájú anyagbeszerző fanyar példázata felel kérdésünkre. A világ tehetetlen tisztességesekre és ügyes tisztességtelenekre oszlik az ő szigorúan szakmai szempontjából. Az anyagbeszerző szíve szerint a tisztességeseket pártolná, de kénytelen az ész parancsát követni, s a tisztességtelen ravaszkodókat juttatni anyagi előnyökhöz — a hasznos cselekvés, végső soron a köz érdekében. Hasadt lelkű ember a hasadt világban, ilyen az anyagbeszerző, akit Gál megrajzol; az egyetlen olyan figurát, akit cselekvés közben látunk, hogy az író világképéből példázzon valamit.

Az anyagbeszerző ül a kocsijában, és monologizál; művészi kerete, amelyben szóhoz jut, egyszemélyes novella. Ilyen egyszemélyes a Csukák vonulása, a Szemben velem kilenc tölgyfa, majdnem ilyen az Amit a folyó partra vet — ösz- szesen a kis könyv novelláinak közel fele. Magány, hajótörés — ia két állapot logikus kifejezési formája a monológ. A figurák sorra fölpanaszolják, hogy kérdéseikre nem jön válasz; lefordítva: a világ lényege számukra kiismerhetetlen. Végül — s ez a legrettenetesebb — magáról a kérdezésről, minden cselekvés csírájáról is lemondanak ezek a szomorú agnosztikusok — cserébe a passzív várakozásért. A kérdésben virtuálisan végtelen a távlat — -a novella figuráinak világa kérdéstelen, itávlattalan.

A természet férfias — ezt a Gál-figu- rák nyomán már megállapítottuk. De a természet örök is, mondja Gál, és végtelen, s hatalmas ritmusa mellett az emberi létezés (ahogy Gál hősei hedonizmu- sukban, vulgáris szerelmeikben, materializmus alatti naturalizmusokban élik) kiábrándító féreg-létezés. Egyetlen érdemük, hogy ezt fölismerik. Ijedt, primitív naturalizmusban, túl az isteni megváltás hitén, de Innen egy mélyen átélt nyugodt materializmuson, világnézet nélkül élnek. A novellahősök kudarcában ez a világnézeti válság Is ludas.

Gál Sándor egyik tagja annak a nemzedéknek, amely még összefüggő emlékeket őriz a második világháborúról. Ezek az emlékek egy-egy hívó impulzus