Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - FIGYELŐ - Koncsol László: Egy novelláskötet hármas útja (Gál Sándor: Első osztályú magány)
ra föl-fölbuzognak novelláiban — főtémaként aztán a címadó Első osztályú magányban és A királyban. Az előbbi a kötet egyik legkeményebb írása, mondhatnánk, a realizmus teljes diadala Gál Sándoron. A király című novella viszont mitikussá próbálja transzformálni a háborút, az őrület adekvát figurájául egy falusi őrült alakját helyezi a háborús események közé. Ö a „király”, aki mindent lát, mindenütt jelen van, a sors kivételezettjeként minden helyzetből ép bőrrel mászik ki — és prófétái, jövendöl, kiátkoz, fölment, eltemet, mindig egy mélyebb lelkiismereti törvény nevében. Bosch, Brueghel, Dürer, Goya metszetei vagy az övékével rokon művészi elgondolások ihlették ezt a novellát. Az elgondolás, hogy a század apokalipszisét apokaliptikus figurában ragadja meg, kitűnő, csak a megoldás lett felemás, mert a novella mítoszi eszközeit (a mítosz áttett valóság) a leírás klasszikus realizmusával keverte, az egység rovására. A záróképek megdöbbentő — valóban mitikus, prófétai erejű — túlzása, néma jelenése viszont igazán adekvát az őrülttel, sőt, pá- tosztalan erejével mintha meg is haladná azt. Egyébként az őrült néhány gesztusa nagyon mélyre, a háborús parasztsors mélyére mutait: az eszelős pária nem a bajtársukat kivégző katonákat, hanem amelyhez kivégzéskor őket kötözték, a diófát bünteti meg. A mitikus novella rövid elemzésével megérkeztünk a kis kötet művészi eszközeinek tárgyalásához, és a címre is visz- szakapcsolunk. Ebben a könyvecskében, tény és való, három utat járt végig Gál Sándor. Az egyik szélső út a mítoszi — ilyen A király, egyes elemeiben a Jeronimo. A túlsó szélen Gál szikár realizmusának jól kitaposott útja kanyarodik el — ide tartozik a Jelzések, a Csukák vonulása, az Első osztályú magány, de ilyen a moralizáló szövegrészekkel sűrűbben telített Amit a folyó partra vet is. A két markánsan kirajzolódó szélsőség között fölsejlik egy halvány, de kétségtelen középső út, a jelképes prózáé, amely legtisztábban, a Kősivatagban jelentkezik, de ott bujkál a Jelzésekben, illetve a Szemben velem kilenc tölgyfa és más novellák jelképpé emelt természeti látványaiban is. Van novellája — s ez más szempont — amely aforisztikus gondolatot, paradoxon-témát magyaráz. A Jelzések alapötlete: tartósabb egy bokaficam emléke, mint egy nőé; a Fényes reggelé: kedvesebb, aki tisztességes, de hasznosabb, aki tisztességtelen; a Jeronimoé: szeget szeggel, ne légy tolsztojánus. Nem is kevés, látjuk, az olyan novella, amely egyetlen kesernyés moralitás gondolatmezejét nem hagyja el. Rokonszenves a biztonság, amellyel Gál ezeket a szigorúan zárt és körülhatárolt bagatelleket képpé oldotta, mégis inkább a zárónovella — zárónovellák — útját járni, ezt tartanánk a Gál tehetségéhez méltóbb iránynak. Kis könyve bizonyítja, hogy mindent megtanult, ami az írásban megtanulható, mesterdarabja kész, kezében a levél, bátran elhagyhatja a mesterek, főleg a választott atyamester, Hemingway műhelyét. Koncsol László
