Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - FIGYELŐ - Koncsol László: Egy novelláskötet hármas útja (Gál Sándor: Első osztályú magány)
Egy novelláskötet hármas útja (Gál Sándor: Első osztályú magányJ A kötet novellái: változatok a kudarcra. A kudarc képesen szóivá hajótörés: a hajó úszott, s ma roncs, a tenger alatt vagy még fölötte, mondjuk egy zátonyon. A hajóút kezdete szép és csupa remény, de a hajótörött léte már csak szikár tény, jövője pedig, egy a százhoz, esélytelen. Emlékek, zárt jelen, félénk reménysugarak — ennyi a Gál-hősök alaphelyzete. A Csukák vonulásában, A tenger egy hullámában, a Jeronímóban fiatal életek kudarcát, a Kősivatagban javakorabeli emberét, az Első osztályú magányban és A királyban az egész világ háborús kudarcát látjuk. Kudarc és magány: a két fogalom az egész kötetet befogja. A Fényes reggel hősének hasadt erkölcse mi más, ha nem kudarc, még akkor is, ha az az erkölcs realista — vagy mondjuk — célszerű? Szemben velem kilenc tölgyfa: a hősnek nincs kora, léte pedig tapogatózó ingajárat a szanatóriumi szoba és a nyugágy között. Ilyen helyzetekben gyakori a pánik, és sűrűn megfordul a figurák fejében az ön- gyilkosság gondolata, de ilyenkor a legvékonyabb sugár is elég, hogy kivezesse az embert a sötétből. „De ez se kevés, még mindig elég, mert a semminél több. S ami több a semminél, az már nem lehet értelmetlen" — mondja a könyv egyik figurája (31. oldal). A másik, aki a sziklákon többször is a halál kísértésébe esik, szimbólumban fejezi ki ugyanezt: „Ha a túlsó fal is ilyen meredek, lefelé sokkal nehezebb lesz ... Megállt, s újra felnézett a sziklafalra. Menni kell, gondolta, innen már visszafordulni nem lehet. De azért jó volna tudni, mi van a nyereg túlsó felén. Jó volna tudni, gondolta, és elindult”. (67. oldal). „Várj és bízzl” — Ez a jelmondat a már idézett Szemben velem kilenc tölgyfában hangzik el. A madáchi fogózónak ez a passzív változata figyelmet érdemel: küzdés helyett várakozásra, maszkulin agresszivitás helyett feminin megadásra biztat. A Gál-féle változat pontos, az általa megírt figurák valóban ezt a magatartásformát élik. A magányos fiatalember az öntözőcsatorna partján „... pihenni szeretett volna, elfelejteni az utolsó két évet, valahogy túljutni mindenen, minden belső kínon, gyötrődésen, értelmetlenségen .. ", s amikor elválunk tőle, ott ül magányosan a csatorna partján, egy halott csuka kétes és lehangoló társaságában. Egy fiú, aki lánnyal táborozik, tagadja a hősiességet, a hősök tetteiben „kényszerhelyzet eredményét” látja, vagy „közönséges csalást" gyanít, s minden mozdulata és szava lázas, kissé hisztérikus tagadása minden kivételes nagyságnak, önfeláldozásnak. A zárókép: „Halott, merev folyó hevert a lába előtt. Magányos, szomorú folyó ... Ogy érezte, maga is feloldódik benne: a sötétségben, a mozdulatlanságban, amely körülfogta ...” — A Piranban nyaraló fiatalember ,,megelégelte az öblök nyugodt mocskát, hordalékát, disznóságát”, és kiszállíttatja magát a nyílt tengerre, szánalmas, ládákkal megpakolt halászbárkán, tizenöt üveg sörért, hogy ilyen groteszk kis odisszeában meneküljön a kínos helyzet elől, amelyet nem bír férfiasán megoldani. Az enervált férfiak és kihívón szánalmas sorsok fölött végig ott sugárzik a természet kontrasztja: a tölgyfákban „nyugalom van... öntudat és erő. Valahogy benne van minden, ami belőlem már hiányzik ... Nem kérkednek, csak megmutatják". Ilyen a tenger, ilyen az óriáshegység kőrengetege — Gál hősei a természetet az eszményi férfiasság jelzőivel illetik. Ebben a férfias keretben egy- egy alak maga is férfias cselekedetekre indul, vadászni, halászni, de a nimródok mozdulata gyorsan elakad a gondolaton: minek, s főleg kinek? A cselekvő gesztusokat inkább csak az emlék táplálja, kiürültek, tartalmukat vesztették — félig halott gesztusok már, szomorú ünnepi alkalmak mozdulatai. A hős egy újságpapír-céltáblába küldözi a puskagolyókat, az egyik csukát visszadobja a csatornába, a másikkal nem tud mit kezdeni. A nők mintha jobban tudnák, mit kell cselekedniük. Habozás nélkül kitartanak a férfi mellett, s habozás nélkül otthagyják. Bátrak, céltudatosak, határozottak, praktikusak. A Gál-figurák kulcsszava a nő és a szerelem, vagy még inkább a szeretkezés. Hősei elmagányosodtak, mert elhagyta őket a nő; a magány feloldódik, mert nő jelent meg a láthatáron.
