Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - HAZAI TÜKÖR - Taliga István: Bény — a volt premontrei templom

kezében. Ezek közül a király föltétlenül már 1075 előtt, de meglehet, hogy az érsek is birtokos volit itt. Az 1075, 1157 és 1215. évi oklevelekből Kakat XI. és XII. századi szerepét egyértelműen felismerhetjük. Az első oklevélben a kakati dunahajósok bukkannak fel, a másodikban a kakati és a nánai sóvám71, végül pedig a kakati révben szedett királyi vám. Kakat tehát lényegében nem volt más, mint a fejedelmi székhely előretolt szolgálmányosainak lakhelye, amely a szolgálati helyükön az esztergomi Dunarév bal oldalán szükségszerűen és természetesen alakult ki. A hajósok a vízi szállítást és a két part kapcsolatainak biztosítását látták el, a vámosok pedig közvetlenül a fejedelem jogait érvényesítették. Kakat kialakulása tehát szükségszerű függvénye volt az esztergomi fejedelmi székhely gazdasági, közigazgatási és politikai életének. A település itehát szükségszerűen a fejedelmi udvar felé irányuló kereskedelem megindulásával egykorú.

Kakat funkcionális függősége egyértelműen utal arra, hogy kialakulása az esztergomi fejedelmi központtal csaknem egyidejű, illetve a fejedelmi székhely gazdasági fellendülésével alakult ki. Márpedig Esztergom, első említésének korában — a Quedlinburgi követjárás idején (973) — jelentős politikai, kereskedelmi és kulturális központ volt. Mindez Kakat akkori létének elegendő alapját nyújtja. Kakat ezt a kezdeti funkcionális szerepét még a török korban is megőrizte. A helység, illetve a mezőváros ez idő tájbeli szerepe inkább hadi vonalon nyilvánult meg. A kakati erőd (Dzsigerdelen) a török összeírásokban mindenkor az esztergomi várak egyikeként szerepelt.72

Kakat történelmi szerepének elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy a település 973 táján már létezett. A névtudományi és köztörténeti körülmények vizsgálata révén szerzett megegyező eredmények pedig bizonyítják, hogy Kakat legkésőbb 950—973 közt keletkezett.

Zseliz helynevünk kialakulási idejének a meghatározására legalkalmasabb nyelvtörténeti eszközként a fonetikai változások időrendjét használhatjuk fel. Esetünkben a legszembeötlőbb kormeghatározó jelenség a helynév zöngésülésében, ,a *Siliz>Zsiliz> Zseliz változásban rejlik. A zs hang megjelenését Kniezsa István a X—XI. század fordulójára helyezi.73 Ennek alapján a helynév, vagy esetleg a földnév (terra) már a kérdéses időpontban létezett, mert ellenkező esetben nem került volna a zöngésülés hatása alá. Viszont meg kell fontolnunk, hogy időhatározó körülménynek tekinthetjük-e a zöngésülés tényét, mivel ez a típusunk körébe tartozó helynevek közt nem volt általános jelenség. Erre nézve Kniezsa egy további megállapításával adhatunk választ: „az s alak- változataként keletkezett zöngés zs azonban nem élt a nyelvtudatban, s csak egyszerű fonetikai változat volt.”7i Ezzel tehát indoklást nyer a sil helynévtő kettős alakja, a Zsel és Sül. A helynévtípusunk változataiban helyenként mutatkozó zöngésülés tehát nyelvünk alakulásának területenként eltérő megnyilvánulásait igazolja, és ezáltal a hitelesség jegyét bírja. A kérdéses alakváltozat kormeghatározó jellege tehát tagadhatatlan. Más szóval a X—XI. század fordulóján szükségszerűen léteznie kellett Silis helynevünknek, hogy a zs hang térhódításával zöngéssé váljék.

Esetünkben azonban a zöngésülési folyamat megindulását semmiképpen sem magyarázhatjuk meg elfogadhatóan a zs hang föltűnésére való hivatkozással. Az élő használatnak örvendő névalakok elegendő ok nélkül nem torzulhatnak el, mert elveszítenék eredeti értelmüket. Álláspontunk igazolására meg kell világítanunk ia felfedett zöngésülési folyamat hátterét is.

Bárczi Géza — amint ezt már más összefüggésben, de kérdésünkkel kapcsolatban idéztük (244. lap) — rámutatott arra a tényre, hogy „a szókezdő finnugor 's-wik különben kétirányú fejlődése volt az ősmagyarban, az uralkodóvá lett nyelvjárásban az említett sz, egy másik nyelvjárásban vagy nyelvjáráscsoportban viszont az s, s a két nyelvjárás emlékét őrzik az ilyen párhuzamos változatok, mint sün, sül ~ szül, szől.. .”.75 Az idézett változatok az ómagyar nyelv korában, azaz a honfoglalás idején és közvetlenül azt követően sin, sil ~ szil formában voltak használatosak (pl. Szilád). Viszont Bárczi megjegyzi, hogy uralkodóvá a szül, szől változat lett. A nyelvfejlődés későbbi

71 Marsina: CDES I. 81, 20.

72 Lászlófalvi Velics Antal: Török kincstári defterek 1543—1635. Lásd az 1568/69, 1571, 1586/87, 1628/29. évi adatokat.

73 Kniezsa: A zs hang eredete, 98.

74 u.o.: 157.

75 Bárczi: Hangtörténet II. kiad. 115.