Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - Dohány Tibor: Felismerni a tegnapot (vers) - Kovács Klára: Menj (vers)
hozzám, amint ágyaznak. Kilenc óra sem volt még, a férfinak alighanem korán kellett volna kelnie reggel. Nekem egész este egy újságcikk járt a fejemben. Egy rövidke hír valamelyik régi újságból. Egy öregasszonyról, aki megfagyott a temetőben. Emlékszem, akkor is megborzongtam a híren, amikor olvastam. S azóta is, valahányszor az eszembe jut. Pedig eddig sejtelmem sem volt róla, milyen a fagyhalál. Arra gondoltam, hogy ha nem könyörülnek meg rajtam, valamelyik téli reggelen megfagyok nekik. S a fagy konzervál. Kiraknak a hóba, s úgy tüntetik majd fel az egészet, mint valami balesetet. Mit magyarázzaml Valamilyen lelki gyengeség lett rajtam úrrá, s valamilyen közömbösségbe taszító kábult harag irántuk. Éjfél körül kimentem a konyhába. A hálószobájukba vezető ajtó nem volt kulcsra zárva. Mert olyan elbizakodottak voltak. Óvatosan lenyomtam a kilincset, s kinyitottam a sötétben. Hallottam a férfi horkolását, s az asszony egyenletes szuszogását a szoba gyomrából. Most viszont csönd van. Az ajtóm kulcsra zárva, s mint dögkeselyű szárnysuhogása, csak a gáz sima áramlása hallatszik a konyhából. Dohány Tibor Kovács Klára felismerni a tegnapot Verseimet nem a galaktika tágas lepedőjéről szedem össze hanem az élet homlokáról Ha kihull egy parázs az ölemből lángra lobban Ha kell felmászom emlékeim csúcsára Mert érdemes felismerni a tegnapot s utolérni a holnapot menj Reggel szárnyad helyét tapogatva ébredsz füledhez új zajok ütődnek sötét szavak a szádban a nap sugarait teríti a réten madarak énekétől fényesedik az erdő és te az órák nyergében ülsz menj oltsd magadra az utcát arcok árkaiba rejtsd el az arcodat siess mert fények vilióznak a sötétben s a szemünk megtér ilyentájt a földhöz (Fegyvernek, 1952). Jelenleg a Ko- menský Egyetem Filozófiai Fakultásának angol-magyar szakos végzős hallgatója. (Léva, 1929). Jelenleg Bratislavában él.
