Irodalmi Szemle, 1975

1975/3 - Csontos Vilmos: Versek

Csontos Vilmos

(Kissalló, 1908) költő, a zalabai földművesszövetkezet dolgozója. Verseskönyvei: Magyar ugaron (Léva, 1932); Üzentek értem (Zselíz, 1936); Tovább kell menni; Kell itt a sző (Pozsony, 1956); Hiszek az emberben (uo., 1961); Oj szerelem; Csendes lobogással (válogatott versek 1968); Örökség (1973); Önéletrajzi regénye Gyalogúton címmel jelent meg.

fát ültettem

könyveim

Fát Ültettem, almafát a kertbe, Gondolva az eljövő évekre,

Álmodva két kicsi unokáról,

Kik gyümölcsöt szednek majd a fáról.

A gyors idő bizony messzi szaladt. Húsz nyár nevelt epret a fa alatt.

Hat unoka mosolyog a fára:

Piros almát himbál minden ága.

Ott léptem elsőt a MAGYAR UGARON. Szívemen azóta Vérzik az a nyom.

ÜZENTEK ÉRTEM, — kik? Nincs rá felelet. Magam-gyüjtotta hit Világít, — megyek.

faihők

Ott gomolyogtok életem egén, Oleléstekben fuldoklik a fény. Közétek tévedt, s zokog a remény. Mire kiderült — belepett a dér.

TOVÁBB KELL MENNI, kell Dali mondani itt,

Hiszem: ki énekel,

A szépre tanít.

Mert szépre, igazra Ügy KELL ITT A SZÓ,

Mint, mi ízét adja ételnek: a só.

és újra megdaloltak

Hol vagy, fakilincses ajtó?

S arasznyi, vaksi ablak?

Ocsúval teli szakajtó,

Amivel kocát csaltak A csordába, ha reggel Kürtölve jött a kondás,

S hol, te vászongatyás ember?

S asszony, tizenkét szoknyás?

Hol vagy, port felhozó utca?

Hol vagy, keréknyom, — sáros? S gond, mit a sövénykapukra Sors írt: a félkrajcáros?

— Vaskapus, hatablakos ház Temette el a voltat.

— Vissza csak én járok hozzád. És újra megdalollak.

HISZEK AZ EMBERBEN, Fohászként mondtam.

— Van-e, ki hisz bennem? Bús, halk dalomban?

ÜJ SZERELEM perzselt,

S dér hullt fejemre. Kérdeztem novembert:

Hol a fény, merre?

CSENDES LOBOGÁSSAL Decembert értem.

— Szívemben még nyár van

— Magam sem értem ...

ÖRÖKSÉG, — örökség,

Más ez nem lehet.

Jussát az öröklét Ezzel nyerte meg.

— GYALOGOT, még rajtad Meddig érhetek?

Hisz az alkonyatnak Árnyai szaladnak Már fejem felett.