Irodalmi Szemle, 1975
1975/3 - Duba Gyula: A nagy támadás
Duba Gyula {Emlékezés a háborúra) A falum, Hontfüzesgyarmat, két napig közvetlenül a frontvonalba esett, s én kamaszként éltem meg a harc átvonulását felettünk. Nem voltak nálunk erős harcok, a halál inkább csak lehetőségként mutatta magát, s alig követelt áldozatot. Harminc évnyi időtávolságról az emlékezet újrateremtő ereje és képessége sok részletben már gyengének bizonyul, meddő harcot folytatva birkózik az elmúlt idők eseményei körül go- molygó ködökkel, és szívósan keresi, tapogatja azoknak az élményeknek a képét, amelyek valahogy erősebben belénk vésődtek, és a tudatalatti mélységekből felismerhetőb- ben derengenek elő, vagy egészen élesen villannak fel. Ezek a képek azán olyan mozaikká állnak egybe, melynek üresen maradt képközeit kitölti a fantázia. Segítségével és általa megelevenednek a régmúlt frontnapok. Először a visszavonuló német és magyar hadseregek katonáinak arctalan tömege idéződik fel: jönnek szakadatlanul, özönlenek a deméndi úton és Szántó felől, gyalogosan, szekereken, gépjárműveken. Késő délután érkeznek, sárosak és fáradtak, lovaikat a színbe kötik, ők maguk az istállóban keresnek alvóhelyet, tisztjeik meg a szobákat foglalják el. Korán reggel továbbmennek nyugat felé. Arctalanok, mert örökös vonulásukban nem tűnnnek ki semmivel. Nagyon sokan vannak, fásultak és fáradtak, mi meg közömbösek vagyunk irántuk, mert tudjuk, hogy másnap továbbmennek; mi is fáradtak vagyunk. Egy arc mégis elődereng a káoszból: sovány arcú, borotválatlan magyar baka ül a hambitunkon, bakancsát levetette, és a kapcáját teregeti. A piszkos kapcán vérfoltok látszanak, a katona szürke talpát is elkent vér színezi; sóhajtozva panaszkodik, hogy erőltetett menetben jöttek Ipolyságról, egész nap meneteltek, és ő a bakancsa egy kiálló szögéből egész úton szenvedett. Én felette állok, nézem a sebes talpát és sárga sarkát, és azon gondolkodom, hogyan bírhatta ki a húsába fúródó szög mozgását egy egész fárasztó napon át. Másnap reggelre az alakulat továbbment, a katona sincs sehol; biztosan leverte a szöget a bakancsában, gondolom ... A visszavonulók után, december közepe táján érkeznek a frontcsapatok, és hozzák magukkal a fegyverzajt és a valóságosan fellángoló harc légkörét. Az alsó falu végén, az utolsó ház előtt magyar üteget helyeztek tüzelőállásba, a tizenöt és feles ágyúk a Deménden túli útkereszteződéseket lövik. Nem rendszeresen, alkalomszerűen. Kétszáz lépésnyi távolságból nézzük a tüzéreket, ahogy gépiesen mozognak az ágyúk körül. A rövid, száraz, de nagyon erős dörrenések után a lövedékek sivítva, majd távoli (Hontfüzesgyarmat, 1930) író, az Irodalmi Szemle főszerkesztője. Írásait 1954 óta olvashatjuk különféle hazai folyóiratokban, lapokban. Kötetei: A nevető ember (szatírák, 1959); Szemez a jeleségem (humoreszkek, 1961); Csillagtalan égen struccmadár (elbeszélések, 1963); Na, ki vagyok? (humoreszkek, szatírák); Delfinek (novellák); Baj van a humorral (válogatott szatírák); Na bezhviezdnom nebi pštros (szlovák nyelvű novella válogatás); Szabadesés (regény); Ugrás a semmibe (novellák); Valóság és életérzés (kritikák, esszék, tanulmányok); Vajúdó paraszt- világ (irodalmi szociográfia). a nagy tamadas
