Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Petőfi és a csehszlovákiai magyarság
es szoborpolémiák idején háromszor is harcosan kiállt az ócsárolt és meghamisított Petőfi mellett. Az első cikk a Petőfi-szobor egykori eltávolítását olyan kultúrbotrány- nak nevezte, melyért az államfordulatot követő évek soviniszta álhazafiaskodása felelős. A második cikk megbélyegezte azokat a reakciós elemeket, amelyek nem tudnak türelmesek és tisztelettudók lenni más népek kulturális értékei iránt, és a Petőfi- gyalázókról megállapította, hogy egyáltalán nem ismerik a nagy költőt. „Csak annyit tudnak róla, hogy ő írta a Talpra magyart, de arról már nincs tudomásuk, hogy ez a költemény mozgósította a magyar népet a feudális önkény ellen. Ebből a versből a szlovák nép is megtanulhatja gyűlölni az ellenségeit és mai elnyomóit.” A harmadik cikk, kis tanulmány a renegátság vádját azzal utasítja vissza, hogy Petőfi „gyerekkorától magyar környezetben élt, és ez a környezet magyarrá nevelte őt... Objektív feltételei voltak annak, hogy magyarrá nevelődött és az egyik legnagyobb magyar költővé lett... De nemcsak a magyar nép költője ő, hanem általában a népé, minden nemzet népéé s így a szlovák népé is. Híd ő, mely a határok, a nyelvi és állami különbségek ellenére is összeköti a népeket...”. Nem véletlen, hogy .az utóbbi sorokat a két világháború közötti szlovák kommunista értelmiség DAV néven ismert csoportjának és folyóiratának egyik tagja, Ján Poničan írta. A DAV hasábjain ugyanis 1933-ban egy olyan Petőfi-tanulmány jelent meg (Neznáma tvár Alexandra PetőfihoJ, mely a haladó körökben is tapasztalható elfogultságoktól, beidegződésektől mentesen mutatta be Petőfi alakját és történelmi-irodalmi szerepét. A Petőfi-kérdésben folytatott, gyakran elfajuló polémiák a csehszlovákiai magyarság egyébként is erős és ösztönös Petőfi-kultuszát tovább erősítették és tudatosabbá tették, a kibontakozó Petőfi-képet gazdagabbá, árnyaltabbá, összetettebbé formálták. A polémiákban kikristályosodó szocialista álláspont pedig nemcsak a Petőfi-kép korszerűvé formálásban játszott jelentős szerepet, hanem a haladó szlovák és magyar erők összefogásában és a vitás történelmi kérdések közös marxista tisztázásában is. A Petőfi-kultuszt megalapozó, erősítő és színező sajátos helyi adottságok, objektív körülmények között nem hagyhatjuk figyelmen kívül azokat a közvetlen kapcsolatokat sem, melyek Petőfit Szlovákia tájaihoz, magyarlakta és magyarok is lakta helységeihez fűzik. Érdekes lenne tudni azt, hogy az Üti levelek és az Úti jegyzetek milyen mértékben voltak ismertek a két világháború közötti kisebbségi magyarság népi rétegeiben. Valószínű, hogy a költő itteni megfordulásainak, tartózkodásainak, benyomásainak, élményeinek és az itt született verseinek adatait nem annyira az irodalmi forrásokból, mint inkább az azok nyomán kialakult népi hagyományból merítették. Az a tény, hogy Petőfi járt Berzétén, Eperjesen, Füleken, Gömörön, Hajnácskőn, Iglón, Kassán, Késmárkon, Kisfaludon, Losoncon, Pelsőcön, Rozsnyón, Rimaszombatban, Vár- gedén, Vecsellőn, Viszverésen stb. (és az Üti levelekben és az Úti jegyzetekben feldolgozott utazásokon kívül Selmecen, Pozsonyban, Komáromban, Bején, Diószegen és másutt), a nép képzeletében felnagyult, és az egyébként is közelinek érzett költőt földivé, sorstárssá avatta, életét az itteni magyarság életébe beleépítette.
