Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - HAGYOMÁNY - Turczel Lajos: Petőfi és a csehszlovákiai magyarság
Turczel Lajos Petőfi és a csehszlovákiai magyarság* /. A Petőfi-kultusz kialakulásának sajátos feltételei Fábry Zoltán egyik írásában a költőnek és a csehszlovákiai magyarságnak a kapcsolatát a következőképpen jellemzi: „Petőfi szerves alapon lett a szlovákiai magyar hagyomány egyik fontos tétele: a találkozás, az egymásterősítés nem maradhatott el. A találkozás lassan hűséggé melegedett, elválhatatlansággá, egymásrautaltsággá. Életünk minden fontos állomásán feltűnik Petőfi alakja, szót kér költészete: a példa, támasz, segítség és dac élő örökséggé lényegül a nem éppen méltatlan utódok kezében. Petőfi 'szlovákiai élete, régit bomlasztó szabadság-melege így válik cáfolhatatlan történelemmé újra és újra ... Élete az eszmélés és eszméltetés itteni földjén élő, védő, vádló folyamatosság.” A Fábry-esszé költői stílusa, sajátos hangszereltsége mögött ebben az esetben is a legvalódibb valóság, a dokumentálható igazság rejlik. Az objektív okok és körülmények egész sora működött közre abban, hogy Petőfinek és a csehszlovákiai magyarságnak a kapcsolata valóban szerves, élő és folyamatos legyen. A kapcsolat szervességét elsősorban a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség szociális összetételével lehet megmagyarázni. Az 1918-as államfordulatot követő években százezernél több magyar — nagyobbára közhivatalnok, vasutas, kereskedő s szabad pá'lyán működő értelmiségi — hagyta el önként vagy kényszerűen az új állam területét, minek következtében a magyar kisebbség társadalmi struktúrájában erős eltolódások következtek be. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a mező- és erdőgazdálkodással foglalkozók és családtagjaik száma megközelítette a 64 %-ot, és ebben a számban a teljesen nincstelen fizikai dolgozók és családtagjaik igen magas arányt, 29 %-ot képviseltek. Mit jelent ez a mi témánk vonatkozásában? Azt, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbség törzse, közei kétharmada olyan paraszti rétegekből tevődött össze, melyeknek az irodalommal való kapcsolatát — a folklóron, biblián és a kalendáriumon kívül — az iskolában megtanult Petőfi-versek, vagy a szegényebb családokban is kincsként birtokolt Petőfi-kötet jelentették. Ezt a körülményt a politikai csoportosulásoknak és a sajtónak minden árnyalata kellőképpen — őszinte azonosulással, vagy számító, demagóg célzattal — tudatosította, és ennek következtében a kisebbségi közvéleményalakításban Petőfi neve és költészete hangsúlyos és produktív szerepet játszott; nemcsak mozgósító, hanem bizonyító erővel is bírt, példát és mércét jelentett. Egy másik körülmény, mely a Petőfi-kapcsolatot, Petőfi-kultuszt továbberősítette és eszmeileg pozitívan differenciálta, az új állam polgári demokratikus jellegéből adódó szélesebb sajtó- és vélemény-nyilvánítási szabadság volt. Ezzel a nagyobb szabadsággal, lehetőséggel élve a progresszív kisebbségi sajtó leleplezte az antidemokratikus és félfeudális Horthy-Magyarország hivatalos köreinek hamis és ellentmondásos Petőfl- kultuszát, és az általuk meghamisított, „szalonképessé” tett Petőfivel a költő igazi arcát, demokratikus és forradalmi örökségét állította szembe. Mindezzel nemcsak a helyes hazai Petőfi-kép kialakulását szolgálta, hanem a magyarországi közvélemény felvilágosítását is annak a „szlovenszkói küldetés”-nek a szellemében, melyet Fábry fogalmazott meg: „A háború utáni magyar glóbusz a mi másult szemünknek a török hódoltság képét idézte. A magyarországi terület: ellenforradalmi hódoltság, következésképp csak mi és Erdély lehetünk a jövő folytonossága. Ez a felismerés Szlovenszkón első számú céllá lényegült. Egy kisebbség vállalta a Magyarországon akadályozott vagy vegetáló többség progresszív munkakörét.” * Részletek egy nagyobb tanulmányból 0)
