Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Komáromi és pozsonyi élmények tükröződése Jókai regényeiben

mény igazi bonyolódása. A hatóság üldözi a tiltott írások terjesztőit, a főhőst, Lorándot elárulja álnok barátja, ezért amerikai párbajt vív vele, melynek következményeként megígéri, hogy tíz év múlva öngyilkos lesz, majd elmenekül Pozsonyból, s inkognitóban él különc, ateista nagybátyjuknál, Lankadombon.

A valóságban mindez nem pontosan így történt: Jókai és bátyja nem is tartózkodtak egyszerre Pozsonyban, s írónk aligha vett részt a Tudósítások másolásában. A típus azonban hiteles; voltak Pozsonyban Dezsőhez és Lorándhoz hasonló diákok, s Jókai igazi művészi érzékkel tette meg az egész város közvéleményét felkavaró politikai eseményt a regényes cselekmény egyik döntő mozzanatává. A regényírónak ugyanis nem azt kell megírni, ami megtörtént (ez a történetíró feladata), hanem azt, ami megtörténhetett volna, s aminek a regény törvényszerűségeit szem előtt tartva a műben meg is kell történnie. (Ez olyan példa, amelyből a mai szlovákiai magyar prózaírók is megfigyelhetik, hogyan kell a valóságban megtörtént eseményeket a regény cselekményében átalakítani.)

A regény főhősének menekülésével kapcsolatban Jókai valósághűen írja le az egykori Pozsony egyik külvárosát s bérkocsisainak jellegzetes szokását: „A várhegy tövében, a Duna part mentén van egy csoport roskadozott házsor. Hogyisne lennének ros- kadozottak, mikor minden tavasszal, jégzajláskor kicsap közéjük a Duna? Itt laknak a bérkocsisok. A rozzant istállókat, amiket szedett-vedett deszkákból tákoltak össze, a bérkocsislovak lakják ... Báléjszaka volt; ,a rozzant házak ablakaiban gyertyavilág égett, a bérkocsisok várják az éjfélt, hogy újra felszerszámozzanak, s ismét visszatérjenek a megrendelő uraságokért a bálterembe.’’ A valóságnak megfelelő környezetleírást Jókai az írói elhitető módszer egyik kellékének tartotta, amint ezt maga is megemlíti ugyanebben a regényben: „Regényíróktól tanultam: ha az ember meg akar valakit arról győzni, hogy története való és nem mese, a külsőségeket apróra leírja, hogy arról láthassák, mennyire szemtanú volt.” (uo. 339.)

A Mire megvénülünkben Jókai pozsonyi élményeit beleszövi egy romantikus regény- kompozícióba, melynek másik síkján egy különc, ateista birtokos életét írja le; rablóromantikával, cigánylány iránti szimpátiával s a gazdagok és hatalmaskodók iránti megvetéssel színezve. A jók és rosszak harca itt is az utóbbiak vereségével végződik, mint a népmesékben, de a környezetrajzban a pozsonyi élmények leírásában realista írói szándékot látunk. A mű címe nem szerencsés, csak hangulati összefüggésben áll tartalmával. Jókainak ezt a regényét hasonlította össze a főként komáromi élményeket feldolgozó Az aranyembenel az író életművének kiváló szakértője, Nagy Miklós: ,,A Mire megvénülünk esetében számot kell vetni Jókai súlyos anyagi helyzetével és betegeskedésével is. Az AranyemberéyeZ közös vonása a búskomorság eluralkodása, a bensőséges lélekrajz, a nemzeti irányzatosság hiánya, az öngyilkosság kérdésének felvetődése. Az Aranyember jóval tökéletesebb alkotás, regény-testvérénél: míg Timár Mihály életuntsága körülményeinek következménye, Aronffy Lorándról nehéz elhinni, hogy pusztán adott szavának megtartásáért eleget tenne az amerikai párbaj előírásainak. A Mire megvénülünköen felesleges, sőt zavaró kinövésnek számító bűnügyi motívumok is jóval természetesebben illeszkednek be Timár Mihály történetének szövegébe. És mégis, lehetetlen nem érezni, milyen jelentős kezdeményezések feszülnek itt; majd egyharmada a könyvnek a fiatalabb testvér visszatekintése az ifjúság nagy megrázkódtatásaira. Az apa agyonlőtte magát, a két fiú előtt feltárult a család nemzedékek óta öröklődő öngyilkosságsorozata, később pedig Pozsonyban az országgyűlési ifjak mozgalmának és bukásának részesei mindketten. A Jókainál oly ritkán használt első személyes álak módot ad a fiúcska lelki életének friss és bensőséges felidézésére, s egészen más stílust tesz lehetővé, mint az anekdota vagy a franciás romantika. Dezső lírai, apró pillanatfelvételekhez tapadó naplóját joggal mondhatjuk a századforduló impresszionizmusa előjátékának!” (A magyar irodalom története IV. 1849-től 1905-ig. Bp. 1965.)

Az aranyember a Mire megvénülünknéX sokkal vonzóbb és jelentősebb alkotás. A műben a kapitalizmus számos törvényszerűsége és ellentmondása tükröződik, konkréten ábrázolva egy Duna menti város, Komárom kereskedőinek és hajótulajdonosainak életében. Jókai Az aranyembert tartotta legkedvesebb regényének, s Utóhangok címen szól annak forrásairól is. „Ennek alakjai mind olyan jó ismerőseim nekem: ki korább- rúl, ki késöbbrűl.” Majd azt írja, hogy egyik nagynéniétől, Szűcs Lajosnétól hallott