Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén
Ján Kozák a feliér mén i. Kint üldögélt a tűz mellett, a nyársra húzott kacsákra ügyelve. Kellemesen barnál- lottak és aranylottak a lobogó, remegő tűz telett. A tundrán szétterülő, hatalmas tó partja mintegy tíz méternyire húzódott tőle. A szélén, apró csónakokként az Iszapba rejtett karóhoz kötve, néhány csalikacsa himbálózott; egy kicsivel odébb, a száraz nádcsomók között valódi élő kacsák ringatóztak, nyugodtan úszkálva az esti nap beragyogta víz színén. Aztán észrevette Mását. Popén kilépett a napfényben vakító rutából. Az ácsolt falakat és a tetőt fehéresszürke agyag vakolta, eltömte a réseket, s melegen tartotta a lakóteret az arktikus fagyok idején is, melyek itt, jóval az északi sarkkör felett, hosszú hónapokig uralkodtak. A jurta nem látszott túl csábítónak. A vakolata hullongott, ám belül otthonos és tiszta volt. Burov Másával a hátsó helyiséget lakta, iramszarvas- és farkasbőrrel vetett fekhelyen aludtak; vendéglátóik, Vaszilij és Mitya, a szovhoz lótenyésztői a’, apró konyhában húzták meg m.,gukat. Mása a cölöpök között, a lazán kifeszített zsineg alatt állt, melyen felnyitott hassal és legyezőszerűen bevagdalt háttal halak kötegei szikkadtak. Körülnézett. A két fészer mögött — a tetejükön hódpatkány-csapdák, könnyű vadászszánok és a legkülönfélébb eszközök — egy karám. Kissé távolabb, körbefutó sövénykerítéssel védetten, néhány hatalmas szénaasztag. A tetejükben sasok és sólymok pihentek. A csikókarám előtt — egész fehéres vagy Inkább hamuszürke volt — Vaszilij bukkant fel. Kezében fából készült, pléhvel kivert, medvebőrrel bevont nyereg. Mása nem győzte csodálni a nyerget, s ahogy megpillantotta a közeledő Vaszilijt, felvidámodva, kedvesen az öregre nevetett.- Na végre — mondta Burov. — Mitya is itt van már? — Ö még nem tért meg — felelte Vaszilij.’— Milyen volt a mai vadászat? — Megment — mondta Burov. — Harminchat vadkacsa. Mása egymaga húszat ejtett. A felesége valóban nagyszerűen lőtt. Burovnak néha az volt az érzése, hogy jobban, mint ő. Éles szeme és biztos keze volt. — Gratulálok — mosolyodott a nőre Vaszilij. — Nincs ebben semmi különös — folytatta Burov. — Úgy hiszem, a nők mindig jobban tudják, mit akarnak az élettől, mint a férfiak. És Mása egyszerűen — célba akar találni. A nő a férjére pillantott. Nem értette, mi rejlik a célzás mögött. — Miféle beszéd ez, Szása? — kérdezte. A férfi egy kacsát emelt le a tűzről, de érezte, hogy Mása figyelmesen méregeti őt. „Most megkapta a magáét” — gondolta. — No — kapcsolódott a beszélgetésbe Vaszilij —, hány ruca is esett eddig összesen? Időről időre érezte a házastársak között azt a különös feszültséget, amit nem értett és semlegesíteni igyekezett.
