Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Kozák, Ján: A fehér mén

— A hat nap alatt? Várjon csak, rögtön összeszámolom. — Burov egy futó pillantást vetett Mására. — Ha jól tudom, százkilencvenhat. Mit szólsz hozzá? — fordult a feleségéhez. — Fészkel itt vagy húszfajta kacsa.

— Ne feledkezz meg a három vadlúdról sem — jegyezte meg Mása. Ő ejtette mind a hármat, amikor egy délután — Szása azalatt a jurtában pihent — egyenesen a feje fölött húzott el az a hatalmas sereg, amit először észleltek itt.

— Na igen. Meg Mása három fehér kontyú libája — tette hozzá Burov. — Ezek már a tengertől repültek?

— A ludak többnyire már havat hoznak — íelelte elgondolkozottan bólogatva Vaszi- lij. — Ez hát mintegy kétszáz körül mozog. Egész szép zsákmány.

— Kíváncsi lennék, hány kacsa élhet csak ezen az egyetlen tavon. Mit gondol?

— fordult Burov ismét Vaszilij felé.

— Lehet, hogy negyed-, lehet, hogy félmillió — vonta meg az öreg a vállát. — Vagy hat évvel ezelőtt, tudják, kijött ide a szovhozból néhány legény. A rucák még nem tudtak repülni. Ök meg hálót húztak ki, s csónakkal Ide, a jurta előtti ékbe terelték a szárnyasokat. Csupán ebből a három szomszédos öbölből több mint négyezer ötszázat ejtettek foglyul.

— No de ez mégse való — mondta Mása.

Időközben mindnyájan a tűz köré telepedtek, s evéshez láttak. Vaszilij kézzel tépdeste a kövér, aranysárgára sült kacsát, s mohón nekiesett.

Hatvanéves, még jó erőben levő, széles vállú jakut volt. A félszeme üveg, a homlokát iramszarvas agancsától származó mély sebhely szelte át. Vaszilij a legjobb lótenyésztők közé tartozott, s már huszonöt éve itt élt a jurtában. Olyan étvággyal evett, amilyennel dolgozni tudott.

— Hát igen, nem való — mondta elgondolkodva. — Abban a korban a rucák még nem elég kövérek, nincs értelme elejteni őket. A legtöbbet röviddel az útrakeltük előtt szedik magukra, hogy kibírják' a hosszú utat délre. Ezért Ilyen ízletesek most.

A szakálla csillogott.

Vaszilij megállapításai után az asszony Burovra pillantott, s egy halvány mosolyt vetett rá.

— Ez aztán a vidék! — mondta Burov elismerően. — Tulajdonképp csak az isten tudja, hány tó van a Kolimától északra. Amikor itt mértünk, az ojuszardachi szovhoz térképe több mint háromszázat tüntetett föl. S csupán azokat rajzoltuk be, amiknek a szélessége és hossza meghaladta legalább az öt kilométert. Kisebb tó az ezrével akad, de ezek a szovhoz vezetőségét nem is érdekelték.

— Tó az van itt bőven — tanúskodott Vaszilij, és megtörölte a szakállát.

— Ez itt a legszebb, az összes közül, amit csak ismerek — mondta Mása, és körbe- hordozta a tekintetét.

A messze keletre szétterülő, csillagó tó mentén, ameddig csak a szem ellátott, hihetetlenül sík, sűrű száraz fűvel benőtt sarkvidéki tundra futott; a jurta körüli fészerek és karámok mögül pedig néhány — madárüregekkel pettyezett — agyagdomb magas- lott ki a tájból. A szürke, száraz dombok már messziről szembe tűntek, szétlapított orrként ragyogtak a napon. Vaszilij tanyája és a környék róluk kapta az Orr nevet.

A dombok tetejéről sűrű bozót hömpölygött alá; beljebb, a tundrában alacsony luc- és nyírfa erdővé, fás lankává szelídült; alatta feküdt a paták taposta legelő. Olyan volt — a bozóttal körbeszegetten —, mint egy kifutó. Mögötte a szomszédos tó, a partja megbújt a száraz fűben, amely olyan sűrű és magas volt, hogy egykönnyen elveszett benne az ember. A nyírfa- és luccsemeték között egy újabb, nem nagy tó csillogott, ide jártak inni a csikók, ha Vaszilij kiengedte őket a karámból.

— Örülök, hogy újra eljöttünk ide — mondta Burov. Kék szeme csaknem vidáman nevetett az asszonyra, széltől-naptól cserzett, kellemes arca elégedettséget tükrözött, bár mögötte sejteni lehetett valami nyugtalan várakozást.

Már nyolc éve éltek együtt; két lányuk volt. Szásának egy fia is, az első feleségétől, aki .mellett csak egy évig bírta ki. Elvált, miután megismerkedett Másával, akivel itt, ezen a helyen, az északi tavak mellett, ahol mindketten egy fiatal földmérő csoportban dolgoztak, nagyon megszerették egymást.

— Igen — gondolta Szása —, akkor kezdődött. — Mása odaadóan és szenvedélye sen szeretett; ő is tudta, hogy örömet szerez a nőnek, aki igazán bőkezű volt a szerelemben. Aztán minden megváltozott. A férfi nem értette, miért. Másánál soha többé