Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Tolvaj Bertalan: Emil Boleslav Lukáč üzenetei

224.) Lukáč itt általánosít, de sejthetően magát is azok közé sorolja, -akikével ars poeticája valóban azonos vagy rokon. Hiszen Lukáč félévszázados hangja nem más, mint az, amit az iménti idézetben olvashattunk.

Hogy milyen hatások indították el az ifjú Lukáčot a költészet útján, erről vall A nagy üzenetváltáshím közzétett Az én tanítóim című visszaemlékezésében, amelyet eredetileg a Matičné čítanie közölt 1969-ben. A Selmecbányái evangélikus líceumot emeli ki, ahol 1910 szeptemberétől nyolc évig járta a középiskolai tanulmányok „vándorúját”. Mindenekelőtt latin—magyar szakos osztályfőnökére emlékezik nagy szeretettel, aki „a legszigorúbb mértékkel mérve is hivatása magaslatán álló kitűnő szak ember volt..., az önfegyelem embere ..., és ezt a fegyelmet, természetesen, tanítványaitól is megkövetelte... Megfontoltan és igazságosan osztályozott. A kitűnőért keményen meg kellett dolgozni ... Nevelési eszménye: a szorgalom, a pontosság, a szinte puritán jellegű becsületesség ... Feltétlen tiszteletet keltett.” Ez a vérbeli — nemzetiségi szempontból is elfogulatlan — pedagógus vezette be őt többek között a fogalmazás és a poétika titkaiba, vette maga mellé kisegítőnek az ifjúsági könyvtárba s engedélyével a tanári könyvtárba is bejárhatott. „Hogy mit jelentett a számomra a sel- meci líceum tanári könyvtára, azt ki sem lehet mondani... Hogy én akkor hozzájuthattam a megismerés forrásához, és kitárulhattak előttem az irodalom világának széles horizontjai, az elsősorban tanárom érdeme volt.” Meg az is, hogy a Klaniczay Sándor vezette önképzőkör elindította a hetedikes-nyolcadikos, érettségire készülő diákot a költészet útján.

A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a teológiai és filozófiai tanulmányokat már szlovák nyelven folytatja, de a húszas évek elején Párizsba, Münchenbe s az évtized végén Lipcsébe, sőt a skandináv országokba is átruccan.

1922-ben jelenik meg első verseskötete, a Spoveď (Gyónás), 1925-ben — Párizsból való hazatérte után — a Dunaj a Seina (A Duna és a Szajna). S kialakul a máig általánosan elfogadott vélemény költői indulásáról: „Lukáč vyrastal hlavne z básnikov maďarských, neskôr len pripäl sa k Hviezdoslavovi ...” Ady blízky mu bol vnútornou páľou, Kosztolányi záujmom o poéziu zahraničnú.”2 (Štefan Krčméry). Az egyéb vonzások és hatások között Krčméry a hazaiakból Sládkovičot, Kuzmányt, Tomant, Sovát majd a francia Claudelt és a belga Maeterlincket említi. Maga a költő az olvasmányai között előszeretettel emlegeti még a századeleji orosz és német költőket: Brju- szovot, Blokot, Jeszenyint, Paszternakot, Liliencront, Dehmelt és Hessét.

Még három, egymást aránylag gyorsan követő verskötet, a Hymny k sláve Hosuda- rovej (Himnuszok az Űr dicsőségére, 1926), O láske neláskavej (A szerelemtelen szerelemről, 1928 — amelyért mint az első akkori szlovák költő állami díjat kap) és a Križovatky (Keresztutak, 1929).

A szlovák irodalomtudomány Emil Boleslav Lukáčot szimbolistának tartja. Alapjában véve ez igaz is, hiszen az énjét szimbólumokban tárja föl, de amint Kostolný megállapítja, nem merül el teljesen a saját személyes élményvilágában, mert hozzánőtt a társadalmi valósághoz, amelynek különösen negatív jelenségeire reagál nagyon intenzíven, amint ezt költészetének következő fejlődési időszakában látni fogjuk.

Ezt az első fejlődési szakaszt maga Lukáč Köszöntő a hetvenéves Illyés Gyulának című cikkében „a magam boncolgatásának, az önmarcangolás korszakának” minősíti.

F. X. Salda jellemzi talán a legtalálóbban ezt a Lukáčot, amikor költészetét reflexívnek és meditatívnak mondja. „Jeho tvorba je mnohosmerná: vedľa poézie impresionistickej je tu meditatívna zahlbanosť, vedľa jasavej a bezprostredne tryskajúcej zmyselnosti stojí vír náboženskej extázy, vedľa zrejmových ozvien a zvukov snaha po tom, čo by sa dalo nazvať uvedomením si rastu vlastnej duše.”s

A magyar irodalomtörténetírás Lukáč költészetének erre a szakaszára — még egy évtizeddel ezelőtt is — inkább csak negatív formulákat talált. Sziklay László például

2 „Lukáčot túlnyomórészt magyar költői hatások indították el útján, csupán a későbbiekben fordult Hviezdoslavhoz . . . Adyval a nagy lángú indulatok, Kosztolányival pedig a külföldi költészet iránti érdeklődés rokonította.”

'3 „Művészete összetett: az impresszionista líra mellett a meditatív elmélyülés, az ujjongó és a közvetlenül ható értelem mellett a vallásos extázis örvénye, a világos hangok és visszhangok mellett az az igyekezet, amely a benső világ megnövekedésének nyomán keletkezik.”.