Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Tolvaj Bertalan: Emil Boleslav Lukáč üzenetei
Tolvaj Bertalan Egy pályakép vázlata „Félévszázados hang vagyok: a Duna- medencei népek sorsközösségének és baráti megegyezésének hangja.” (E. B. L.) Emil Boleslav Lukáč emberi és költői hitvallását hirdeti a fenti mottó, de amig ez a félévszázados hang úgy fölerősödött, hogy már Prágában, Budapesten és Párizsban is meghallották — és jól hallották (1968-ban francia kitüntetést, 1969-ben magyar PEN emlékérmet kapott), addig hosszan és makacsul kellett hirdetnie az igazát. Stefan Krčméry 1943-ban megjelent kétkötetes irodalomtörténetében (Stopäťdesiat rokov slovenskej literatúry) Lukáč helyét — Smrekével együtt így jelöli meg: „mnohoročné priateľstvo urobilo ich v literárnom povedomí dneška reprezentatívnou dvojicou poprevratovej lýry slovenskej.”1 Mégis, a Milan Pišút által szerkesztett és 1962- ben második kiadásban megjelent szlovák irodalomtörténet (Dejiny slovenskej literatúry] „A két háború közti időszak irodalma” című fejezetében Lukáč még alcímként sem szerepel, s csaknem nyolcszáz oldalas műből alig több mint egy oldal jut rá. Két évvel később a prágai ORBIS kiadásában a Malá moderní encyklopedie sorozatban megjelent Nová slovenská literatúra (Az új szlovák irodalom) című kiadványnak még a névmutatójában sincs E. B. Lukáč neve feltüntetve! Sziklay László is kénytelen a Dies irae című válogatás jellemzésével befejezni Lukáč lírájának áttekintését, hiszen művének, A szlovák irodalom történetének kiadásáig (1962) újabb Lukáč-kôtet nem jelent meg. Sziklay ítéletére is, mint később látni fogjuk, eléggé hatott az akkori évek csehszlovák művelődéspolitikai szemlélete. Szalatnai Rezső szlovák irodalomtörténete (1964) sem jutott tovább Lukáč bemutatásában. Ö is, mint Sziklay, Lukáč költészetének inkább csak a negatívumait, világnézeti korlátait látja. Szalatnainak ez a szemlélete csak az Oda az utolsóhoz és elsőhöz című válogatás utószavában változik meg, amikor a szlovák irodalomkritika már-már panegirikuszokban ünnepelte azonos című kötetét. Költőnk csak 1965-ben jut ismét szóhoz, amikor a Slovenský spisovateľ gondozásában megjelenik egy válogatás addigi verseiből: a Hudba domova (A szülőföld muzsikája). Ettől kezdve Emil Boleslav Lukáč újra elfoglalta a szlovák és közép-európai szellemi életben az őt megillető helyet, s a következő néhány év meghozta az említett nemzetközi elismeréseket is. Azóta már örülhettünk versei kétkötetes gyűjteményes kiadásának, továbbá Andrej Kostolný O poézii Emila Boleslava Lukáöa című kis- monográfiájának (1970), amely szakszerűen és elfogulatlanul értelmezi költőnk eddigi életpályáját. Ezt megelőzően napvilágot látott két új Lukáč-verseskôtet, és fordítói tevékenysége is megélénkült. Az utóbbi években a magyar olvasóközönségnek is módjában áll ismerkedni a költővel és a publicistával. 1966-ban az Európa Kiadónál megjelent A szlovák líra kin1 „Hosszú éveken át tartó barátságuk nyomán az irodalmi köztudatban az államfordulat utáni szlovák költészet reprezentatív párosaként élnek.” Emil Boleslav Lukáč üzenetei Tolvaj Bertalan tanulmánya már a nyomdában volt, amikor megdöbbenve értesültünk, hogy a szerző 47 éves korában váratlanul elhunyt. Így hozzánk beküldött utolsó munkájának közlésével egyben búcsúzunk barátunktól és értékes munkatársunktól.
