Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tőisér Árpád, Varga Imre, Veres János: A Rúfus-vers fordítása — miniesszével
A fordításban kétszer is előforduló „süveg” szó nem fejfedőt jelent, hanem a kápolnák, templomok ún. cseh süvegstílusban épített boltívét. Ilyen stíluselem néhány kisebb templomban ma is látható Gömörben. A „kincsem” szó használata (mint a borsszem) ugyancsak hagyománybeli beidegződéssel függ össze. A „fiam” vagy „lányom” is tollhegyre szökhetett volna, de a gyermek nemére vonatkozó támpont nincs a Rúfus-versben. Ki kell még térni a vers 11. és 12. sorára. Ezekben a sorokban a „pod” illetve „so” elöljáró szerepel, melyek a szlovák nyelvben azonos esethez (nőnemben -ou végződéshez) kötődnek. Magyar változatomban, akárcsak az eredeti műben, a 11. sor ugyancsak helyzetet, a 12. pedig cselekvést fejez ki, úgy gondoltam tehát, hogy végződésük, rímelésük megoldása a fordításban sem hangzik majd rosszabbul, mint Rúfus versében. A Rúfus-vers 13. sorának jó megértéséhez a szlovákul való gondolkodás képessége is szükséges, a szokványos nyelvtudás vagy szótár itt nem elég. Többek közt az effajta problémák teszik nyelvileg Is izgalmassá a műfordítást. Néhány szómagyarázot: A „vyklenút” szónak több jelentése van: kidomborodik, ívet alkot, ível stb. A „vymodlit” (kiimádkozni, kikönyörögni) helyett a „kisírni” igét alkalmaztam, mert jobban megfelelt. A „neha” — kellem, báj, gyöngédség — esetében a „báj” látszott a 'legkézenfekvőbbnek. A „kroiit” szó is többféle módon fordítható: metsz, szab, vág, szel; úgy éreztem, a „szab” kívánkozik a versbe. A végére hagytam az eredeti vers fordítói szempontból (nehézsége folytán) vérbeli formai csemegéjét, nevezetesen az „A čo ja — pokoja — ako ja” hármas rímet. Látjuk, hogy az első és harmadik között csak egyetlen betűnyi az eltérés, s mindhárom „o — ja” végződésű. Ráadásul a három rím elég messze van egymástól a versben. Ezt a feladatot többszöri nekigyűrkőzéssel sem tudtam szándékom szerint megoldani. Elsősorban a hátulról számított harmadik verssor „belejátszása” béklyózott meg. Aki az első és harmadik rímet (a csupán egy betűnyi különbséget beleértve) magyarul talpraesetten visszaadja, igen komoly fegyvertényt hajt végre. Ha pedig valakinek a hármas „o — ja” találó magyarítása is sikerül, az ritka műfordítói bravúr lesz. Remélem, társaim közül többen is kibogozzák e gordiuszi csomót. Legközelebbi „miniesszémet” rövidebbre fogom; ennek az elsőnek a terjedelmére a rajtláz nyomta rá a bélyegét. Veres János E. Simerová—Martinčeková: Szőlő (1932, olaj)
