Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tőisér Árpád, Varga Imre, Veres János: A Rúfus-vers fordítása — miniesszével

jó éjt, aludj

Kápolna süvege kicsiny homlokod. Meghatódom, oly hegyes az ívboltja.

Két karcsú gyertyádat éjjelre eloltja templomi álomlét.

Ráborul a lángocskára szemhéjad kalapkája.

Hát én meg?

Bárcsak borsszem volnék!

Olyan parányka,

hogy beszökhessek a kápolnába. Fölöttem bájból szabott süvegével kiegyeznék földdel, pokollal, éggel, s kisírnám magamnak is békédet.

De én nagy vagyok.

Éktelen nagy vagyok.

Jó éjt, aludj.

Mint a teve: tű fokába nem férek, kincsem, nem férek.

Meglepett a hír, hogy az Irodalmi Szemle szerkesztősége műfordítói versenyt rendez, melyben az én részvételemmel is számolnak. Utoljára (igencsak régen) a sportpályán versenyeztem, s a verseny szót — mint régi szurkoló — azóta is sporttal asszociálom. Nem is versenynek tekintem én ezt az erőpróbát, hanem nemes és hasznos szellemi tornának, s úgy vélem, lényegében a szervezők is annak szánják. A részvétel a fontos, nem a győzelem. Mindenképpen megtiszteltetés számomra, hogy (maradjunk a sport nyelvnél) rangos mezőnyben állhatok rajthoz.

Persze sok buktatóval járhat e vállalkozás. Minthogy a verseket nem mi választjuk, hanem a szervezők adják ki, megtörténhet, hogy a fordítónak olyan művet kell átültet nie, mely távol áll alkatától. Továbbá határidőre kell dolgoznia, s bizony a műfordítónak is vannak ún. rossz hetei.

Am a nevezés már lezajlott, térjünk hát a tárgyra. A fordításra kiadott versről és az átültetés műhelytitkairól kell röviden szólnom.

Milan Rúfus szép versének tartalmát könnyű megérteni, formája is jól áttekinthető. Nézetem szerint művészi célból gyermekversnek álcázott komoly mű ez, s épp e ..kettőssége” határozza meg sajátos értékét, a tárgyat és szándékot tekintve szinte két dimenziójúvá téve a verset.

A vers fordítása közben — mint mindenkor — Kosztolányi ismert elveit tartottam szem előtt. S ezúttal sem feledkeztem meg Ján Smrek krédójáról: nem a szavakat kell visszaadni, hanem a mágiát.

Rúfus verse nem feszesen kötött formájú, ezért úgy véltem, megengedhető a ritmikai eltérés azokon a helyeken, ahol a műfordítói ösztön ezt sugallja. A rímek helyét viszont nemigen szoktam cserélgetni (dojíma-zhasína, plamienok-viečok stb.)

Fölösleges lenne minden sorról külön beszélni; aki az eredetit4 a fordítással egybeveti, világosan láthatja eljárásom mikéntjét. Csak néhány pontot és szempontot emelek ki.

Az eredeti versben sok a kicsinyítő képző; úgy gondoltam, a magyar változatba ennyi nem fér bele, tekintettel a mentalitásbeli különbségekre.

A „hrášok” szót „borsszem”-re változtattam, ezt népmeséink vérünkben levő emléke a fordító és az olvasó szemszögéből egyaránt indokolja.

Veres János fordítása