Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tőisér Árpád, Varga Imre, Veres János: A Rúfus-vers fordítása — miniesszével
Variációkat tűztem ki tehát magam elé. Ma már nem tudnám megmondani, miért — Ady-rezonanciák indították el a játékot, s így születtek meg az alábbi sorok: Večerný vietor, zpravodaj, kto chcel, aby si z právu dal? Večerná hviezda, zlá vila, prečo si Ty ma zabila? Posledné listy padajú; posledný list môj, pozdrav ju — za to, čo sa mi dostalo i za to, čo sa nestalo. A játék elgondolkoztató és tanulságos volt: alig tettem le a tollat, nyomban új változat ötlött az agyamba, Babitsnak ezúttal a „játszottam a kezével” sorából kiindulva: Rozprával som sa s tvojou rukou — na oknách slzy tekali — bozkával som sa s tvojou dušou a slová sme už nemali. Zlovestný tikot zlých hodín prebudili ma — pozde. Som zase sám a sám chodím, ako mesačník vo sne. Pod oknom o pomoc volá a vrávorá ktosi. Železná panna ľadová objíma ma — kde si? Talán észrevehető, hogy ennél a második ujj-gyakorlatnál már igyekeztem elszakadni a Babits-rezonanciáktól, s egyre inkább a szavak rezonanciája felé kezdtem sodródni: kezdtem behatolni a boszorkánykonyhába. De még ez sem elégített ki, most már olyan gondolatsorra — versre — volt szükségem, amelyben a hangulat és tartalom, a nyelv és gondolat, az eseménysor és a kifejezési eszköz is megpróbál összhangba jutni, vagyis élmény-anyaghoz fűztem a számomra idegen szavakat. A teljes költemény ismertetése fölösleges lenne, mindössze két sorát akarom idézni, mert a két sorban öntudatlanul az alkotás szépséges fájdalma, vagy fájdalmas szépsége rezdült meg: ... to je len verš. Krásne, prázdne slová. Stará to hra, len bolesť je nová. Itt fejeztem be, ennyi elég volt, hiszen, nem győzöm hangsúlyozni, nem adott témákat akartam szlovák nyelven visszaadni és nem szlovák verset akartam írni: egyszerűen a szavak kölcsön-vonzása érdekelt, a nyelv költői lehetőségei érdekeltek. Ennyi elég volt: a három szlovák nyelven írott vers sohasem jelent meg nyomtatásban, nem is ez volt a célom velük, egyszerűen — megtudtam azt, amit akartam. Természetesen egy percig sem állítom, hogy így kell a műfordításra felkészülni: van, aki a nő- és hím-rímeket tanulmányozza, van, aki addig zümmögi magában a lefordítandó költemény sorait, amíg a dallam megtelik a fordítás szavaival és tartalmával; van, aki csak a versmondat értelmét elemzi és vési magába, s a nyelvi köntöst ettől függően-függetlenül alkotja meg — és sorolhatnám még soká, de a végeredmény mindig ugyanaz marad: a műfordítás a művészet és a költői mesterség szimbiózisa — valahogyan fel kell rá készülni. Rácz. Olivér
