Irodalmi Szemle, 1975
1975/2 - Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tőisér Árpád, Varga Imre, Veres János: A Rúfus-vers fordítása — miniesszével
jó éjt, aludj Kápolna boltíve a homlokod. Megindít, oly szép szelíd boltja van. Két karcsú gyertyát olt ki ott nyugtalan templomi álmod. Begyűjti lángod szemhéjad apró kupakjai alá. S magam? Magam borsszem legyek. Töppedjek akkorára, hogy beléphessek abba a kápolnába. Boltja alatt álljak szelíd gyönyörrel, megbékéllek pokollal, éggel, földdel, s kikönyörögje békédet szavam. Lásd, nagyra nőttem. Szörnyű nagyra nőttem. Jó éjt, aludj. Könnyebben a teve a tű fokán, mint magam, gyermek, mint magam. A vers víziójában egy homlok és egy kápolna boltozata mosódik össze; a testet Rúfus egy rá oly jellemző — lényeges — mozdulattal a transzcendenciák világába emeli föl; itt az anyag átlényegül, s a lélek a tárgyak és a társak leikével óhajt egyesülni, mint ebben a versben is: a felszín alá, a homlokcsont alá, a lényegig, legalább vágyainkban, legalább a költészetben, különös, nem testi erotikával. A vers szerkezete Is boltozat, pillér-ív-pillér háromság. Az első pillér, amelyből az ív felszökik, hat sor. Érezzük a sorok zenéjén, határozatlan ritmusán, tétova (abbca?a?) rímein, hogy valami erő kezd rendeződni. Ez a „te” versbirodalma, a szeretett lényé, nem tudjuk, nőé vagy gyermeké-e, mert csak egy homlokra és két zárt szemhéjra hull a fény, de a figyelő „én” gyöngéd, áhítatos; érintése anyagtalan, szeretete (szerelme?) nem földi. Egy b rím oszlopfőjéről rugaszkodik el az ív („A čo ja?”) — és a záró pillér b rímjén nyugszik el, hat sorral később („pokoja”). Az ív első félsora a negyedik sorvégre rímel: így lesz pillér és ív kapcsolata zeneileg szorosabb. A többi két-két sor, külön belső kádenciákkal, párosrímű: a pillér halkan csengettyűző sorvégei után néhány mély, ritmikus harangkondulás. Itt a jambusok zenéje is tiszta. Ez a boltozat meséből [hrášok — a magyar borsszem, babszem (Jankó) megfelelője lehet], a mitikus kozmogónia egészét átfogó harcból — s mindenek fölött vágyból, az egyesülés vágyából épült: megbékélni és békét szerezni. A záró pillér ritmusa, mint a nyitóé, bontott, rímelése szétszórt. Azt mondja el a forma is, amit a nyelv gesztusai: a visszahanyatlást, a kudarcot. A boltívnek és a két pillérnek külön-külön rímvilága is van, de egy rímsorozat az egész versen átvonul. Ez az építmény közös zenei erővonala, összetartó ereje — eredője. Talán ez a rövid elemzés is hozott egy-két érvet annak bizonyítására, amit a vers olvasásakor érez az ember, hogy ez a kötött szabadvers, ez az egyszeri forma pontos, tökéletes. Ezért kell fordítani. Roncsol László Koncsol László fordítása
