Irodalmi Szemle, 1975

1975/2 - Kondrót, Vojtech: A kisfiú és a háború

Mama éppen a kis Ivánt pakolta át, amikor a sziréna fö'ivijjogott. Rémítő hangjába hirtelen belezengtek a harangok is, bár messze volt még a dél.

— Mama, fussunk a pincébe!

Mama az ablakhoz lépett, homlokát az üveghez támasztotta, és lassan, alig hallhatón ezt mondta:

— Szaladj játszani. Vége a háborúnak!

— Vége a háborúnak! — A kisfiú már biztos volt a dolgában. Lement a pincébe, csak úgy, egy-két pillanatig álldogált, és fölszaladt az udvarra. Elkápráztatta a napfény. Úgy érezte, hogy minden más lett, hogy a galambház Petráš bácsi udvarán még zöldebb, hogy a fehér deszkarakások illata még áthatóbb, hogy a verekedős kakas még győzelemittasabban kukorékol.

Megnyikordult a kiskapu. A Ševčík fiúk jöttek.

— Gyere át hozzánk! Építünk valamit a homokban — hívta őt Paľo.

— Mit építünk először?

— Hidat — döntött a kisfiú —, de ne merd lerombolni — fenyegette meg Pétért.

— Ha akarod, építhetsz velünk.

— Akarom.

— Semmit se fogsz már lerombolni. Mondd: bizonyisten!

— Bizonyisten! — esküdött meg Peter.

Kezet fogtak és megölelték egymást: amúgy férfiasan.

Roncsol László fordítása

I. Nemöík: Fedél nélkül (1941, olaj)