Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - FIGYELŐ - Denke Gergely: Üdvözlet Egerből
üdvözlet Egerből Vállán a siker és megbecsülés aranyával — a csatázó indulatok bíborfonalával —, itt-ott a bánat fekete szálaival is kihímzett 75 esztendő palástja..a szellem áhítatának csöndjében Emil Boleslav Lukáčot köszönti a Város. A szlovák főváros népe. Veterán harcostársai a kultúra egykori „csatatereiről”, barátai, tisztelői, a fiatalok mosolygó-zsibongó hada. Szép sereg, nagy sereg. De úgy érzem, a Prímáspalota falain túl ünnepi kört állnak most a régi Pozsony öreg házai is, ideintegetnek a sel- meci, hodrusbányai hegyek, az immár mesebeli óriássá-hőssé lett, csillogó szemű, csókafekete hajú valahai kisfiúnak, a régvolt diáknak... Színészek mondják a verseit. Szépen, odaszánt szívvel, értőn. Ahogy méltó. A Költő mosolyog, rábólínt egy-egy mesterien „fogott” hangsúlyra, rímre, sorra. Megrendítően szép pillanatok ezek. Egy ember, de egy egész nép életének ünnepi pillanatai. Amikor E. B. Lukáč „V mladých srdciach” címmel kiadta az első szlovák nyelvű Ady-válogatást, a kötethez ezt az Ady-verscímet vette át: „Ifjú szívekben élek”. Ezt éli meg ő most, ahogv peregnek sorai az ifjú színészek ajkán. Ez az élmény a legszebb — babérkoszorú... Most ő olvassa egyik versét. Varázslat... Szép volt, jő volt, ahogy a fiatalok recitálták az imént a Lukáč-verseket, de most, mikor a költő maga szólal, valami csodálatos ízzel- tűzzel telnek meg a szavak — kivirágzik a vers! Most vers igazán! Röstellkedve rácsodálkozom: ilyen szépnek még sohasem hallottam a szlovák nyelvet... Feláll a Költő, beszélni kezd arról, hogy a magyar nyelvi- és irodalmi hatások fölnevelő-melengető fészkéről szárnyra kelve mint kereste-találta meg a költészetben saját szlovák világát. Elnézem, ahogy éveinek számát feledtető fiatalos gesztusaival, szuggesztív szemvillanásaival s azzal az egész lényéből sugárzó derűvel magyaráz... Emil Boleslav Lukáč most — tanít. Irodalomtörténetet, történelmet, esztétikát... József Attila verse jut eszembe: „En egész népemet jogom / nem középiskolás fokon / tani / tani!” Lukáč sem csak ennek az alkalmi, ünnepi tanítványseregnek, de egész népének tanítója. Es nem is csak a szlovák népnek. Mi magyarok tudjuk ezt legjobban, akik a szlovákok után a legtöbbet köszönhetünk neki. Ahogy e bensőséges ünneplést figyeltem, egy pillanatra átfutott rajtam a —már-már a tettenértség szégyenérzetévé váló — gondolat: nem vagyok én most olyan, mint a vásott gyermek, aki a függöny résein beles egy családnak illetéktelenek-idegenek elől elzárni szándékolt titkaiba...? Nem. Nem vagyok idegen, illetéktelen. Jóbarát vagyok. Több: testvér. Igen, testvér, akit éppen ő is tanított írásaival, példájával és barátságával arra, hogy egy család vagyunk mi mindnyájan: egy sorsú-egy jövőjű népei a Kárpátok ölelte Duna-tájnak. Emil Boleslav Lukáč költészete, egész életműve közös, kincsünk, büszkeségünk: szlovákoké, magyaroké, franciáké, finneké ... A népeké. A magyar Pen Klub-tói kapott díszoklevele és „Pro litieris hungaricis” emlékérme, a Francia írószövetség adományozta tiszteletbeli tagsága — s mennyi hasonló még! — jel: a népek, a sajátján kívül mások Is magukénak tartják őt. Akikért dalol. „Négymillió emberért a Tátra alatt, /tízmillióért a Duna mentén, / ötszázmillióért Európában..Fölidéződik bennem egy másik alkalom, ahol, bár jóval kisebb, de nem kevésbé lelkes hallgatóság előtt tartott előadást — ott is tanított... — E. B. Lukáč. Egerbe hívta meg őt a Gárdonyi Géza Társaság. A közönség ott is főként fiatalokból állt, a Tanárképző Főiskola irodalomszakos hallgatóiból. Szinte megbűvölten figyelték, hogy egy szlovák költő úgy mond magyar verseket, ahogy csak a legjobb magyar előadóművészek tudnak... S megrendültségük csak fokozódott, mikor fél évszázados műfordítói munkásságát vázolta fel. Ezeknek a fiataloknak az a kor, melyben Lukáč gazdag élete eseményeit megélte: már java történelem! Tankönyveikből, tudományként jól ismerik például a hazafiság és a népek barátságának összefüggéseit, de milyen más, milyen lenyűgöző nagy élmény volt számukra az, hogy ott állt előttük egy más népből való költő, aki nemcsak szintén arról beszélt, de aki egész életét abban a harcban töltötte, melynek megálmodott célja az igaz tartalmú hazafiság és a népek igaz barátságának megvalósítása volt. Lukáč Magyarországon Is megjelent egyik könyvének címe: „A nagy üzenetváltás”. Folyik most is ez az üzenetváltás. Az ő egri meghívása is ennek egyik mozzanata volt.
